A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-05 / 6. szám
SZABADIDŐ KESERŰ ORVOSSÁG RALPH Gerda a konyhában tett-vett. A RANGOLD Gyümölcstálból kiválasztott két narancsot, citromot és grapefruitot, s kinyomta a levőket egy pohárba. Hozzátett egy kevés szőlőcukrot, majd az éléskamra legtávolabbi zugából előkotort egy picike palackot. Óvatosan kinyitotta, beleszagolt és tüsszögni kezdett. Az ajkán elégedett mosoly jelent meg, ámint számolta a kanálkába huppanó barna cseppeket. — ... húsz, s ennyi elég is lesz — mondta magában Gerda, s a szemében megnyugvás csillogott. — Ez majd végez a fájdalmával. A folyadékot belekeverte a gyümölcslébe, és hideg, éber tekintettel figyelte művét. A kicsi palackot meg bedugta és eltette. Georg, a férje az ágyban feküdt és nyögött. — Tessék, ezt idd ki, biztosan jót tesz! — Nem, én ezt nem szeretem. Mint egy hipnotizált, úgy nézett a Gerda kezében lévő pohárra, és ellenszenvesen húzta össze a szája szögletét. Láztól csillogó szeme tele volt kétségbeeséssel. — Pedig kiiszod! Az asszony hangja határozottan csengett, és a poharat az éjjeliszekrényre tette. Gerdának egy pillanatra eszébe jutottak elhunyt férjei. Óh, hát igen, mind egyforma. Félnek bevenni bármilyen orvosságot. Egon is ilyen volt, meg Ernst is. Georg felemelte a poharat, és megborzongott. — Mi van ebben tulajdonképpen? — Bevált háziszer. Semmi esetre sem árt meg neked. — Nincs rá szükségem. Csupán pár napi nyugalmat óhajtok. A nátha ahogy jön, úgy el is múlik. Idd ki ezt a löttyöt magad! Nézz a tükörbe, mintha lázas lennél. Lehet, hogy neked jobban szükséged van erre az orvosságra, mint nekem. Gerda megtapintotta a homlokát, és tényleg forrónak találta. — Később majd keverek magamnak is valamit — mondta. — Előbb azonban te vagy a soron. Az én keverékeim hatásosabbak, mint bármely patikaszer, s a nyári náthaláz sokkal veszélyesebb. Ne légy hát konok! Gerda érezte, hogy nem sokáig tud uralkodni magán. — Tíz perc múlva újra itt leszek, de akkorra üres legyen a pohár! Azzal az ebédlőbe ment. Fogta a porszívót, és munkához látott. Hírt felügyelő átfutotta a jegyzéket, amelyet az asztalon talált. Aztán bosszúsan pillantott az órájára, amely már az ebédidőt jelezte: — Na, abból se lesz semmi —dünnyögte magában. Aztán a telefonért nyúlt, és lebonyolított két rövid beszélgetést. A kért tájékoztatást hamar megkapta: — Tényleg? Itt vannak bejelentve? A valódi nevükön? Közben jegyzetelt: Gerda Schobank, azelőtt özvegy Schusterné, s még előtte özvegy Gruberné a harmadik férjével, Georg Schobankkal. Legutóbb hamburgi lakos, most München 2, Alsó Bástyák 6. A felügyelő letette a kagylót. Két fiatal nyomozó lépett az irodába: — Hol ég, főnök? — Még sehol. De az Alsó Bástyák táján valami pislákol, s abból halálos lángok is kicsaphatnak. Elkísértek. Megyünk és lecsukunk valakit. — Miről van szó? — A hamburgi ügyészség kéri a segítségünket. Méreggel elkövetett gyilkosságról van szó. S a keresett személy most Münchenben él. Valaki csengetett. Gerda ment ajtót nyitni. A postás volt, ajánlott levelet hozott. Amíg Gerda átvette a levelet, a hálóba nyíló ajtón át látta, amint Georg felkelt az ágyból és az ablaknál lévő virágtartóba öntötte a pohár tartalmát. Gerda elmosolyodott, majd visszatért a konyhába, és narancs-, citrom- meg grapefruitléból és szőlőcukorból meg a húsz csepp tapadós folyadékból új italt kevert. 20 A HÉT
