A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-01-01 / 1. szám

LÁTOGATÓBAN

(West Side) Storyzás Eszenyi Enikővel

Október 23-án nagy sikerrel mutatták be a "West Side Story” című Bernstein-musicalt a Vígszínházban. Ez alkalomból kerestem fel a darab rendezőjét, a tehetsége miatt olykor "kis Ruttkaikénť is emlegetett ESZENYI ENIKŐT, hogy nyilatkozzon e produkcióról. Hiszen minket — felvidéki magyarokat a (sajnos!) nagyon is aktuális mondanivalón kívül további tény is csábíthat az előadás megtekintésére: az egyik főszerepet (Tony) a Rév-Komáromból származó KASZÁS ATTILA játssza, és vendégművészként viszontláthatjuk a színpadon DRÁFI MÁTYÁST (Doc),. a Jókai Színház színészét is. Amikor az "egy mindenkiért — mindenki egyért" — hangulatú szakmai (vagy inkább baráti) eszmecserén figyelemmel kísérhettem az alig egy évtizede pályán levő, ám termete miatt akár diáklánynak is beillő, mesterkélt sztárallüröktöl mentes, mégis vibráló és energikus színművész-rendezőt, már sejtettem, hogy később nemcsak legújabb próbálkozásáról fogunk beszélgetni.

— Egy évtizede töretlenül emelkedik felfelé a pályaíved. Gondoljunk akár a közelmúlt színházi sikereire: a "Dühöngő ifjúság" Alison-alakítására, az "Ahogy tetszik"-beli szerepformálásodra, akár a filmbeli játékodra (pl.: a "Csapdlecsacsi"-ban, a "Halálutak és angyalok"-ban, a "Skorpió megeszi az Ikreket reggelire"-ben, tévéjátékokban stb. Színészként mennyire vagy elégedett önmagaddal?

E.E.: — Az ember.sosem lehet elégedett önmagával. Örülök ha mások sikeresnek tartják az alakításaimat, viszont nagyon sok munka van még hátra. Talán sokat foglalkoztatott színész vagyok, de ezt .inkább döntse el más helyettem! Én dolgozom megállás nélkül.

— Belső elégedetlenség vagy másféle késztetés következménye, hogy immár második alkalommal rendezéssel is próbálkozol?

E.E.: — Inkább egy másféle késztetésé: van a környezetemben több fiatal kolléga, akikkel együtt nagyon szívesen csinálunk színházat, például Bartha Andreával, Kaszás Attilával, Kentaurral, Szarvas Jóskával és még sorolhatnám. Ezért először közösen megalkottuk a "Leonce és Léna"-produkciót, amely az első rendezői munkám volt. Tehát én nem határoztam el, hogy "na, én mától rendező leszek", csak így alakult a helyzet. Azután amikor ezt a darabot sikerre vittük, Marton László, a Vígszínház

(ahol színésznőként szerződésben vagyok) igazgatója felkért, hogy rendezzek még egy darabot, amelyre szívesen vállalkoztam.

— Még egy kérdés erejéig maradjunk az előző darabnál: úgy tudom, hogy külföldön is babérokat szereztetek a "Leonce és Lénával" a Budapesti Kamaraszínháznak...

E.E.: — Először két alkalommal léptünk fel Berlinben. Az előadásnak az volt az érdekessége, hogy a kinti színházban szintén játszották ezt a

darabot. így volt összehasonlítási alapjuk. A német kritika minket nagyon jól értékelt — az volt a véleményük, hogy a magyarok jobban értik Büchnert, mint a németek. Képzelheted, hogy mennyire örültünk ennek, hiszen ez a darab olyan a németeknek, mint például a magyaroknak a "Csongor és Tünde"! E siker után Amszterdamban jártunk, ahol a Tolmár Tamás rendezte "A színházcsináló"-val (Sinkó László ezért a szerepéért kapta az 1991—92-es évad legjobb férfi alakítás díját — a szerk. megj.) együtt léptünk fel egy avantgarde színházban. Az ottani sikerünknek köszönhetően azóta már több helyre is meghívást kaptunk, és reméljük, hogy ezzel a darabbal még sokat fogunk vendégszerepelni.

— Térjünk át a jelenlegi darabválasztásodra: ez Marton László tanácsára történt vagy a népvándorlások korában te magad éreztél rá az aktualitására?

E.E.: — Magam választhattam ki a

darabot, amelyet rendezni szerettem volna, és ez a választás szándékos és tudatos volt: egyrészt vonzott az aktualitása, másrészt Bernsteint legalább olyan nagy klasszikusnak tartom, mint pl. Shakespearet... Mégis szinte mindenütt csak Webbert játszanak.

— Gondolom, hogy a rendezés előtt több "West Side Story"-előadást is megtekintettél. Hallottam, hogy férjeddel, Kaszás Attilával nyáron Amerikában is jártatok. Koncepció szempontjából mennyiben más a te rendezésed az előző rendezésektől?

E.E.: — Valóban több előadást is láttam: Iglódi István rendezését az Ódry Színpadon és a Rock Színházban, továbbá videón Tasnádi Sándor "West Side Story”-ját, a békéscsabaiak előadásában. Nyári amerikai utunk célja tapasztalatszerzés is volt — úgy gondoltam, hogy nem csinálhatom meg ezt a darabot anélkül, hogy ne lássam New Yorkot. Viszont odakint már évek óta nem játsszák ezt a darabot, sőt, a világon nagyon kevés helyen játsszák manapság. Talán csak Franciaországban és Finnországban volt bemutatója nemrég. Rendezésem eltér a hagyományos musical-felújításoktól: e mü felhasználásával kerestük a választ napjaink égető problémáira — az erőszak eluralkodására, a faji kérdésekre stb. Egyébként nem szívesen beszélek a darab mondanivalójáról, hiszen az vagy önmagáért beszél, vagy belemagyarázni mindent lehet. Sajnos, elég ha körülnézünk a környező országokban, és máris szembetűnő e darab aktualitása. Választásom második oka az, hogy ez a mü a szerelemről — az örök érzésről is szól. Már a "Leonce és Lénában" is boncolgattuk azt a kérdést, hogy ha van az embernek egy szerelme — egy társa, akkor több mindent kibír. A harmadik ok pedig az volt, hogy a Vígszínház egy prózai társulat, viszont itt rengeteg olyan tehetséges fiatal színész van, aki nagyon jól énekel és táncol, ezért ezt a tudását is szívesen kamatoztatná. Ilyen fiatalon még játszhatnak ebben a darabban, ami komoly kondíciót igényel, de talán pár év múlva már kiöregednének belőle. Emellett ez a darab — a kondíció szempontjából — kihatással lesz a további szerepeikre is, mivel megedződnek. Minden elismerésem azoké, akik ezt az előadást végigbeszélik, -éneklik és -táncolják!

— Akadnak színész-rendezők, akik egy-egy darabban mindkét szerepet vállalják. Mi erről a véleményed?

E.E.: — Szerintem egyszerre csak egy dolgot lehet színvonalasan csinálni — vagy fent vagyok a színpadon, vagy lentről irányítom a történéseket. Ezért nem gondoltam arra, hogy szerepeljek ebben a darabban. Kü-6 A HÉT