A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-06-04 / 23. szám

LÁTOGATÓBAN LÉLELKBŐL FAKADÓ Négyszemközt BARTAL ZSUZSA színművésszel Horváth Zsuzsaként távozott Komárom­ból Magyarországra, hogy elsajátítsa a színészmesterség fortélyait, majd a Színművészeti Főiskola elvégzése után — több pályatársához hasonlóan — ő is az anyaországban maradt... Azóta eltelt egy tucat esztendő, és már esténként Bartal Zsuzsaként fogadja a játékát megillető tapsvihart a budapesti Nemzeti Színházban. Hamarosan tája­inkon vendégszerepei a társukat gemrég felújított sikerdarabjával — SÜTŐ AND­RÁS "ADVENT A HARGITÁN" című színművét (rendezte: SÍK FERENC) mutatja be RUBOLD ÖDÖN, SIJMKO­­VITS IMRE, GÖTZ ANNA, AGARDY GÁBOR és a Nemzeti Színi Akadémia növendékeinek társaságában, május 30-án a pozsonyi Hviezdoslav Színház­ban, 31-én a nyitrai A. Bagar Színház­ban, június 1-jén pedig a Komáromi Jókai Színházban. Idehaza ez lesz az első bemutatkozása. Amikor az eddigi szlovákiai fellépéseit hiányoltam, a tragikát meghazudtoló csibészességgel csak annyit válaszolt: "Hát, így alakult..." — Nos, Zsuzsa, hogyan alakult az életpályád 1981 óta? — Negyedik osztályos főiskolásként főszerepet kaptam a veszprémi Petőfi Színházban — a "Tündérlaki lányok" Sárikáját játszhattam. E sikeres alakí­tásnak köszönhetően leszerződtettek a színházhoz. Közben egymásba szeret­tünk pz említett darab rendezőjével, ORBÁN TIBORral, és összeházasod­tunk. Sajnos, csak rövid ideig élvezhet­tük a boldogságot, mivel a férjem már közel tíz évvel ezelőtt meghalt. Ami a hivatásomat illeti: a Veszprémben töltött három évad alatt tizenöt darabban, Sütő András: Advent a Hargitán c. szín­művében Rubold Ödönnel tizenegy rendezővel dolgoztam együtt, ami nagyon sok. így Tabakovtól kezdve, a román, német, lengyel rendezőiskola mesterein keresztül, Horvaiig sokféle "értő kéz" irányítása alá kerültem. Nagy visszhangot váltptt ki például a Horvai által rendezett "Édes Anna", amelynek a címszerepét játszottam, és amelyet a TV-ben is többször sugároztak. Nagy élményként tartom számon a Sík Fe­renc által rendezett "Kismadarat" is, továbbá a "Zűrzavaros éjszaka"-beli (román rend.) kültelki lány alakításomat. Áz utóbbi két darabbal egy erdélyi körúton is részt vettünk, ahol HARAG GYÖRGY kissé szomorkásán jegyezte meg, hogy "Ez így egy világszínvonalú társulat, amely korszakalkotó előadást nyújtott, csak talán senki más nem fogja észrevenni...". Sajnos, igaza volt, mert akkoriban inkább csak a budapesti színházi életre figyeltek oda, esetleg még a kaposvárira és a szolnokira, Veszprém nem volt rivaldafényben. Talán ez is közrejátszott abban, hogy ÁDÁM OTTÓ felkérésére, hat évre leszerződtem a Madách Színházhoz. Később még egy évadra visszatértem Veszprémbe, ahol mindig nagy becsben tartottak, és immár a második évadot töltöm a Nemzetiben, ahol egyelőre öt évre szóló szerződést kötöttem. Tudod, eleinte azt hittem, hogy elég minél jobban játszani, hogy a szakma és a közönség is elégedett legyen velem, és akkor természetesen egymás után jönnek a jobbnál jobb szerepajánlatok­kal. Azután rá kellett jönnöm, hogy ettől több kell: állandóan nyüzsögni, szembe jönni a folyosón, hogy beléd botoljanak — felfedezzenek, ajánlatokat kapj. Háľistennek egyelőre bőven van ten­nivalóm! A Bartal nevet (édesanyám lánykori nevét) azért vettem fel, mert egy miskolci kolléganőmet szintén Hor­váth Zsuzsának hívtak, és ilyenkor annak illik változtatni, aki későbben került a pályára. — Született drámai szendének tartod magad? — Szerencsére, kezdő színészként sem az a könnyebb fajsúlyú naiva-fajta voltam, hanem megvolt bennem a mélységek, a tragikum kifejezésére való hajlam. Később — a tapasztalatgyűjtés után — ez a drámai szende egyre inkább kiteljesedett bennem, egyre nagyobb biztonságérzettel álltam a színpadra. Persze harmincöt évesen is úgy érzem, hogy még se emberileg, se színészileg nem vagyok kész, ezért nem tudok önelégülten ülni a babérja­imon. Visszatérve a kérdésedre még elmondom, hogy a tragikai vénával megáldott kislányban felfedezték a humorérzéket is, így kezdetben osztot­tak rám például "Á holdbéli csónakos" Pávaszeméhez hasonló fiatalos szere­peket is, és vígjátékokban is játszottam. Emellett akadtak olyan szerepek is, f JÁTÉKOT! amelyekre nem nagyon szívesen em­lékszem vissza. De hát a kellemetlen feladatok és az időnként kialakuló rosszabb munkahelyi légkör ellenére is folytattam a játékot. Akkora kudarc vagy bukás sosem ért, hogy miatta lemond­tam volna a színészmesterségről. — Sikerült beépülnöd a rádiós, TV-s, filmes körökbe? — Mire igazán beépülhettem volna, addigra a gazdasági helyzet romlása miatt csökkentek az efféle munkalehe­tőségek. Manapság kevés magyar film, TV-játék készül, pedig a keresetkiegé­szítés jól jönne. Űgyanis a 80-as évek elején eleve úgy állapították meg a színészek fizetését, hogy a Budapesten dolgozóké kevesebb volt, mint a vidé­kieké, éppen a több mellékkereseti lehetőség miatt. Mára ez negatívan változott. — Vannak példaképeid a színészek között? — Diákkorom óta példaképein TOL­­NAY KLÁRY, TEMESSY HEDY és CSOMÓS MARI, mivel mindhárman hozzám hasonló lelki beállítottságú emberek és színésznők. Végtelen ter­mészetességgel játszanak, mintha nem történne semmi különös, nincsenek nagy gesztusok, váltások. Nem tudom tetten érni, hogy mikor "színjátszanak", mégis csupa élet az egész, nagyszerű alakításokat nyújtanak. Mivel a színpa­don kívül is túlérzékeny vagyok, ezért szeretem a lélekből — a mélyről fakadó játékot. Bár a profi mesteremberek technikailag meg tudják csinálni, hogy könnyezzenek, remegjenek stb., de én nem szeretem a mesterkélt alakításo­kat, a közönség átverését. — Milyen típusú rendezőkkel dolgozol szívesen együtt? — Azokkal, akik alaposan felkészül­tek, és tudják, hogy mi a szándékuk 6 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom