A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-06-25 / 26. szám
GONDOLKODÓ — felfedeztük egymást a gyerekekkel. Gondolatok az — A turnékkal párhuzamosan történt a lemezek kiadása is... — Mivel eközben színésznőként felnőtt közönség előtt is rendszeresen szerepelek, ezért csak kb. háromévenként adok ki egy-egy új lemezt. A duplaalbum-válogatással együtt eddig nyolc zenés-verses lemezem, egy szóló meselemezem jelent meg. Ezenkívül közreműködtem rádiós felvételekben, meselemezeken is, és másfél éve adták ki a felnőtteknek szánt Radnóti-lemezemet. — Szereplései során mi volt a legmeghatározóbb élménye? — Nagyon sok akadt — kellemes és kellemetlen is. Az utóbbiak közé tartozik, hogy az egyik karácsonyi turné során belefordultunk az árokba, mert csúszós volt az út. Szerencsére semmi komolyabb sérülés nem történt, ezért hazamentünk egy másik autóért, és folytattuk a turnét. A kellemes élmény az egész pályámmal kapcsolatos: annak a tudata, hogy a sok hajsza során nem fáradok el, mert a gyerekek szeretetétől és a sikerélménytől újból es újból feltöltődöm. Ez a lelki töltés sokkal fontosabb, mint a fizikai állapotom, mert az megfelelő a sportolás miatt. Már amennyire, ugyanis a kellemetlenségek közé sorolható, hogy nemrég törtem el a bokámat síelés közben. A belém rejtett fémlapot egy nyári műtét során veszik ki belőlem, de ennek ellenére majdnem ugyanúgy mozgok, mint a baleset előtt. — Mik a nyári tervei? — Készülünk két nagy koncertre-demonstrációra a Tabánban és a Kossuth téren. A "Tégy a gyűlölet ellen!" felhívással harcolunk minden nemű másság gyűlölete ellen. Szeretnénk elérni, hogy Magyarországon minden embernek egyforma esélye legyen arra, hogy az ország egyenrangú, hasznos polgárává válhasson Ennek érdekében gyülekezünk, éneklünk. Azután egy kis nyaralás is rám férne... — Ha hozzájuthatna a dalbeli varázsceruzához, milyenre festené át ezt a világot? — Mindenképpen békésre! Jó lenne egy olyan világban, térségben élni, ahol minden nép, ember szabadon ápolhatja a saját kultúráját, nyelvét, nincsenek faji és/vagy vallási viszályok. Meg kel lene tanulnunk békésén elviselni egymást! Hagyni, hogy a határoktól függetlenül minden ember a szülőföldjén érezhesse magát otthon! A gyűlölet hangját még csírájában el kell fojtani, mert tapasztaltuk, hogy az Boszniához vezet... MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző Június húszadikán a Slovenka című pozsonyi nőlap nagyszabású ünnepséget szervezett az Apák Nemzetközi Napja alkalmából. Mint ahogy az már lenni szokott, megválasztották Szlovákia legrátermettebb családfőjét, szí) esett az apák pótolhatatlan szerepéről a gyermeknevelésben, szivmarcangolóan beszellek a csemetéjüket egyedül nevelőkről, ám nemigen foglalkoztak az elvált férfiakkal. Azokkal, akik csak itt-otl találkozhatnak gyermekeikkel, pedig ilyenek is szép számmal akadnak. Az alábbiakban néhányan közülük arról vallanak, milyen az. élete annak az apának, aki akár önhibájából, akár önhibáján kívül, arra kényszerül, hogy távol éljen gyermekétől. /.. Péter építészmérnök, ma egy jól menő kft. tulajdonosa: — Amikor elváltam, albérletbe kényszerültem. Szinte éjt nappallá téve dolgoztam azért, hogy saját lakásom legyen. Jó lel év alatt sikerült kicsit összeszednem magam, ekkor vettem egy öreg, eléggé rossz állapotban levő családi hazat Pozsony mellett. Mivel magam is építész, vagyok, és az ismeretségi körömben is jócskán akadtak olyanok, akik értenek az. építési munkákhoz, par hónap alatt szépen rendbehoztam a házat. A munkahelyemen megismerkedtem a második feleségemmel. Neki egyáltalán nem tetszett a családi ház. és a falusi környezet. A házat eladtuk, vettünk egy négyszobás öröklakást Pozsony ligetfalui lakótelepén. Most is ebben a lakásban élek a második nejemmel és ebből a házasságból származó két fiammal. Az első házasságomból van egy tizenöt éves lányom és egy tizenkét éves fiam. A válás után a feleségem fogta a gyerekeket, es Rimaszombatba, az anyósomhoz költözött velük. Beismerem, hogy volt olyan időszak, amikor nem látogattam rendszeresen a gyermekeimet, de annak főleg anyagi oka volt. Előfordult ugyanis, hogy elutaztam Rimaszombatba és a házban csak az. anyósomat találtam, aki — állítólag — nem tudta hová ment a volt feleségem és a gyerekeim. Pedig mielőtt meglátogattam volna őket, telefonon mindig megbeszéltein az exnejemmel, hogy legyenek otthon. O minden esetben megígérte, hogy várni fognak, aztán meg "hirtelen" el kellett utazniuk. Miután ezt párszor megtette velem, teljesen elment a kedvem a látogatásoktól. Nem olcsó mulatság kéthetente Rimaszombatba utazni csak azért, hogy ])ár szól váltsak az anyósommal. A tartásdíjat rendszeresen fizettem, sőt. az utóbbi időben a gyerekek egyre gyakrabban írnak levelet, amelyet mindig azzal zárnak, hogy szükségük van erre meg arra es küldjék több jxMizt, mert az édesanyjuknak nincs. A volt feleségem ugyanis már jó ideje munkanélküli, nekem meg hál" Istennek — elég jól megy. Eddig meg mindig elküldtem azt, amit kértek, de ez nem pótolja a személyes kapcsolatot, ügy érzem, a gyerekeim teljesen elhidegiiltek tőlem, csak arra kellek nekik, hogy pénzt adjak. Ami a legjobban fáj az az, hogy a volt feleségem teljesen helytelenül neveli őket. Tavaly nyáron egy hetet nálam töltött a két gyerek. Volt egy listájuk, hogy apák napjáról mit vetessenek meg velem. Állandóan panaszkcxltak a mostani feleségemre, nem tudtak játszani a két kisebb gyerekkel, amikor aztán elmentek a nejemmel együtt megkönnyebbültünk. Sajnálom őket, de semmit nem tehetek azért, hogy az exfeleségem másképp nevelje őket, ha ugyan még lehet nevelni az ilyen korú gyerekeket. Z. Péter még hosszasan ecseteli a válás okát, körülményeit, azt, miért kényszerült arra, hogy elhagyja a feleségét és a két gyerekét. Annak ellenére, hogy már van egy másik családja, sokat gyötrődik azért, amiért nem lehet együtt az első házasságából származó gyerekeivel, s a csemetéknek is hiányzik az apa. Péter szerint a legjobb megoldás az lenne, ha nálunk is bevezetnék a svédországi mintát, miszerint mindkét szülő felváltva és közösen nevelhetné a válás után is a közös gyermeküket. Arról, hogy ezt a modellt hogyan lehetne megvalósítani abban az. esetben, amikor az egyik szülő Pozsonyban, a másik meg Rimaszombatban él, arról Z. Péternek sincs elképzelése. Másik beszélgetőpartnerem sokkal roszszabb helyzetben van, mint az előző. A harmincéves férfi özvegy édesanyjával él egy kétszobás panellakásban. A volt felesége tavaly hagyta el, amikora férfi munkanélküli lett. Két kislánya van, akik nagy ívben elkerülik az. apjukat. A volt feleség a szüleivel él egy családi házban, ahová az. exférj még csak be sem léphet, mert az asszony hatvanegy éves apja kapával hadonászva ígérte meg neki, hogy agyonveri, ha az udvarba belép. — A volt feleségem embertelen játékot űz velem — panaszkodik. — A gyerekeimet ellenem neveli, még az. anyámhoz sem engedi el őket. A tartásdíjat persze elfogadja, de ha meg akarom látogatni a lányokat, még csak be sem engednek. Pedig én nagyon sokat voltam együtt a gyerekeimmel, havonta legalább egy hétvégét az anyámnál töltöttek. Most még csak nem is láthatom őket! Ha nem fizetném a tartásdíjat, a feleségem azonnal rohanna a bíróságra. De ha nekem azt mondja, hogy beteg a gyerek és nem láthatom, akkor én hová menjek? A múltkor voltam a szociális osztályon, és elpanaszoltam a helyzetemet. Behívatták a volt feleségemet, aki azt mondta, hogy ő arról nem tehet, ha a lányok nem akarnak szóba állni velem. Az. egyik nyolc- a mások hatéves, két ilyen gyereknek még nincs is önálló véleménye, de ha állandóan azt hallja, hogy az apja ilyen meg olyan, nem csixla, ha kerül engem. A két férfi története nagyon elszomorító. A jiroblémákat, amelyeket felvetettek, nem lehet törvények, jogi rendeletek elfogadásával, alkalmazásával megoldani. Ezek emberi gondok. A válások számának növekedésével egyre több férfi kerül hasonló helyzetbe, mint ők kelten. A társadalom pedig azon kívül, hogy az Apák Nemzetközi Napján megemlékezik róluk, mást nemigen tehet. KAMONCZA MÁRTA A HÉT 3
