A Hét 1993/1 (38. évolyam, 1-26. szám)

1993-01-01 / 1. szám

(CS)ÚSZTATÁS Kénytelen vagyok egy idézettel kezdeni. A részlet a Duna menti régió polgármestereinek állásfoglalásából való. Megjegyzem, hogy az írás mindenféle komoly vagy ijesztő kezdés ellenére sem komoly. Mert én úgy tudom, hogy a komoly írások befolyásolni szokták a dolgokat. Abban az ügyben pedig, amelyikről én vetek papírra néhány sort, a valóban nagyon komoly írások sem hoztak eredményt. Hát még az ilyen fricskák! Szóval az idézet: "A Duna menti régió 24 községének polgármesterei a testület Csöllén (Rovinka), 1992. október 29-én megtartott ülésén a következő nyilatkozatot fogadták el: Támo­gatjuk a kormány igyekezetét a bősi vízi erőmű szlovák területén történő befejezésére." Előttem az ülés jelenléti íve. Ezen az emlegetett 24 helyett 22 falunév olvasható. S ugyanennyi polgármester neve. Kérem az urak csúsztattak. De az is lehet, hogy a hirt hozó fax nyelt el két községet. Aláírás azonban már csak 18 szerepel a listán. Ezt viszont már nem a fax nyelte el. Az urak tehát csúsztattak. A polgármesterek közül néhányat ismerek. Pontosan nyolcat. Ha mind nem is, de néhány biztosan nem híve a vízlépcsőnek. A polgármesterek nem a nyilatkozatot írták alá, nevük, s aláírásuk csak az ülés jelenléti ívén szerepel. Az urak tehát ismét csúsztattak. Az ilyen aláírással (mond­juk a petíciós törvény értelmében) semmit, még a galócák pöttytelenítésének egyébként jogos óhaját sem lehet komoly helyen indokolni. Tudom, hogy azon a bizonyos ülésen szóba került, hogy a régió támogassa a "mű" befejezését, s ennek nyilatkozatban adjon nyomatékot. A nyilatkozatot elkészülte után ismertetni kellett volna a polgármesterekkel. El is fogadtak ilyen határozatot. A nyilatkozat az ülésen nem készült el, elkészülte után viszont nem ismerkedett meg a tartalmával minden polgármester. Az urak tehát... Igen, az-urak, mert a támogatásra nagy szükség volt akkor, a nyilatkozatot eljuttatták mindenhová: a környezetvédőkhöz, a sajtó­hoz, a tévéhez, a rádióhoz, a halakhoz — pardon, azok akkor már nem tudtak olvasni. Már úszni sem tudtak talán akkor. Szóval mindenki olvashatta, láthatta a nyilatkozatot. A legilletékesebbek, a polgármesterek is — a sajtóból. Azok, akik állítólag elfogadták. Ámbár ez ügyben a fene tudja, kik az illetékesebbek. A befejezést követelők közül (mert én egyébként elhiszem, hogy sokan óhajtják a huzavona ilyen vagy olyan végét) néhányan a nemzeti építkezéstől két folyónyira laknak. Úgy ám könnyű szavazni! Hiszen ha baj van, mondjuk mire a víz odaér, szinte maguktól megkondulnak a harangok. Á, dehogy kívá­nom én a vizet! Az árvizet meg pláne nem. Az ilyen csúsztatások, mellébeszélések láttán- hallatán kiszárad a szám. És bort kívánok inkább. De nem az ilyen tervek kiagyalóinak, megvalósítóinak és támogatóinak az egész­ségére iszom majd. Csak úgy, felejteni. Ez sem jó. Ekkor meg mindenféle furcsa dolgok jutnak az eszembe. Például elkezdek bízni a csallóköziek — egyszerű emberek és válasz­tott képviselők — józanságában. Abban, hogy például a nagy álom, a népdalba is foglalt óhaj (százados), az "azt a hegyet a zsebken­dőmnek a négy sarkában is elhordom"-terv megvalósítása ellen szavaznak majd, sőt, minden rendelkezésre álló eszközzel a zseb­kendők eltüntetésén lesznek (ezt akár szabo­tázsra való felbujtásnak is vehetik, ilyenkor — vizes, illetve boros hangulatban — bátor vagyok), ha majd eljön az ideje. És így kérem megmarad a Tátra. Megmarad nyári fenyőil- latával, őszi színpompájával, megmarad téli szikrázó havával. A szél meg — ha jön, ha megy — kerülje meg. Úgyis ezt szokta meg, ne könnyítsük a dolgát, még elsatnyul. P. S. Ne tévesszen meg senkit a sok szikla a Dunában és a Duna mellett. Azok még nem az emlegetett tervnek a részét képezik. Igaz, hogy állítólag a Tátrából származnak, de nem zsebkendőben (zsebkendővel) hordták ide őket. Hanem Tátrával — a Tátrából. Ponto­sabban Tátrákkal — is. Méghozzá sokakkal (jaj, a bor). Ejnye, ha még sokat iszom és ezért sok vízlépcsőt építek a Dunán, Vágón, Ipolyon, Bodrogon, úgy egyszer csak hajóz­hatóvá válik a Tátra! Akkor majd (csúsztat­hatunk. (görföl) PÁRBESZÉD KEZDŐDIK? A Matica slovenská kezdeménye­zésére 1992. december 7-én Pozsonyban találkoztak a szlová­kiai nemzetiségi kulturális szerve­zetek csúcsvezetői, hogy megvi­tassák az együttműködés lehető­ségeit, és tisztázzák azokat a vitás kérdéseket, amelyek az elmúlt esztendőkben felgyülemlettek. Ör­vendetes tény, hogy erre az eseményre sor került, s őszintén bízunk a folytatásban is, de hasznos lenne, ha a Matica vezérkara önkritikát gyakorolna és átértékelné eddigi nemzetiségpo­litikai elképzeléseit, hiszen jól emlékezünk még azokra a tünte­tésekre és egyéb akciókra, ame­lyek mozgatórugója a magyar- ellenesség volt. Az egyenrangú partnerség to­vábbi feltétele, hogy a többi nemzetiségi kulturális szövetség létét és anyagi támogatását ha­sonló törvény szabályozza, mint a Matica slovenskáét.-lamér­Prikler László felvételén a Matica slovenská és a Csemadok képviselői láthatók A HÉT 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom