A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-01 / 1. szám
(CS)ÚSZTATÁS Kénytelen vagyok egy idézettel kezdeni. A részlet a Duna menti régió polgármestereinek állásfoglalásából való. Megjegyzem, hogy az írás mindenféle komoly vagy ijesztő kezdés ellenére sem komoly. Mert én úgy tudom, hogy a komoly írások befolyásolni szokták a dolgokat. Abban az ügyben pedig, amelyikről én vetek papírra néhány sort, a valóban nagyon komoly írások sem hoztak eredményt. Hát még az ilyen fricskák! Szóval az idézet: "A Duna menti régió 24 községének polgármesterei a testület Csöllén (Rovinka), 1992. október 29-én megtartott ülésén a következő nyilatkozatot fogadták el: Támogatjuk a kormány igyekezetét a bősi vízi erőmű szlovák területén történő befejezésére." Előttem az ülés jelenléti íve. Ezen az emlegetett 24 helyett 22 falunév olvasható. S ugyanennyi polgármester neve. Kérem az urak csúsztattak. De az is lehet, hogy a hirt hozó fax nyelt el két községet. Aláírás azonban már csak 18 szerepel a listán. Ezt viszont már nem a fax nyelte el. Az urak tehát csúsztattak. A polgármesterek közül néhányat ismerek. Pontosan nyolcat. Ha mind nem is, de néhány biztosan nem híve a vízlépcsőnek. A polgármesterek nem a nyilatkozatot írták alá, nevük, s aláírásuk csak az ülés jelenléti ívén szerepel. Az urak tehát ismét csúsztattak. Az ilyen aláírással (mondjuk a petíciós törvény értelmében) semmit, még a galócák pöttytelenítésének egyébként jogos óhaját sem lehet komoly helyen indokolni. Tudom, hogy azon a bizonyos ülésen szóba került, hogy a régió támogassa a "mű" befejezését, s ennek nyilatkozatban adjon nyomatékot. A nyilatkozatot elkészülte után ismertetni kellett volna a polgármesterekkel. El is fogadtak ilyen határozatot. A nyilatkozat az ülésen nem készült el, elkészülte után viszont nem ismerkedett meg a tartalmával minden polgármester. Az urak tehát... Igen, az-urak, mert a támogatásra nagy szükség volt akkor, a nyilatkozatot eljuttatták mindenhová: a környezetvédőkhöz, a sajtóhoz, a tévéhez, a rádióhoz, a halakhoz — pardon, azok akkor már nem tudtak olvasni. Már úszni sem tudtak talán akkor. Szóval mindenki olvashatta, láthatta a nyilatkozatot. A legilletékesebbek, a polgármesterek is — a sajtóból. Azok, akik állítólag elfogadták. Ámbár ez ügyben a fene tudja, kik az illetékesebbek. A befejezést követelők közül (mert én egyébként elhiszem, hogy sokan óhajtják a huzavona ilyen vagy olyan végét) néhányan a nemzeti építkezéstől két folyónyira laknak. Úgy ám könnyű szavazni! Hiszen ha baj van, mondjuk mire a víz odaér, szinte maguktól megkondulnak a harangok. Á, dehogy kívánom én a vizet! Az árvizet meg pláne nem. Az ilyen csúsztatások, mellébeszélések láttánhallatán kiszárad a szám. És bort kívánok inkább. De nem az ilyen tervek kiagyalóinak, megvalósítóinak és támogatóinak az egészségére iszom majd. Csak úgy, felejteni. Ez sem jó. Ekkor meg mindenféle furcsa dolgok jutnak az eszembe. Például elkezdek bízni a csallóköziek — egyszerű emberek és választott képviselők — józanságában. Abban, hogy például a nagy álom, a népdalba is foglalt óhaj (százados), az "azt a hegyet a zsebkendőmnek a négy sarkában is elhordom"-terv megvalósítása ellen szavaznak majd, sőt, minden rendelkezésre álló eszközzel a zsebkendők eltüntetésén lesznek (ezt akár szabotázsra való felbujtásnak is vehetik, ilyenkor — vizes, illetve boros hangulatban — bátor vagyok), ha majd eljön az ideje. És így kérem megmarad a Tátra. Megmarad nyári fenyőillatával, őszi színpompájával, megmarad téli szikrázó havával. A szél meg — ha jön, ha megy — kerülje meg. Úgyis ezt szokta meg, ne könnyítsük a dolgát, még elsatnyul. P. S. Ne tévesszen meg senkit a sok szikla a Dunában és a Duna mellett. Azok még nem az emlegetett tervnek a részét képezik. Igaz, hogy állítólag a Tátrából származnak, de nem zsebkendőben (zsebkendővel) hordták ide őket. Hanem Tátrával — a Tátrából. Pontosabban Tátrákkal — is. Méghozzá sokakkal (jaj, a bor). Ejnye, ha még sokat iszom és ezért sok vízlépcsőt építek a Dunán, Vágón, Ipolyon, Bodrogon, úgy egyszer csak hajózhatóvá válik a Tátra! Akkor majd (csúsztathatunk. (görföl) PÁRBESZÉD KEZDŐDIK? A Matica slovenská kezdeményezésére 1992. december 7-én Pozsonyban találkoztak a szlovákiai nemzetiségi kulturális szervezetek csúcsvezetői, hogy megvitassák az együttműködés lehetőségeit, és tisztázzák azokat a vitás kérdéseket, amelyek az elmúlt esztendőkben felgyülemlettek. Örvendetes tény, hogy erre az eseményre sor került, s őszintén bízunk a folytatásban is, de hasznos lenne, ha a Matica vezérkara önkritikát gyakorolna és átértékelné eddigi nemzetiségpolitikai elképzeléseit, hiszen jól emlékezünk még azokra a tüntetésekre és egyéb akciókra, amelyek mozgatórugója a magyarellenesség volt. Az egyenrangú partnerség további feltétele, hogy a többi nemzetiségi kulturális szövetség létét és anyagi támogatását hasonló törvény szabályozza, mint a Matica slovenskáét.-lamér-Prikler László felvételén a Matica slovenská és a Csemadok képviselői láthatók A HÉT 1
