A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-14 / 20. szám
tenek és műszakilag előállítanak. Nálunk csupán cammog az idő, ott pedig száguld, és ők együtt száguldanak vele. — Fellépéseitek során számos várost bejártatok, hogy csak a legnagyobbakat említsem. A 12 milliós Tokió, a több mint 3 milliós Yokohama, a közel 3 milliós Oszaka, a híressé, de inkább hírhedtté vált Hirosima, melyre 1945 augusztusában az amerikaiak ledobták az atombombát. Melyik városnak a képe vésődött legjobban az emlékezetetekbe? — Hirosimáé. A történelemből tudjuk, hogy a szörnyű atomtámadás következménye: 150 ezer hatott és sebesült. Az épületek 75 százaléka összeomlott. Ma ez az egymilliós város virágzik, lüktet benne az élet. A múlt tragédiáját idézi a Béke emlékpark, benne síremlék, örökmécses, az Imádkozó kútja, Béke emlékmúzeum, az Atomház, amely az egyetlen nagyobb épület, mely túlélte a katasztrófát. Tokió Japán fővárosa. Közép-európai ember számára szinte elképzelhetetlen a forgalom. Valaki meg is jegyezte, hogy itt a nap minden órájában csúcsforgalom van. Együttesünk autóbusszal és két autóval utazott a fellépésre, és az autók állandó rádiótelefonos összeköttetést tartottak fent egymás között. Ha valahol a kereszteződésben egyik vagy a másik autó elakadt, azonnal jelezte hollétét. A nagy forgatom elkerülése miatt a helyi lakosok a metrót választják, mely keresztül-kasul száguld a város alatt. Kísérőnk azt mondta, hogy a metróvonalak hossza 300 km. Tízmilliók használják nap mint nap. Ahogy Tokió arculatát megváltoztatták az 1964-ben rendezett Olimpiai játékok, úgy változott meg Oszaka arculata is, annak során, hogy 1970-ben itt rendeztek világkiállítást. A helyszűke arra késztette a város fejlesztőit, hogy várost hozzanak létre a város alatt, sőt, emberi kéz alkotta szigetek sem mennek ritkaság számba a tengeren. — Most, amikor erre a beszélgetésre készültem, újra átnéztem a fellépési terveteket. Meg kell, hogy állapítsam nem volt sok szabadnapotok. — Az az igazság, hogy nekünk is fel kellett venni egy kicsit a japán tempót. A japánoknál ugyanis hatnapos munkahét van. Nem ismerik a szabad szombatot. Abból a 12 nemzeti ünnepből, melyek munkaszüneti napként szerepelnek a japán naptárban, csupán egy esett ott-tartózkodásunk idejére (március 21-e, a tavasz ünnepe), mi ekkor is Sendai városban léptünk színpadra. Ekkor már nagyon fáradtak voltunk, és vártuk a másnapot, mely számunkra szabad volj. — Az utazás, a szinte mindennapos fellépés nemcsak pszichikai, hanem fizikai megterhelést rótta táncosokra és a zenészekre is. Hogyan pótoltátok az elhasznált energiát? — A menedzserünk napi kétszeri étkeztetést biztosított. Akinek ez kevés volt (miért ne lett volna kevés), az vett magának. Főleg halakat és más tengeri élőlényeket fogyasztottunk. Ismeretes, hogy a japánok sok rizst és sok zöldséget esznek. A rizs olyan fő eledel, mint nálunk a kenyér. Rizs reggel, rizs délben, rizs este. — Remélem senki sem kapott közületek beriberi betegséget. — Nem, mert a Bi-vitaminhiányt pótoltuk mással. Ne gondold, hogy mi mindennap rizst ettünk. Gyakran volt grillcsirke is. A rendeléseknél nyelvi nehézségeink nem voltak, mert olyan étlapokat tettek elénk, melyeken színes kép volt az egyes ajánlott ételekről. — Szándékosan hagytam a végére, hogy művészi sikereitekről érdeklődjek. — Nem dicsekvésképpen mondjuk, de hatalmas sikert arattunk. Amikor már a harmadik fellépés után voltunk, önkéntelenül arra gondoltunk, hogy a mi magas testalkatú lányaink tetszenek a japán alacsony termetű férfiaknak. Ezért van a nagy taps minden szám után. Tévedtünk. Ők ugyanis a művészi teljesítményt értékelték Japánban. Azokon a tájakon nem szokás, hogy az egyes számok után tapsolnak, csupán a műsor végén. Nekünk az egyes számokba is beletapsoltak. — Ha újra hívnának benneteket Japánba, visszamennétek? — Természetesen, hiszen úgy búcsúztunk el, hogy Sayonara, ami annyit jelent, hogy "Viszontlátásra". Csikmák Imre Késő szerelem Szinte minden este rápillantottam a szomszédos magasház egyik pirosfuggonyós ablakára. E szokás szinte már belémrögzödött. A vékony függönyre árnyék vetődik. Hol fölmagasodik, hogy meg elnyúlik hosszan. Egy nő görnyed a varrógép fölé, szikár,, törékeny leány, aki nem is tudom milyen vállalatnál dolgozik hattól kettőig. Munkából hazajövet kifújja magát, bekap egy kis ennivalót és hozzálát a második műszakhoz. Ruhákat varr megrendelőinek. Azt hallottam, ügyes varrónő, tiszta munkát végez. El is hiszem róla. Nem tartozik a könnyelmű emberek, vagy inkább asszonyok sorába. Az a lezserség mindenesetre hiányzik belőle, ami jellemző annyi nore. Ha vannak álmai, és miért is ne lennének, a munkájába fojtja. így könnyebb elviselni az életet. A lánnyal többször találkozom a környéken, leginkább az élelmiszerboltban. Nem szép és nem Is fiatal már. Túl van a harmincon, és ebben a korban mit várhat már a nö. Rendszerint elfogadja azt a férfit, aki megkörnyékezi, aki jó hozzá. Ehhez a lányhoz is hozzácsapódott egy férfi. Azt meséli a fáma, hogy nos már ez az ember. Négy gyereke van. De mégis férfi, mert nadrágot visel. Az is nyilvánvaló, hogy alkalmas a szerelemre. Máskülönben nem lombosodott volna ki e kölcsönös érzelem. Csak a négy gyerek meg a feleség vet árnyékot vonzalmukra. De hát a lány nem kívánja eltántorítani sem a feleségétől, sem a gyermekeitől. Csak szeretni akarja, hűségesen, odaadóan, szenvedélyesen. Hetente egyszer-kétszer együtt akar lenni vele. Ilyenkor elmennek a moziba, esetleg egy kis cukrászdába, vagy valamilyen más szórakozóhelyre, ahol halkan és bánatosan szól a muzsika. Csupa véletlenségbol találkoztam én is velük, ahogy kettesben andalogtak egy távoli városrészben. Testesnek, tomposnak találtam a férfit. De hát az öregedő lány nem nagyon válogathat. A szerelem görbe utjain különben sem lehet eligazodni. A férfi tehát egy idő óta kettős életet él. Gyakran elmaradozik hazulról, munkájára hivatkozik és hazugságot hazugságra halmoz. A feleség bizonyára semmit sem gyanít, minden percét és energiáját elfoglalja a négy gyerek. De lehet, hogy sejt valamit, mert az ilyesmit megérzik a nők. Ellene tenni azonban nem tud. vagy nem is akar. Ki tudná megmondani? A szomszédos ház hervadó lánya viszont boldog ezzel a kapcsolattal. Hangyaszorgalommal dolgozik, hogy legyen egy kis fölös pénze, amelyet szerelmetes férfijére költ. Érzi, hogy egy férfi megtartásához nem elég a puszta érzelem, önzetlen ragaszkodás. Némi anyagiak is szükségeltetnek, kisebb-nagyobb összegek, ajándékok. Igaz, hogy ez flastromot jelent a szerelem sima arcán, de mi szeplőtlen manapság. Hetente egyszer, kétszer elindulnak hát egymás felé, s folszakadnak szívükben a szürke ködök, s puha látomások úsznak köröttük. Talán boldogok. Legalábbis egy időre. Amíg tart a szerelem. !>.<;>. A HÉT 1
