A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-26 / 13. szám
Val Gilmore Egy őrült spanyol Gordon Cocker hangos természetű ember hírében állt. Ötvenhat esztendős volt, a születésnapját ünnepelte éppen, amikor fakópnél hagyta a neje, és emiatt néhány hónappal a bírósági tárgyalás után szívrohamot kapott, nem is akármilyent. Az orvosok azt tanácsolták, ne dolgozzon többet, és mondjon le a dohányzásról meg az alkoholfogyasztásról. Mi mást tehetett? Szót fogadott a doktornak. Vásárolt magának egy farmot. Egy bizonyos Manuel Hernandez vezette a háztartást, egy öreg spanyol. A válóper után Cocker a leányáról, Carlyról is gondoskodott, aki egy svájci egyetemen végezte tanulmányait. Valahogy teljesen elhagyta magát. Az idegrendszere szinte megkívánta a semittevést. Csak a szomszédja miatt döhöngött egyre gyakrabban. Ugyanis Donald Greaves csökönyös szamárként viselkedett. Szerette volna megvásárolni tőle azt a parcellát, amelyen keresztül egy patakocska sietett a folyó felé. Micsoda földi paradicsom! Itt horgászhatott volna reggeltől estig. Történt egyszer, hogy magához hívatta Greaves urat, aki estefelé meg is érkezett kocsijával a tornác elé. Elhozta a fiát, Simont is. — A Greaves család nem adja el a földet — mondta a szomszéd azonnal. — Nem értem, miért olyan rátarti. Egyszer megmondtam, minek ismételjem állandóan, hogy nem és nem. — A horgászat a hobbim — válaszolta Cocker halkan. — Lenézi az ajánlatomat? Hát akkor kössünk legalább egyezséget. Ha nem adja el, akkor adja legalább bérbe. Fezetek önnek — mindaddig, amíg élek — minden évben 50 000 dollárt. Tisztességes üzlet? Gondolkozzék. — Elhatározásomat nem másítom meg. Ilyesmire hiába kényszerít engem. Ez alatt az idő alatt Simon szemügyre vette Carly fényképét. — Csinos hölgy — mondta elégedetten. Ezután elköszöntek, és elhagyták a házat. Cocker a kocsiig kísérte a szomszédokat, s ott dühösen csak ennyit mondott: — Menjetek a pokolba! Májusban elültették a kukoricát, s amikor az első levelek kibújtak, a gazdák madárijesztőkkel rakták tele a határt. Cocker és Greaves is hasonlóképpen cselekedett. Cocker természetesen nem mondott le végérvényesen a parcelláról, tovább álmodozott a horgászat örömeiről, ám hiába. Ezért tehetetlen dühében egyszerűen lepuffantotta Greaves vadászkutyáját, amely véletlenül átkóborolt a földjére. A szomszéd az ügyet a bíróságra vitte, de a pert simán elvesztette. Néhány nappal később Cocker vigyorogva belelőtt egy szürke macskába. Másnap Simon meglátogatta a haragos szomszédot. — Tegnap lövést hallottunk a farm felől — mondta higgadtan. — Egyik macskánknak nyoma veszett. Mit tud mondani erről? Cockernek a szeme sem rebbent. — Én lőttem le azt a dögöt. Semmi keresnivalója a birtokomon. — Magának nincs szíve — mondta a küszöbön. Másnap levél érkezett Carlytól. A szünidőre — mint mindig — most is hazajött. Cocker természetesen a repülőtéren várta a leányát. Carly szebb volt, mint bármikor. Otthon aztán nagy-nagy meglepetésben volt része, mert kapott az apjától egy vadonatúj sportkocsit. Carly megkérdezte az apjától, hogy van-e a házban horgászfelszerelés. Cocker türelmesen megmagyarázta, hogy a horgászatban nincs szerencséje, mert a halban gazdag patak a szomszéd birtokán van. Carly elfogadta a magyarázatot. Mégis néhány nappal később, úgy estefelé vizes nadrágszárral állított be a házba. A hálójában néhány pisztráng fickándozott. — Ezeket hol fogtad? — kérdezte csodálkozva az apja. — Megismerkedtem egy sráccal, aki a közelben lakik. Látta a fényképemet... aztán... kávéztunk... és beszélgettünk. — Az ördögbe! Te Simonról beszélsz! Greaves csemetéjéről?! — Ó, igen. Nagyon rokonszenves srác. Együtt horgásztunk... — Ennek a hírnek nem örülök. Nem szeretem, ha ilyen gyanús fickókkal szűröd össze a levet. Néhány kellemetlen találkozásom volt az apjával. Szombat este Carly a városba ment, ahol táncmulaltságot rendeztek a fiatalok kérésére, és nagyon későn érkezett haza. Cocker tudta, hogy megint Simonnal találkozott. — Nem akarom, hogy beleess egy vidéki cowboyba — mondta Cocker dühösen. — Nem azért iskoláztatlak, Carly. — Simon három évig a Harvardon tanult, apám. Most pedig elektrotechnikával foglalkozik. Egyébként tizennyolc éves vagyok, apám, s nem te fogod meghatározni, hogy kivel horgászom, kivel táncolok és kivel iszom a kávét. Világos? Carly tehát nem maradt adós a válasszal. Másnap Carly kibökte, hogy egy partyra hivatalos. Sandersék hívták meg. De még vasárnap reggelre sem érkezett haza. Cocker elrohant Sandersékhez, s ott megmondták neki, hogy Carly éjfél körül Simon társaságában hagyta el a házat. Cocker azonnal felhívta telefonon Simon apját. — Carly magánál van? — Miért volna nálam? — Hát a fiacskája? — Szombat este óta nem láttam. Carly egy hét után hírt adott magáról Bostonból. Megírta szépen és érthetően, hogy Simon megkérte a kezét. Úgy élnek most, mint férj és feleség. Cocker dühében majdnem szétverte a berendezést. Másnap találkozott a városban a gyűlölt szomszéddal. Hazaérve azt ajánlotta Manuelnek, 20 A HÉT
