A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-07-23 / 30. szám

Amerikai kéj csapda A floridai West Palm Beach polgármesternője, Nancy Graham kemény harcot indított a prostitúció ellen. Éles elmével átlátta, hogy tövénél kell irtani a gyomot, hatásosabb lecsapni a bűnösre már a kísértésnél. Ezért kifundálta, hogy strichelt) kísérőket leszólító urakat kell fölön csípni, s így a palimadár fizet, ha engedett a bűnre csábító almának (a rendőrséggel beszállíttatják a tilosban megálló járgányokat). Ám Nancy asszony azt is elhatározta, hogy a köztiszteletben álló leleplezett férfiak nevét újságban teszi közzé. Egy megszégyenített ezt annyira a szívére vette, hogy önkezűleg vetett véget életének... Gyilkos hongkongi cápák Egy népszerű hongkongi üdülőhely 42 éves fürdőzőjét cápák támadták meg. Az eset az után történt, hogy a férfi egy csónakban harmadmagával kievezett a part menti övezetből, s ott belevetette magát a vízbe. Egy szemtanú azt állította: hallotta a kínai fürdőző segélykiáltásait, majd látta, hogy valami lehúzza a mélybe, hatalmas vérfoltot hagyva a tenger felszínén. A parti őrség hajója mintegy 20 perccel késeibb a helyszínre érkezett, ám a megcsonkilőtt áldozat életét már nem lehetett megmenteni. A végzetes támadási követően általános cápariadót fújtak. RICINUS a) virágzat és levél, b) termés, c) tüskés tok, d) mag füves és virágos magyar kert című munkájában a következőket említi: sárfű, tsudafa, tsudafű, ötujjúfű, Krisztus tenyere, kerti berzseny, török mag. Magát a növényt így írja le: “Mint egy kis fa, úgy áll ez fü a kertekben. Levelei nagyok, mint egy ember kinyújtott tenyere, olyanok. Tete­jében csoportosan a magvai, de nem tanácsos ezeket megenni, mivel az embert halálosan pur­­gálják és a belét öszveszaggat­­ják." Diószegi Sámuel füvész könyvé ben "himboj"-ként szere­pel. A ma általánosan használt ricinus megnevezés Pliniustól származik, s ugyancsak a kul­lanccsal áll kapcsolatban (az ókori Rómában így nevezték ezt a vérszívó élősködőt). A ricinus melegkedvelő nö­vény, őshazájában (Afrikában és Indiában), valamint Közép- és Dél-Amerikában 8—10 évig is elél és fává terebélyesedik (10— 12 m). Európában dísznövény­ként jelent meg a középkorban, később aztán az olajáért mint haszonnövényt is termeszteni kezdték, de a mi éghajlati viszo­nyaink között csak egy évig él. A VESZEDELMES RICINUSMAG Június utolsó napjaiban szinte valamennyi napilapunk közölte a hírt: a Nagy-Britanniában műkö­dő Oxfam jótékonysági egyesület nyomatékosan kérte azokat, akik Guatemalából származó, külön­böző növényi magvakból készült nyakláncot vásároltak, hogy azonnal vigyék vissza az üzletbe, mert az “ékszer" halálosan mér­gező ricinusmagvakat is tartal­maz. Nyilván sokan megdöbben­tek e hír olvastán, annál is inkább, hiszen a ricinusolaj közismert emésztésserkentő és hashajtó szer, minden patikában kapható. Talán nem lesz haszontalan, ha kissé alaposabban körüljárjuk ezt az egzotikus növényt. A ricinus (Ricinus communis) a kutyatejfélék (Euphorbiaceae) családjába tartozó, Afrikában és Indiában őshonos olajnövény, amelyet már az ókorban ismertek és termesztettek. Magját számos ősi egyiptomi sírban megtalálták, de különböző ókori szerzők (Hé­rodotosz, Dioszkoridesz, Sztra­­bón stb.) is leírják a növény sokoldalú hasznosíthatóságát. Hashajtó hatását már az egyip­tomi orvosok ismerték, s tisztá­ban voltak azzal is, hogy a magvak héjában veszélyes mé­reg található. Dioszkoridesz — Néró császár kortársa — beszá­mol a ricinusmag feldolgozásáról is: "az érett magot napon mind­addig szárítják, amíg a héja le nem válik. Ekkor a héjtalan magot mozsárba teszik, gondosan összezúzzák, a zúzalékot vízzel megtöltött, kió|mozott üstbe rak­ják és főzik. így adja ki olaját, amely a vízen úszik, ahonnan azután lemerik. Az egyiptomiak, akik az olaját gyakrabban hasz­nálják mint mi, másképpen ké­szítik. Jól megtisztítják a magot, utána malomban megőrlik és akkor sajtolnak belőle olajat. Ez ételekbe nem alkalmas, lámpák­ba, mécsesbe, sőt, dagadásokra tapasznak is, nagyon megfelel." A ricinust különböző elnevezés­sel illették az egyes ókori népek, s ebből időnként bonyodalmak is támadtak. Az egyiptomiak a rici­nust dekam-nak, a magját kiki­nek nevezték. A görögök a növényt hívták kiki-nek, a magját viszont krotonnak mondták (ami annyit tesz mint: kullancs), mert a vérrel teli kullancsra emlékez­tette őket. A Biblia héber szöve­gében Jónással kapcsolatban szó esik egy kikajon nevű nö­vényről, amelyet a katolikus for­dítók (köztük Káldy György is) borostyánnak, illetve repkénynek neveznek, ellenben a németal­földi protestáns Grotius ricinus­nak, Luther pedig főknek fordítja. (Innen eredhet a ricinus egyik népies magyar megnevezése — Jónás kábák — is.) A ricinusnak emellett számos más megneve­zése is ismert. Maga Hérodotosz például szilliküprion-nak, csoda­fának nevezi, a Szentföldet meg­járt keresztesek pedig, akik az 1200-as években Európába hoz­ták a ricinus magvait, a növény levelei alapján (ez egy tenyérre emlékeztette őket) palma Chris­­f/'-nek, Krisztus tenyerének mond­ták. Nagyon érdekesek a magyar elnevezések is. Csapó József Új A szakemberek szerint ajánlatos lenne, ha Európában is széle­sebb körben elterjedne, mert olaját nemcsak a gyógyításban lehetne hasznosítani, hanem ki­váló nem száradó kenőanyag­ként is. Amint már többször is utaltam rá, a ricinusmag héja nagyon mérgező. 4—5 szem elfogyasz­tása egy kisebb testsúlyú gyer­mek halálát okozhatja, de egy felnőttnek sem kell több 10—12 szemnél ahhoz, hogy búcsút intsen ennek az árnyékvilágnak. A halálos méreg egy fehérjeszerű anyag: a ricin, amely kicsapja a vörös vértesteket. Bizonyos álla­tok, mint például a ló akár 100 grammnyi ricinusmagot is elfo­gyaszthatnak minden károsodás nélkül, más állatokat fokozatosan hozzá lehet szoktatni a méreghez és a halálos dózisnak akár a többszörösét is képesek elviselni. A ricin bizonyos mértékig a mérges galócák hatóanyagára emlékeztet, bár a gyilkos galóca elsősorban az idegrendszert bé­nítja meg. A ricinusmag egyik további, kevésbé mérgező ható­anyaga a ricinin alkaloida. Eze­ket a vegyületeket viszonylag egyszerű módon el lehet távolí­tani a magból, így a ricinusolaj nem mérgező. Noha kiváló has­hajtó (laxatívum), nem ajánlatos rendszeresen fogyasztani, mert a szervezet megszokhatja és a kívánt hatás egy idő múltán elmarad. LACZA TIHAMÉR

Next

/
Oldalképek
Tartalom