A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-19 / 8. szám
r •• "KELL EGY KIS ÁRAMSZÜNET... ...időnként mindenkinek", így a bős(z)ül ránk erőltetett wattok korában (hatszáz)ezredünknek is, hogy könnyebben viselhessük el ilyen-olyan meg(f)osztotlságunkat. Vallom: kell egy kis "áramszünet", mondjuk, egy vérbeli tálján komédia — például G. Scamicci, R. Tarabusi "Kaviár és lencse" című háromfelvonásos vígjátékának — formájában. Szinte látom, ahogy hazai kultúrsznobjaink — a Komáromi Jókai Színházban bemutatott darab "fancsali feszületéit" fölülmúló grimaszok közepette — fanyalognak: Nem kell mindig kaviár! Hát, mindig nem, csak olykor-olykor, két kiadósabb fogás (pl.: tragédia) között. Mi is szükséges egy olaszos komédiához? Nos, andalító szerelem, játékos fegyverropogás, üres zsebű, ám vígkedélyű "maffiózók”, valamint úri szélhámosok hada és sok-sok geg. Mindez megtalálható a népszerű szerzőpáros fent említett darabjában, íme, a sztori dióhéjban: Leonida Papagatto (Dráfi Mátyás) egy nagystílű, dús fantáziájú, robottól ódzkodó gazfickó. Hivatását tekintve: vendég, aki az esküvői, temetési... lakomák menüjéből zsebeli be családjának a napi betevő falatokat. Azonban életművészetéből, aranyköpéseiből mindinkább elege van "földszintes lélek" élettársának, Valériának (Németh Ica) és sztárbabérokról álmodozó testvérének, a család "klotyós valutáját" megkereső Mathildének (Petrécs Anna). A szélhámos papa egyetlen rajongója lánya, a 18-éves Fiorella (Dósa Zsuzsa), aki apja agyafúrt ötletének és a véletlennek köszönhetően végre megízlelheti a szerelmet a kissé mafla, széplélek úrifiú, Nicola (Tóth Gábor) karjaiban. Azonban Leonida szenzációsan kifundált turpissága nemcsak pénzt hoz a házhoz, hanem egy krimibe illő esemény folytán álmatlan éjszakákat is... Ám, komédiához illően végül a problémák megoldódnak, és happy end lesz minden téren! A darab rendezője, HORVÁTH LAJOS jobban kiaknázhatta volna a helyzet- és jellcmkomikumból adódó lehetőségeket, időnként kissé felpergethette volna az események menetét. Szerencsére, a színészek igyekeztek felhasználni egyéni ötleteiket és alkati adottságaikat. A darabról és alakításukról ekképp vallottak a főbb szerepeket játszó aktorok: DRÁFI MÁTYÁS: — Ez a darab a drámairodalomnak egy vígjátékremekműve. A darab szereplői ma is köztünk élnek, így a nézők ráismerhetnek saját környezetük valamelyik Figurájára — pl. a szélhámosokra. Feltételezem, hogy néhány előadás után "összerázkódik" az egész, és egy jó hangulatú produkció alakul ki belőle. Már most is megvan a sajátos hangulata, de még kissé "csikorog-nyikorog", mint a befultatás alatt álló új autó. Mindenkinek azt ajánlom, hogy ne csak a premiert látogassa, mert bár az különleges hangulatú, de még nem teljes értékű előadás! Később — az önbizalmunk növekedésével javul a produkció színvonala, s azáltal majd én is jobban fogom érezni magam a szerepemben. NÉMETH ICA: — Ez a mű az olyan darabok közé tartozik, amely úgy "adja magát", vagyis úgy tűnik, hogy lehetetlen rosszul eljátszani egy-egy szerepét. Éppen ez lehet a buktatója: az ember minden áron meg akar felelni a remekműből eredő elvárásoknak, és közben elcsúszhat a banánhéjon. A szerepem egy nagyon jól megírt szerep, de úgy érzem, hogy még nem sikerült teljes mértékben kiaknáznom a benne rejlő lehetőségeket. Egyébként azt hiszem, hogy minden kornak megvannak a maga papagattói életművészei, akik a jég hátán is meg tudnak élni. A lelkem mélyén borzasztóan csodálom őket, főleg akkor, ha turpisságaikat bizonyos bájjal-kedvességgel követik el. Ezek azok az imádnivaló gazfickók, akiktől előbb-utóbb el kell lesnünk egy-két fogást, ha ezekben a nehéz időkben valahogy meg akarunk élni. Sajnos, egyre szaporodnak a csöppet sem rokonszenves, álszent gazemberek is... PETRÉCS ANNA: — Lubickolok ebben a szerepben (remek alakítást láthatunk — a sz. megj.), de alakításomat időnként befolyásolja az aznapi hangulatom is. Boldogtalan vagyok, ha nem sikerül a maximumot kihoznom a szerepemből. Eddig még csak pozitív visszajelzéseket kaptam a nézőktől, bár valószínűleg a negatívumokat nem is mondanák a szemünkbe... Úgy érzem, hogy ez a produkció siker lesz, bár ez kissé nagyképűen hangzik. Szerintem szükséges, hogy komédiákat is játsszunk, főleg a mostanihoz hasonló ínséges időkben. Hiszen a múltban is minél mélyebb válságban volt a társadalom, annál inkább a vígjátékok, kabarék voltak a menők. Ha a nézők problémáin nem tudunk segíteni, akkor legalább három órára feledtessük velük a gondjaikat, hogy felszabadultan szórakozhassanak! DÓSA ZSUZSA (negyedéves főiskolai hallgató): — A rendezőtől teljesen szabad kezet kaptam, hogy ezt a figurát saját elképzeléseim szerint játszhassam. Ennek előnye és hátránya is van. Végül is úgy érzem, hogy amit a szerepből kihoztam, az az én személyes munkám eredménye... de azért időnként szükség van arra, hogy valaki irányítson. Bár az én érzelmi világomhoz közelebb állnak a drámai szerepek, mint a
