A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-12 / 11. szám
FIGYELŐ Az ismeretlen FORGÁCH GÉZA "...Szolgálni a magyarszlovák közeledés ügyét" Fotó: Prikler László Forgách Géza (1895—1976?) a csehszlovákiai magyar sajtó- és művelődéstörténet mára (már) csaknem teljesen elfelejtett alakja. Az eddigi sajtótörténeti összefoglalókban általában nem találni a nevét, a névsorolvasásokból is rendre kimaradt. Pedig a két háború közötti csehszlovákiai magyar újságírásnak viszonylag fontos — még ha nem is meghatározó személyisége ő. Újságírói-szerkesztői pályáját a kassai jogi akadémián folytatott tanulmányaival párhuzamosan még az első világháborús években, a Kassán megjelenő Felvidéki Újságnál kezdte, amely az államfordulat után — végleges betiltásáig — három éven keresztül Esti Újság címen jelent meg. (Ő közölte Fábry Zoltán első írását is 1920-ban.) 1921-től, a lap betiltását követően a felvidéki magyar pártok központi irodájának titkára lett Losoncon, 1926-ban, a Prágai Magyar Hírlap felelős szerkesztőjeként Prágába került, s itt működött egészen az ország 1938-as széteséséig, illetve a lap megszűnéséig — pontosabban: Budapestre költözéséig (a lap ugyanis Felvidéki Magyar Hírlap címmel Budapesten jelent meg még egy ideig). Ide tartozik az is, hogy amikor szakadásra került sor Esterházy János, valamint a Jaross Andor és Szulassy Béla nevével fémjelzett csoport között, Forgách Esterházy mellé állt. Prágából hazaköltözött szülővárosába, a Magyarországhoz visszacsatolt Kassára, ahol azonban már nem vállalt tovább lényegesebb politikai szerepet. A második világháború idején az egyik kassai mozi vezetője; írásai jobbára kassai lapokban — az Új Magyar Múzeumban, a Felvidéki Újságban — jelennek meg, ez utóbbinak 1943 februárjától főmunkatársa lesz. Életének 1945—48 közötti szakaszáról Szalatnai Rezsőhöz írt egykorú és későbbi, továbbá Fábry Zoltánhoz írt, s a hatvanas évekből származó leveleiből, valamint Gömőry János Szalatnai Rezsőnek küldött és Emlékeim egy letűnt világról című emlékiratából tudhatunk meg kor- és művelődéstörténeti szempontból egyaránt fontos, helyenként igen izgalmas részleteket. Amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kassát, Forgách Géza 1945 januárjában elmenekült a városból. Ausztriában bujkált, majd május elején orosz fogságba esett, s három hetet töltött el egy gyűjtőtáborban. Innen június első napjaiban került haza Pozsony érintésével Kassára. Mindez azért érdekes a számunkra, mert frissen szerzett élményeit még ugyanezen a nyáron — egy hozzávetőlegesen tízíves emlékezésben — papírra is vetette: "... könyvet írtam öt hónapos ausztriai menekülésem csúcsélményeiről — számolt be a kéziratról 1947. október 11-i levelében Szalatnai Rezsőnek. — Ez is felvidéki magyar dokumentum: határozott szembenézés a megváltozott világgal és leszámolás a múlt hibáival. (...) Voltaképpen egy nagyszabású riport sok alcímmel. (Ilyenfajta könyveimet gondoltam el: Körmendtől Kassáig 76 nap alatt — Magyar sorsok az új népvándorlás útján.)" S a beszámoló tovább folytatódik: Sl'i % f 4L1 a-.. m1 fs® ' "A riport 1945 március végén Körmenden kezdődik. A volt kassai magyar hadbírók csoportjával menekülök Ausztrián keresztül-kasul (Feldbach, Graz, Liezen, Lankt Pölten, Bécs, Bécsújhely, Burgenland, Bruck), átélek egy orosz tanktámadást, szemtanúja vagyok annak, hogy a németek milyen gyalázatos módon szerelik le a magyar hadsereg menekülő alakulatait, szemtanúja vagyok a német összeomlásnak, fegyverletételnek, gyalogosan vándorolok német és magyar »hadseregtemetőkön« keresztül, részt veszek az »utolsó magyar hősi halott« temetésén — a fegyverletétel napjának délelőttjén orosz fogságba kerülök, három hetet töltök a kaisersteinbrucki gyűjtőtáborban, ahol 24 nemzet fiai torlódtak össze, majd június első napjaiban Pozsonyon keresztül Kassára vergődök." Ha tehát elfogadjuk a tételt, hogy a második világháború utáni csehszlovákiai magyar irodalom kezdetei közvetlenül a második világháború végétől számítódnak, úgy Forgách Géza mindmáig valahol lappangó önéletírásának irodalomtörténeti jelentőséget kell tulajdonítanunk, s benne annak (egyik) legelső alkotását, dokumentumát kell látnunk. Ilyen értelemben mindenképpen esemény lehetne az emlékíras valamikori előkerülése, amely valószínűsíthetően kor- és művelődéstörténeti szempontból is tartalmazhat nem lebecsülendő érdekességeket, adatokat. Forgách Géza később, megírása után huszonkét évvel, 1967 nyarán vette elő íróasztalának fiókjából, és gépelte le művét, s bár megfordult fejében közreadásának gondolata is, nem bízik benne, hogy a könyv valaha is napvilágot láthatna. De legalább a gyermekei és unokái érdeklődéssel forgathatják majd — írta 1967. június 15-én önmagát is biztatgatva Fábry Zoltánnak, akivel mindvégig megőrizte a barátságát. Művének címe ekkor a következőképpen módosult: Szentgotthárdtól Kaisersteinbruckig. Magyar sorsok osztrák főidőn 1945 tavaszán. Hogy valamelyest is képet alkothassunk az (egyelőre) ismeretlen kéziratról, álljanak itt annak fejezetcímei: Körmendtől Szentgotthárdi^ — Befut az első szovjet páncélos — Sztálin-gyertyák a fekibachi éjszakában — Együtt a "Görgey" maradék-hadosztallyal — A tobelbardi hadseregtemető — Céltalan vándorlás a stájer hegyekben — A "Vendung" közeledő árnyékában — Angolszász vagy szovjet fogság? — Utolér a szovjet haderő — A sanckpölteni kaland — Bécstól Kismartonig — A kaisersteinbrucki tábor — Végre hazafelé — Szemtől szembe(n) az új 6 A HÉT
