A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-08 / 2. szám
A másság nem bűn Nguyen Duy Há — vagy ahogy csehszlovákiai ismerősei nevezik: Martin — tíz éve hagyta el szülőhazáját, Vietnamot, hogy nálunk, Komáromban keressen jobb megélhetési lehetőségeket. Azonban a változatosan eltelt évtized alatt nemcsak munkát, hanem feleséget is talált — Czímer Ica komáromi óvónő személyében. így hát NAPKELET FIA végleg gyökeret eresztett nálunk, azaz hazát cserélt. — Martin, nálunk úgy tartják, hogy "szívet cserél, aki hazát cserél". Te könnyű szívvel hagytad el Vietnamot és a hozzátartozóidat? MARTIN: — Nekem sem volt mindegy, hogy az otthonomtól és a családomtól ilyen messzire kerülök, de hát így hozta a kényszer. Ugyanis már a 80-as évek elején is nagy volt a munkanélküliség odahaza, és azóta csak évről évre romlott a helyzet. Ezért még fiatalon szerettem volna megalapozni a jövőmet egy másik országban, jobb viszonyok között. Szülővárosomban, Hanoiban végeztem el a gimnáziumot, majd kitanultam hegesztőnek. Egyébként értelmiségi családból származom: az édesapám orvos, az édesanyám pedig nyugdíjas gimnáziumi tanárnő, nővérem laboránsnőként éldegél odahaza. Azonban ha értelmiségi pályát választottam volna, akkor sem várt volna kecsegtetőbb helyzet az állásajánlatok terén, ezért inkább eljöttem Vietnamból. A szüleim nem szóltak bele a döntésembe, ők csak azt szeretnék, hogy minél jobb körülmények között éljek. Egyébként 1982 októberében rajtam kívül még 53 vietnami fiú jött a komáromi hajógyárba. — Milyenek voltak az első komáromi benyomásaid? MARTIN: — A diákszállón eléggé vegyes benyomásokat szereztünk. Voltak, akik hamarosan befogadtak maguk közé, de olyanok is akadtak, akik kinéztek maguk közül... pedig szerintem a másság nem bűn! Végül is sikerült beilleszkednünk. Nekem a fővárosi nyüzsgés után kissé furcsának tűnt a komáromi esti nyugalom. Érdekes volt a havazás, mivel nálunk csak a hegyvidéken havazik, egyébként télen is virágzik a természet. Meg kellett szoknunk a kosztot is, mert nálunk másféle fűszereket és sok-sok zöldségfélét fogyasztanak. Az évek során sokfelé jártunk, például a Tátrában, Karlovy Varyban, átruccantunk Magyarországra, vagyis ismerkedtünk a vidékkel, az emberekkel... — és sejtem, hogy az itteni lányokkal is. Róluk hogyan vélekedtetek? MARTIN: — Nem lehet általánosítani, hogy milyenek is egy-egy nemzet lányai. Azonban azt tapasztaltuk, hogy talán a vietnami lányokat szigorúbb nevelésben részesítik, mert például ők nyilvános helyen nem csókolódznak a fiúkkal, nem dohányoznak az utcán, vagyis zárkózottabbak. Viszont a Vietnamból elkerült lányok is változtak az évek során — alkalmazkodtak az itteni szokásokhoz... hogy előnyükre-e? — Azután megismerkedtél Icával. Hogyan is kezdődött ez a kapcsolat? MARTIN: — Még 1985-ben egy baráti társaságban ismerkedtünk meg, és nagyon sokat beszélgettünk. Eleinte csak jóbarátok voltunk, bár kezdettől fogva tetszett nekem komoly természete miatt. Tulajdonképpen csak 1991 tavaszától jártunk egymással, majd 1992 őszén összeházasodtunk. A szüleim beleegyeztek az esküvőbe, de sajnos, nem tudtak ideutazni — anyagi okok miatt, hiszen háromezer dollárba kerül egy repülőjegy. Egyébként a küldött fénykép alapján tetszett nekik a választottam. Csak ez a sok bürokrácia ne lenne — fél évig intéztük az engedélyeket a prágai konzulátuson, és hát a tanulmányi kiadásaimat is vissza kell fizetnem Vietnamnak. ICA: — Mi eleinte tényleg csak barátok voltunk, de azután a férfi, akit a világon a legjobban szerettem, cserbenhagyott. Vagyis teherba estem tőle, megszültem a kisfiámat, Csabát, de ő szinte tudomást sem akart venni rólunk, még a tartásdíjat is bírósági úton kellett kifizettetni vele. Nagyon nyomasztott a magány, és egyre inkább úgy éreztem, hogy Martinban megértő társra találok. Persze amikor nyilvánosan is vállaltuk a kapcsolatunkat, akadtak olyanok, akik elítéltek emiatt, és elfordultak tőlünk. Neki is furcsa volt ez az idegengyűlölet, mert odahaza ezt nem tapasztalta. Végül szüleim is beleegyezésüket adták a házasságunkhoz; örültek, hogy Martin pártfogol bennünket. Azóta már Csábival is nagyon jól kijönnek, sokat játszanak egymással. Végre nyugodt családi körülmények között élhetünk. — Hogy sikerült a lagzi és a nászút? ICA: A lagzít a legszűkebb családi-baráti körben tartottuk. A kiadásokat apu fedezte, mert a szüleim már régebben elváltak egymástól. Csak éjfélig szórakoztunk, ugyanis Vietnamban nem szokás reggelig dáridózni, hanem inkább másnap folytatják az evést-ivást a legközelebbi hozzátartozók, barátok társaságában. Nászúton most nem voltunk, mert takarékoskodunk. Ugyanis Martin utoljára 1986-ban volt odahaza, és ha összegyűlik a szükséges pénz, szeretnénk kiutazni Vietnamba. Ha egyszer nagyon jól fogunk állni anyagilag, nekivágunk egy európai körútnak is, mert Martinnak több rokona él Franciaországban, Angliában és Kanadában is. — Miben különbözik egy vietnami lakás a tiétekétöl? MARTIN: — Mivel nálunk melegebb az éghajlat, ezért nem használunk szőnyeget, hanem színes kővel rakjuk ki a padlót. Aszobaberendezés hasonló, a nappaliban sok üveg és tükör, a hálószobában pedig az ágyon kívül polcok találhatók. Műszaki eszközökkel jól felszereltek a háztartások, mert azok nálunk jóval olcsóbbak (akárcsak a ruházat), mint ideát. — És az ünnepek? MARTIN: — A mi időszámításunk szerint februárban kezdődik az új év, amikor feldíszített ágakat rakunk a vázákba. A karácsonyt csak december 24-én ünnepeljük — gyertyákat gyújtunk, templomba megyünk, de az ajándékozás nálunk nem szokás. Húsvétkor népi játékokat játszunk, tavasszal az ittenihez hasonló "májfát" állítunk. — Te, Ica, magyar nemzetiségű vagy, Martin inkább szlovákul beszél, bár sokat ért magyarul is. Csabit és későbbi közös gyermekeiteket milyen nyelven fogjátok tanítani? ICA: — Eléggé sajátos-vegyes nyelven társalgunk, Csabit pedig magyarul és szlovákul is tanítjuk. Természetesen később szeretnénk közös gyermeket is, csak először megteremtjük a megfelelő anyagi feltételeket. Nemcsak tőlünk, hanem a politikai helyzettől is függ, hogy milyen nyelven tanulhat(nak) tovább... MARTIN: — ...én pedig igyekszem megtanulni magyarul is. Miskó Ildikó
