A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-26 / 13. szám
GONDOLKODÓ tölti meg a levegőt. Másnap tudjuk meg, hogy Murten szigetén bálban ropták a táncot, míg pár kilométerrel arrébb a horvátok felrobbantottak egy szerb kézen levő fegyverraktárat. Az Unprofor, azaz a békefenntartó erők katonái is kivonultak, hogy megszemléljék a pompás tűzijátékot. Az Unprofor katonái élénk kereskedelmi tevékenységet folytatnak a két harcoló fél között. Cigarettát, rágógumit, csokoládét, konzervet adnak, vesznek, cserélnek. Horvátországban, legalábbis a tengerparton elég jó az ellátás. A holland tartósított tejtől, a Németországból érkezett fagyasztott bontott csirkéig szinte minden kapható. Murter szigetén lakó ismerőseink a horvát állampolgárság megszerzésével járó huzavonák miatt panaszkodnak. A család a háború kitörése előtt döntött úgy, hogy Újvidékről a tengerpartra költözik. Ahhoz, hogy állampolgársághoz jussanak, valamilyen horvát rokonságot, őst kellett igazolniuk. "Nem akartam, hogy a gyerekeim kisebbségiként nőjenek fel" — mondja Piroska, az Újvidéki Színház volt dramaturgja —, ezért döntöttünk úgy, hogy ideköltözünk." A gyerekek már jól beszélnek horvátul. A második osztályos kislány a magyar beszédbe horvát szavakat keverve meséli, hogy osztályukban öt új izbeglica (menekült) van, és hogy piszkosak, nincs könyvük, de még ilyen szép táskájuk sincs, mint neki — dicsekszik az új iskolatáskájával. Sok a menekült, mar nincs, hol elszállásolni őket. Piszkosak, boszniai horvát muzulmánok. "Dolgozni nem akarnak, vissza sem akarnak menni Boszniába" — mondja Piroska férje. Nehéz itt is az élet, de otthon, a Vajdaságban sem jobb, most beszélt telefonon az otthoniakkal, azzal fenyegették meg őket, ha nem mennek szépszerével, rájuk gyújtják a házat. Nem tudják mitévők legyenek, de ha menni kell, maguk robbantják fel házukat, de nem hagyják a szerbek prédájára. Egy értelmetlen, esztelen háború logikája. Biogradban is rengeteg a romba dőlt ház. Van, amelyiket találat ért, sokat a városból elmenekülő szerbek robbantottak fel, de sokat a horvátok is leromboltak, felégettek, hogy a szerbek ne térhessenek vissza. A szerb tüzérség lőtte Biogradot... ismétlik meg az esti hírekben is. Vajon hova estek be a lövedékek? Elkészült-e barátunk kertjében az óvóhely, amit még a nyáron kezdett építeni? Már jön az Unprofor, és béke lesz — reménykedtek két évvel ezelőtt barátaink. Márciusban a békefenntartó erők mandátuma lejár, és nem biztos, hogy a horvátok továbbra is igényelni fogják jelenlétüket, jósolta barátunk, miközben magyarázta, hogy az óvóhelyet jó vastag fallal építi, és majd ha béke lesz, ezt a föld alatti üreget víztárolónak fogja használni. "Nem tudhatom, másnak e tájék... (a kerekasztal mellett hónapok óta tárgyalgató politikusoknak, utazgató diplomatáknak) .... mit jelent." Arról, hogy hova csapódtak be a lövedékek a rádió rövid híre semmit sem közöl. Tóth Erzsébet A szerző felvétele és Petries József illusztrációs képe "A társadalom kiváltságosai" Rimaszombat utcáit járva egyre inkább kialakul bennem egy meggyőződés: nem ezt vártuk a rendszerváltástól. Különösképpen kiábrándítóak a fejlemények, amennyiben ezeket az 1989-es novemberi események tükrében vizsgáljuk. Hová tűnt mára az akkori nagy megbékélés, a szlovák—magyar összeborulás magával ragadó hangulata, amikor Pozsony főterén Konrád György beszédét követően tízezrek skandálták "Bratislava—Budapest". Járási székhelyünk arculata nem azt tanúsítja, hogy a gyakorlatban is teret nyert volna az őszinte barátság szelleme. Hiszen egyre inkább "egynyelvűsödik" a város. Magyar nyelven már egyáltalán nem tüntetik fel a hivatalokat! Az államigazgatás és a helyi önigazgatás szervei, a rendőrségi szervek, a bíróság, de még az egészségügyi és kulturális intézmények esetében is csak a szlovák nyelvű megjelölést használják. Egyszóval, valamennyi helyen, ahol ügyintézés, kulturális, esetleg tudományos tevékenység folyik, mellőzik a magyar nyelvű tájékoztatást. A novemberi fordulat után már egyetlen hivatalt sem jelöltek meg magyar nyelven. Amennyiben erre mégis akad pozitív példa, amely elkerülte figyelmemet, az érintettek elnézését kérem és kinyilvánítom irántuk nagyrabecsülésemet. A lényegen azonban a ritka kivétel nem változtat, a tendencia marad. A letűnt kommunista korszakban, ha nem is volt következetesen kétnyelvű a tájékoztatás, azért részben mégiscsak tekintetbe vették a magyar nyelvű lakosság igényeit. Emlékeztetőül erre az időszakra, maradt még egy-két magyar nyelvű tábla a városban. A városi könyvtár esetében sem megnyugtatóbb a helyzet. Az igazat megvallva, mintegy húsz éve nem jártam már ott a minapi látogatásom előtt. Talán éppen ezért érintett olyan kellemetlenül az ott tapasztalt állapot. Óriási mértékű az aránytalanság a szlovák és a magyar könyvállomány között. Természetesen a magyar könyvállomány hátrányára. Úgy látszik az évek során fokozatosan csökkent a magyar könyvek aránya a könyvtárban. Meddig tarthat ez a folyamat? Talán az illetékesek arra várnak, hogy már ne legyen érdemes magyar könyveket tartani a könyvtárban? Nincs kétségem afelől, hogy amennyiben bekövetkezne ez a helyzet, meglelnék rá az "ésszerű magyarázatot". Nagyon nehéz ugyanis ilyen esetekben a kívülállónak bizonyítania, hogy tudatos elsorvasztásról van-e szó, vagy a -körülmények személyes érdektől független, kedvezőtlen alakulása miatt jutott ilyen sanyarú helyzetbe a magyar könyv a járási könyvtárban. A hivatalban lévők óriási helyzeti előnyben vannak az olvasókkal szemben. Az egyszerű embernek ugyanis nincs lehetősége a pontos, minden részletre kiterjedő elemzésre. így aztán megtörténhet, hogy a hivatalos magyarázatban az ok felcserélődik az okozattal. Vagyis nem a tudatosan ilyen irányt követő célzatos tevékenység idézte elő ezt az áldatlan állapotot, hanem teszem azt a magyar nemzetiségű polgárok részéről megnyilvánuló érdektelenség. Akármi is legyen a helyzet oka, mindenképpen az lenne az érdekünk, hogy ezt a leromlási folyamatot megállítsuk és egy igazán vonzó, jól rendszerezett könyvállományt hozzunk létre a magyar nemzetiségű olvasók számára. így fest nálunk a "nemzetközi normákat magasan felülmúló kisebbségi jogok" gyakorlati alkalmazása! Mert vezető állami tisztségviselőink úton-útfélen ezzel érvelnek külföldi tárgyalópartnereik előtt. Úgy tüntetve fel Szlovákiát, mint ahol a kisebbségiek a társadalom kiváltságosai, kedvezményezettjei lennének, akik előnyöket élveznek a többségi nemzet tagjaival szemben. Egyszóval felelős politikusaink szerint európai mércével mérve is kisebbségi paradicsom a mi hazánk. A baj ott van, hogy mi még mindig nem tapasztaljuk ezt a "kisebbségekről való igen nagy gondoskodást". Esetleg bennünk van a hiba és elfogultságunkban már elveszítettük reális látásunkat? Talán, amit saját szemünkkel látunk, már nem az objektív valóság, hanem beteges képzeletünk szüleménye? Ebben az esetben még az is lehetséges, hogy kisebbségünk helyzetét illetően a letűnt rendszerhez viszonyítva nincs visszaesés. Alighanem csak mi, összeférhetetlen soviniszták láttuk kifüggesztve a kommunista rendszer idejében a Járási Nemzeti Bizottság feliratot, és nem látunk most ugyanott egy táblát Járási Hivatal felirattal. Bizonyára ez a magyarázata a kisebbségi problémák merőben más megítélésének a hivatalos politika képviselői és a szlovákiai magyar részéről. "Aligha mernék ugyanis feltételezni" legfelsőbb állami tisztségviselőinkről ilyen nagyfokú elfogultságot, esetleg a valós kisebbségpolitika meghamisított tolmácsolását. Együd László A HÉT 5
