A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-26 / 13. szám
INTERJÚ A VILÁGJÁRTA „HETESFOGAT f* Az 1957 óta muzsikáló és sikert sikerre halmozó BENKÓ DIXIELAND BAND játékának méltatására már szinte lehetetlen lenne új jelzőket találni, hiszen világszerte szuperlatívuszokban beszélnek-irnak róluk. Maga Ronald Reagan Is azt nyilatkozta, amikor a Sacramentoi Dixieland Jazz Jubilee fesztiválon kilencvenhat együttes közül a legjobbnak bizonyultak, hogy "Azt a zenét, amit ml az amerikai nép zenéjének tartunk, a világon a legjobban a BOB játssza.” Hasonlóan pozitívan vélekedtek róluk a legilletékesebbek, a New Orleans-i néger világsztárok: "Először hallunk fehéreket úgy Játszani, mintha mi lennénk...". A világjárta "hetesfogat" fergeteges komáromi koncert|e után BENKÓ SÁNDOR zenekarvezetővel (klarinét) beszélgettem pályafutásáról és magánéletéről: A Benkó Dixieland Band ázsiai körúton — Talárt nine» még agy olyan agyütta», amelyben caupa zenefanatikus, műszaki értelmiségi — elektromérnök, Illetve építész muzsikálna együtt, mint a BDB-ben. Hogyan találtak egymásra? — Először is bemutatnám a banda további tagjait: VAJDA SÁNDOR bőgő; HALMOS VILMOS zongora; JÁRAY JÁNOS dobok; NAGY JENŐ bendzsó; ZOLTÁN BÉLA trombita; NAGY IVÁN pózán. Régóta a barátaim voltak, akikről tudtam, hogy intelligensek és mélységesen emberségesek. Szakmailag és emberileg is nagyon jól egymásra hangolódtunk, köztünk nyoma sincs az intrikának. Zenélésünk során mindenki önálló, improvizatlv egyéniség, de a közös sikerek érdekében mindenki követi az én elképzeléseimet. — Az ön számára miben nyújt többletet a dzsessz, Illetve a dlxle a más stílusú muzsikánál? — A többletet a stílus kötetlensége, szabadsága — az improvizáció lehetősége jelenti. A dzsesszt a nagyvárosok folkzenéjének tartom, őshazája Amerika, de napjainkban már a városi tömegek egységes zenéje. Az évek során elértük, hogy muzsikánk egyéni Ízű, azonnal felismerhető; tréfásan azt szoktuk mondani, hogy van dzsessz-, dixie- és BDB-muzsika. Főleg magyar és amerikai népdalokat, továbbá néger spirituálékat játszunk. Repertoárunkban találhatók tradicionális művek, kortárs zenék feldolgozásai és saját szerzemények is. Az 50-es években hátrányos helyzetből startoltunk, de talán az elszigeteltségünknek köszönhető, hogy sikerült kialakítani egyéni hangzásvilágunkat. — Szóljon részletesebben a start nehézségeiről! — '56 következményeit most nem részletezem. De az a tény is akadályt jelentett, hogy bár végeztünk konzervatóriumot, illetve akadémiát, mérnökemberekként mégsem ismertek el minket zenészeknek. Akkoriban még nem ismertük az amatőr művészet fogalmát Magyarországon, ezért nehezen tudtunk érvényesülni. A 60-as években Magyarországon is hódítani kezdett a beatzene, ezért a mi zenénk kissé háttérbe szorult. 1963-ban egy sportcsarnokbeli koncertünkön látványosan összecsapott a tőlünk kivált tagok beates tábora a BDB-táborral. Az Illés—Benkó háború során a közönség fele tojásokkal dobált meg bennünket. Úgy határoztunk, hogy egy időre visszavonulunk, és ha külföldön nevet szerzünk magunknak, akkor majd visszatérünk. így is történt, csak a hetvenes években folytatódtak hazai sikereink. — Időközben több díjat szereztek a nemzetközi fesztiválokon, és az amerikai közönséget Is sikerült meghódítaniuk az 1982-es sacramentoi (Kalifornia) dlxle világfesztiválon... — Valóban, ott a tömeg szava volt a döntő — a közönségnek kellett bebizonyítanunk, hogy a legjobbak vagyunk. Sikerült. Érdekes, hogy a kis nemzetek mindig nyerni, bizonyítani akarnak. Ellenben az amerikaiak egyszerűen csak jól akarják érezni magukat. A muzsikáért és a közönségért vagyunk — ezt érezhették az amerikai újságírók, amikor leírták rólunk: a közönség azért szeret minket, mert minden egyes pillanatban azt sugározzuk, hogy a koncertteremben mi szeretjük legjobban ezt a muzsikát. Ez így igaz! — Számtalan élményeik közül melyik volt a legemlékezetesebb? — Az egyik az 1971-es Montreux-i nemzetközi dzsesszfesztivál, amikor esélytelenként indultunk a rangos mezőnyben, ezért a fellépésünk után hazatértünk. Nagy volt a meglepetésünk, amikor közölték velünk, hogy mi nyertük a nagydljat, és vissza kellett térnünk a díjkiosztásra. A másik élmény egy bredai (Hollandia) hagyományos dzsesszfesztiválhoz kötődik, ahová először időhiány miatt nem akartunk kiutazni. Hogy lerázzuk a szervezőket, közöltem velük, hogy csak az ajánlott összeg tízszereséért vagyunk hajlandók fellépni. Egy kis huzavona után a hatalmas gázsiért megvettek bennünket, így utaznunk kellett. Sikerünkhöz a nézők között ülő világhírű GEORGE PROBERT is hozzájárult, aki üdvözlő szavaink után (elsietett a színpadra, és végigmuzsíkálta velünk a műsorunkat. Még megemlítenék egy szokatlan, megható élményt is: felléptünk a süketnémák részére rendezett jótékonysági koncerten, és vártuk az általunk kiváltott hatást. Csodálatos érzés volt, hogy a résztvevők pár perc alatt lelkileg ráhangolódtak a zenénkre, és szinte hallották, hogy mi zajlik a színpadon. — Úgy tudom, hogy lehettek volna amerikai sztárok Is... — Ez igaz, mert a híres RCA lemeztársaság felajánlott nekünk egy három évre szóló szerződést. Társaimat fejenként hatszázezer, engem pedig egymillió dollárért vettek volna meg. Emellett az összes egyéb kiadásunkat fedezték volna. Ennek fejében azt kérték tőlünk, hogy három éven át csak zenéljünk — szabadság nélkül. Elutasítottuk ezt az ajánlatot, hiszen a családunk visszavárt bennünket. Nem lettünk milliomosok, de megmaradtunk magyar bandának. Sikerben, anyagiakban így sem szenvedtünk hiányt! — Világjárta zenészként még hová szeretne eljutni? — Szeretném, ha felléphetnénk arab 6 A HÉT
