A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-23 / 52. szám
MINERVA Kolumbusz naplójának első magyar fordítása Bármi történik, tarts nyugatnak! Kolumbusz Kristóf az emberiség történelmének legnagyobb horderejű felfedező útjáról hajónaplót vezetett. A napló eredeti példányát Kolumbusz megbízóinak, a spanyol királyi párnak ajándékozta. Ez a kézirat az idők során elveszett, ám az utókor szerencséjére az eredeti példányt többen lemásolták, köztük "Indiák", azaz a mai Amerika első történetírója, Bartatomeo de Las Casas püspök is. A püspök, Kolumbusz kortársa, az admirális eredeti naplóját részben kivonatolva, részben szó szerint átmásolva beleszerkesztette a saját Históriájába. Ez a Las Casas-féle naplóváltozat, illetve egy életrajz, melyet Kolumbusz Fernandó nevű fia írt atyjáról, lett az alapja Szerb Antal fordításának. Szerb 1941-ben, a felfedezés 450. évfordulója alkalmából fordította le magyarra Kolumbusz útinaplóját. Ötven év elmúltával, 1991 karácsonyára az Akadémiai Kiadó újra megjelentette Szerb Antal fordítását, melynek értékét számos korabeli metszet, térképvázlat emeli. Szerb Antalon kívül dr. Jassy Ferenc is átültette magyarra a nevezetes hajónaplót — ez a magyarítás a Gondolat Kiadónál jelent meg 1968-ban Az Újvilág hajósai című kötetben. Tassy fordítását 1988-ban a bukaresti Kriterion jóvoltából újra olvashattuk a közkedvelt Téka sorozatban, Dáné Tibor szakavatott bevezetőjével s jegyzeteivel. E rövid bibliográfiai áttekintés után hadd tegyük közkinccsó a Kolumbusz-napló egy olyan magyar fordítását, mely még a szakemberek körében is alig ismert. Annál is inkább, mivel ez a fordítás — tudtunkkal a napló első magyarra való átültetése — szorosan kapcsolódik tájainkhoz. A fordítás szerzőjét nem ismerjük, csupán feltételezzük, hogy a Komáromi Tudós Társaság tagjai közül kerülhetett ki. Nem csigázzuk tovább az olvasó érdeklődését, eláruljuk: Kolumbusz naplójának első magyarítása a komáromi Mindenes Gyűjtemény hasábjain jelent meg, kétszáz egynéhány esztendővel ezelőtt, vagyis Amerika felfedezésének 300. évfordulója táján, 1789-ben. A nevezetes hajóútról szóló írás a Gyűjtemény III., illetve VI. "levelében", azaz 1789 Szent Jakab havának (július) 8. és 18. napján jelent meg. Péczeli József, a lap szerkesztője, valószínűleg rendszeresíteni akart egy útleírásokat közreadó rovatot, erre utal Az utazókból főcím — ezt követi az alcím: Amerika feltalálásának rövid leírása. Bevezetőként a fordító utal a forrásmunkára: "... vettük azokat (értsd: Kolumbusz "találásait") abból a hiteles históriából: melyet írt a Kolumbus Fija, aki veszedelmes utazásainak társa és többnyire minden cselekedetének szemlélője volt. Rövid életrajzi vázlat után megtudjuk, hogy Kolumbusz az apósa házában, Portugáliában olyan leírásokra talált, melyek elolvasása után az alábbi következtetésre jutott: "...az Indiába való menetelre lehetne egyenesebb utat találni annál, amellyen szoktak járni a Portugallusok, megkerülvén az egész Afrikát. Úgy képzelődött, hogy ha a Napkeleti India szélesen terjed ki, hamarább el lehetne oda jutni Napnyugatnak tartván”. Kolumbusz e "képzelődéseivel" először a portugál királyt kereste fel, ám az csalárd módon ”más Kapitányt küldött el alattomban az új Földnek keresésére”. Amikor a dolog kitudótott, Kolumbusz átköltözött az akkoriban formálódó Spanyolországba, s felajánlotta szolgálatait Kasztíliai Izabella királynőnek s férjének, Aragóniái Ferdinánd királynak. Hosszas huzavona után, 1492-ben az utolsó európai mohamedán állam, a Granadai emírség elfoglalásának örömmámorában a királyi pár végre beleegyezett Kolumbusz évek óta tervezett útjába. A továbbiakban a Mindenes Gyűjtemény eredeti szövegét adjuk közre — a könnyebb érthetőség kedvéért a mai helyesírásnak megfelelően. Zárójelek közé tettük az egyes szövegrészek megértését segítő megjegyzéseinket. Minekutánna azért a tengernek Admiráljának neveztetett, s Királyi pecsét alatt megígértetett neki, hogy a feltalállandó földnek Vice-Királya (alkirálya), s minden tisztségeknek osztogatójok lesz, s minden jövedelemnek tizedét fogja bírni; elindult három kis hajókkal, melyek eleségekkel megrakattattak és kilencven emberekkel 1492-dik Esztendőben, Augustusnak harmadik napján. Mindjárt másnap kár esvén az egyik hajóban, annak csináltatása végett várakozniok kellett Kanada Szigetében (Kanári-szigetek). Onnan kiindult első Septemberben. Onnan másnap ért Gomerába, ahol szükséges ivóvízzel s fával megrakta hajóit. September hatodik napján elindulván onnan, tartott Napnyugatnak, úgy hogy már 10-ik napján 9 mérfölddel túljárt a Ferra Szigetén (a Kanári-szigetek legnyugatibb pontja). Ekkor sokan a hajóban lévők közül keservesen sírtak, nem remény Ivén, hogy többé a szárazt megláthatják. De Kolumbusz nagy gazdagságot ígérvén nekik, mindnyájan lecsendesedtek. Septembernek 12-dik napján 150 mérföldnyire Ferra szigetétől, láttak a tengeren lebegni egy szörnyű nagy fának törzsökét, melynek már régtől fogva kellett a vízen lebegni. Tizenötödik napján mintegy 300 mérföldnyire Ferra Szigetétől és mintegy öt mérföldnyire hajójoktól, egy szörnyű nagy világos testet láttak leszállói a tengerre, amely a levegóégben összecsoportozott s meggyúlladott gőzölgés lehetett. Ugyanakkor nap láttak egy gémet is, sok zöld és sárga füveket és azok között úszkáló tengeri rákot: amelyekből azt hozták ki, hogy a száraztól nem messze lehetnek. Úgy tapasztalták, hogy a tenger vize is kevesebbé volt sós, mint azelőtt. 18-dik, 19-dik s 20-dik napjain is láttak sok madarakat: úgymint veres ludakat s gémeket, amelyek a megtalálandó földről nekik jó reménységet nyújtottak. Mennél nagyobb volt ezen való örömök, annál nagyobb lett aztán zúgolódásuk, midőn látták, hogy reménységekben megcsalattattak. Az ó zúgolódások annyira ment sokszor, hogy erővel vissza akarták a hajókat fordítani, szörnyű káromlásokkal illették Kolumbuszt, aki őket elakarja veszteni s nyilván kiáltozták, hogyha vissza nem akar térni, ót megkötözvén a tengerbe vetik, maguk pedig visszafelé mennek. Septembernek 25-dik napján, napnyugat tájban Pinzon, az egyik hajó kapitánya (az idősebb Pinzon a Pinta, az ifjabb Pinzon a Nina kapitánya volt, míg a vezérhajón, a Santa Marián az admirális parancsnokolt) nagy felszóval kiáltott: föld! főid!, amely szóra a többiek is nagy buzgósággal az Istennek hálákat adtak. Kolumbusz jól tudta, hogy nem föld az, amit Pinzon látott, de mégis kívánságokat akarván tenni, megegyezett benne, hogy feléje tartsanak. S minthogy reggel felé semmit sem látván, újra elkezdték zúgolódásokat, melyeket Kolumbusz sok biztatásokkal s ígéretekkel igyekezett lecsendesiteni. A következendő napokon láttak a tengeren repülő halakat, amelyek hihetőleg a tengeri disznóktól (delfinek?) űzettetvén, felszöktek és mintegy hajitásnyira elrepülhettek. Októbernek első napján, az egyik hajónak kapitánya, utazásuk napjait számba vévén, úgy találta, hogy 578 mérföldnyire vannak Ferra szigetétől. A Kolumbusz igaz jegyzései szerint voltak 707 mérföldnyire: de a különbségről semmit sem szóllott, hogy a hajósokban nagyobb zúgolódás ne támadjon. Októbernek 2-dik és 3-dik napjain semmi legkisebb madarat sem láttak, amelyből azt hozván ki, hogy a szárazt elhagyták, kényszerítették Kolumbuszt, hogy térjen vissza annak keresésére. Minthogy azt Kolumbusz nem akarta, annyira felzúdul-20 A HÉT
