A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-12 / 11. szám
A JOVO Amint az köztudott, tavaly decemberben Léván került sor a szlovákiai magyar értelmiség képviselőinek első fórumára, amely itthon és a határokon túl egyaránt nagy visszhangot keltett. Az összejövetel egyik legfontosabb eredménye talán az volt, hogy sikerült a négy szlovákiai magyar politikai tömörülés elnökeit egy olyan közös nyilatkozat aláírására bírni, amely nyitánya lehetett a további konstruktív együttműködésnek. A lévai fórumot követően létrejött a négy párt és mozgalom politikai egyeztető tanácsa, s elkezdődött a különböző autonómiatervezetek összehangolása. A résztvevők még Léván elhatározták, hogy a következő tanácskozást három hónapon belül megtartják, s ígéretükhöz híven 1993. február 20—21-én össze is jöttek. A találkozó szervezői — Csáky Pál, Dolník Erzsébet, Zoller Mihály — ugyanazok voltak, s a helyszín sem változott. Az összejövetelre meghívták az előző fórum valamennyi résztvevőjét, és szeretettel várták azokat is, akik szívükön viselik a szlovákiai magyarság sorsát, de a decemberi tanácskozáson valamilyen ok miatt nem vettek részt. S noha a szervezést illetően senkinek nem lehetett egy rossz szava sem, mégis felmerült a kétely, vajon valóban meghívták-e mindazokat Lévára, akiknek ott kellett volna lenniük? Voltak, akik jöttek hívatlanul is, de tudok olyanokról is, akik szívesen megjelentek volna, csak éppen nem kaptak meghívót, s ezért illetlenségnek tartották, hogy hívatlanul betoppanjanak. Megértem azonban a szervezők dilemmáját is, elvégre a lehetőségek nagyon korlátozottak voltak, s valamiképpen szelektálni kellett. Végül úgy döntöttek, hogy elsősorban azokat a "politizáló" értelmiségieket hívják meg, akik közszereplésükkel vagy a sajtóban közölt írásaik alapján ezt a minősítést kiérdemelték. Az csak természetes, hogy pártjaink frontemberei nem hiányoztak — s ezt határozottan pozitívumnak tekintem. Sajnálatos viszont, hogy a polgármesterek közül alig volt jelen valaki, s az író- és művésztársadalmat sem képviselte jóformán senki, pedig a kultúráról és főleg a kulturális intézményrendszerről elég sok szó esett. Ebből persze még nem szabad arra következtetni, hogy a II. Lévai Értelmiségi Fórum résztvevői nem végeztek hasznos munkát, csak jelezni szerettem volna, hogy a jövőben nem ártana kiszélesíteni a meghívandók spektrumát. A találkozó meghirdetett programja négy nagy problémakört ölelt fel: a kulturális intézményrendszer és az oktatásügy helyzetét, az egyházak szerepét, valamint az autonómiaelképzeléseket. Amint utólag bebizonyosodott, valamennyi megérdemelt volna egy külön fórumot, mert a felvetett problémák annyira szerteágazóak, az elvégzendő feladatok száma olyan nagy, hogy még a puszta számbavételük is meghaladná a fórumra kiszabott időt. Nem is lehet csodálkozni aztán, hogy sok kérdés megválaszolatlan maradt, és számos esetben nem maradt idő az álláspontok egyeztetésére vagy alaposabb megvitatására sem. Az egyház képviselői például azzal vádolták a szlovákiai magyar pedagógusok egy részét, hogy a rendszerváltozást követően is egyházellenes magatartást tanúsítanak, és lehetetlenné teszik az eredményes hitoktatást az állami iskolákban. Az egyik előadásból azt is megtudhattuk, milyen nagy nehézségekkel kell megküzdeniük az egyházi iskoláknak, s talán ezzel is magyarázható, hogy még mindig olyan kevés van belőlük. A fórum résztvevői meghallgatták ezeket a panaszokat, de a kiváltó okokat aligha fogják tudni felszámolni, elvégre ez leginkább az érintettek dolga. Nyilván sokat segíthetne az ügynek, ha sikerülne létrehozni az önálló magyar katolikus püspökséget Szlovákiában, vagy ha végbemenne a Szlovákiai Református Egyházban is az az átrendeződés, amelyről a református lelkipásztorok körében olyan sokat hallani. Mindez azonban az egyházak belügye és fel'data. A kisebbségi oktatásügy számtalan gondja közül ezúttal a magániskolák problémaköre valamennyi szakon — tehát a természettudományokat is beleértve — magyarul fognak-e tanítani. Hogy a kétely mennyire indokolt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a kétnyelvű iskolákat szorgalmazó Kučera miniszter is üdvözölte a NEKK létrehozásának gondolatát. A fórum résztvevői talán a kisebbségi kulturális intézményrendszer helyzetével és jövőjével kapcsolatosan jutottak a legnagyobb egyetértésre. Az mindenki számára világos volt, hogy a leginkább meghatározó tényező a pénz. Amennyiben sikerül a .szükséges anyagiakat előteremteni, megkezdődhet a mainál jóval szélesebb körű intézményrendszer kiépítése. A dolognak csupán egyetlen komoly akadálya van: a jelenlegi szlovák kormányzat nem sok megértést tanúsít a magyar nemzeti kisebbség ez irányú kéréseivel szemben. és a magyar nyelvű pedagógusképzés került terítékre. Különösen a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán létesítendő új kar, a Nemzetiségi és Etnikai Kultúrák Kara körül forrósodott föl a levegő, hiszen az immár több mint egy esztendeje felvetett kérdésekre mind a mai napig nem sikerült egyértelmű és főleg megnyugtató választ kapni. Sajnos a NEKK szorgalmazói még a nyitrai főiskolán oktató magyar pedagógusok többségét sem tudták meggyőzni, így aligha csodálkozhatunk, hogy a kívülállókban is csak a kételyek szaporodnak. Én úgy látom, mélységes félreértés támadt némelyek között. A Magyar Polgári Párt elnöke szerint presztizsvita folyik; az önálló magyar egyetem hivei féltékenységből ellenzik a NEKK létrehozását, mert ezzel a saját elképzeléseiket látják veszélyeztetve. A másik fél viszont azzal érvel, hogy az önálló magyar egyetem egy távolabbi cél, de amíg nincs, addig mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar pedagógusképzés rendezett körülmények között folyjék. Sajnos a NEKK szorgalmazói nem tudnak egyértelműen válaszolni arra a kérdésre, vajon A végére hagytam a legtöbbet vitatott problémakört: az autonómiaelképzeléseket. Abban ma már minden magyar politikai tömörülés egyetért, hogy a szlovákiai nemzeti kisebbségek helyzetét sokkal egyértelműbben és átfogóbban kell rendezni, mint ahogy azt a jelenlegi szlovákiai vezetés kívánatosnak tartja. A kérdés csak az, hogy milyen legyen a többség és a kisebbség viszonya. Sokan egyfajta kombinált autonómiát képzelnek el, amelyben ötvöződnek a területi és a perszonális autonómia elemei, de újabban megjelent egy új fogalom: a társnemzet gondolata is, amely lényegében egy foderalisztikus elképzelés. A társnemzet fogalma azonban sok olyan kérdést vet fel, amelyekre pillanatnyilag O nincs válasz, és ezért is vált ki sokak körében ŇÍ viszolygást. A lévai fórum résztvevői végül 3 is abban megegyeztek, hogy a különböző cc elképzeléseket mihamarabb össze kell han^ golni, és egy törvényjavaslat formájában le E kell tenni a parlament elé. LACZA TIHAMÉR A HÉT 1
