A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-23 / 52. szám
MINERVA tak ellene, hogy talán akkor mindjárt a tengerbe vetették volna, ha némely verebeknek és egyébféle madaraknak látásokra dühösségük le nem csendesedett volna. Október 7-dik napján néminemű homályos jelei láttattak a száraznak, de senki sem kívánt felőle szóllani. A spanyol király 30 eküt ígért jutalmul annak, aki legelőször a földet meglátandja: de hogy a sok zűrzavaros kiáltozásoknak elejét vehesse, megparancsolta azt is, hogy aki földet kiált és harmadnapra aztán földet nem érnek, többé annak a jutalomhoz semmi jussa ne legyen. Ez ellent nem állván, sok zűrzavarok estek a kiáltozás miatt. Nevezetesen októbernek 7-dik napján a Nina nevű hajónak kapitánya egy ágyút kilövetett s vitorláit is összehúzatta annak jelenségére, hogy mindjárt a szárazra érnek, de nemsokára hibájukról meggyőzettenek. MegvigasztaItattak mindazáltal másnap egy nagy madárnak és sok aprónak látása által. Kolumbusz látván, hogy már a tengeren nem soká maradhat, elvégezte magában, hogy a madaraknak repüléseket kövesse; követvén ebben a Portugallusokat (portulágokat), akik sok apró szigeteket így találtak fel Afrika mellett. Októbernek 8-dik napján ismét láttak sok apró madarakat s azok között kacsákat is; a levegöég is oly friss és szagos volt, amilyen szokott lenni Sevillában áprilisban. De minthogy már a hajósok sok ízben megcsalattattak, a legvilágosabb jeleknek sem adtak többé hitelt. Októbernek 11-dik napján láttak sok zöld kákákat, nádakat, veres gyümölcsökkel megrakott tövisét, sót, fogtak ki egy botot is, melynek emberi kéz által kellett csináltatni. Ezek után nem kételkedvén Kolumbusz a száraznak közel való létéről, este könyörgés után egy hatalmas beszédben a hajósoknak szívekre terjesztette, mely nagy hálaadással tartoznak az Úrnak, aki megórzötte őket s kellemetes időt szolgáltatott egész útjukban. Kérte ókét, hogy vigyázzanak az éjszakán, mert a földet másnap bizonyosan meglátják. Eszekbe juttatta a 30 arany eküt, azonkívül a maga részéről egy bársony pruszlit (zekét) ígért annak, aki legelőször a szárazt meglátja. Tíz órakor bement hálószobájába s az ablakon vigyázván, látott egy kis világosságot, mely láttatott mozogni, hol lassabban, hol pedig nagyobbon égni. Beszólítván egy Goutiér nevű hajóst, megparancsolta neki, hogy erre a világosságra vigyázzon, mert ahol az a tűz ég, ott embereknek kell lakozni. Éjfél után két órakor (tehát 1492. október 12-én, pénteken) egy Friána nevű hajós (valószínűleg a fordító elírása, Rodrigo de Triana volt a matróz neve) földet kiáltott, de a jutalom csakugyan Kolumbuszé lett, aki legelőször a világosságot észrevette. Nem messze lévén a száraztól, minden hajókat megállítottak s nagy nyughatatlansággal várták a napnak felköltét, hogy a régen óhajtott földet megláthassák. Alig tetszett fel a hajnal, amikor megláttak elöttök egy szigetet, melynek hossza mintegy 15 mérföld lehetett. Kimondhatatlan örömmel szemlélték egyenes síkjait, zöldelló tájit, csergedezó patakjait és számos lakosait, akik nagy csudálkozással futottak a partra, élő állatoknak gondolván az iszonyú hajóke.. Mihelyt a vasmacskákat lebocsájtották s a csónakot a hajóból a vízbe vetették, bementek abba Kolumbusz és a más két kapitányok, egynéhány jól felfegyverkezett emberekkel s a királyi zászlóval, melynek egyik oldalán volt varrva egy F és zöld kereszt, a másikon pedig a Ferdinand és Izabella nevek Mihelyt a szárazra kiértek, mindnyájan térdeikre estek, örömökben sírtak, s az Istennek irgalmasságát magasztalták Kolumbusz e szigetet nevezte San Salvador vagy Idvezító Szigetének s azt Ferdinánd számára elfoglalta. Akkor a spanyolok újra megesmerték Kolumbuszt admiráljoknak s vice-királyoknak és engedelmet kértek tóle, hogy oly sok méltatlanságokkal illették az úton. Terünk véges, ezért ott és akkor, azaz San Salvador szigetén 1492. október 12-én búcsút veszünk az admirálistól és hajósaitól. A Mindenes Gyűjtemény korabeli olvasói azonban még jó néhány oldalon keresztül kísérhették figyelemmel Kolumbusz Kristóf "találásainak hiteles históriáját". Dr. Kiss László Birtokvita lappok és finnek között A finnországi lappok nem elégedettek teljesen az Európában szinte a legpéldaszerűbbnek tartott finn kisebbségpolitikával. Többek között ez derült ki abból a tájékoztatóból, amelyet Pekka Aikio, a finnországi számi parlament elnöke tartott a budapesti finn nagykövetségen annak az előadássorozatnak a keretében, melyet Finnország függetlensége kikiáltásának 75. évfordulója alkalmából rendeznek az idén. A lappok vagy más néven számik a Skandináv-félsziget északi, sarkköri részén élnek. Számuk a nyolcvanas években végzett felmérésük szerint 70 ezerre tehető, de Aikio úr szerint legalább százezren lehetnek. Döntő többségük Norvégiában és Svédországban él. A lappok őslakói státusát mindhárom ország alkotmánya elismeri. A lapp identitásnak két feltétele van: beszélje a nyelvet, vagy ha nem is beszéli, vallja magát lappnak. A finnországi közel hatezer lapp közül 1990-ben 1700-an jelölték meg anyanyelvűknek a lappot, melynek 7 nyelvjárása van. Ezek közül hármat beszélnek Finnországban. A lapp parlament elnöke szerint, aki természetesen népviseletben jelent meg a tájékoztatón, "jó beszélő viszonyban" vannak a finn parlamenttel. Korántsem ilyen felhőtlen a kapcsolatuk a finn kormánnyal, s főleg annak néhány minisztériumával. A finnek és lappok közötti vita nem nyelvi és kulturális kérdések körül zajlik. Ez év elején fogadták el a lapp nyelvtörvényt, s hamarosan a lapp elvileg hivatalos nyelvvé válhat Finnországban. Májusban a finn parlament kulturális bizottsága úgy foglalt állást, hogy teret kell engedni a lappok kulturális autonómia iránti törekvéseinek. A vita már régóta a lappok által lakott földterület birtokjogi hovatartozásáról folyik, tudniillik ma annak 90 százaléka a finn állam tulajdona, amit a lappok mindig is megkérdőjeleztek. Ok a 17. század eleji birtokhatárokat szeretnék visszaállítani. Történt ugyanis, hogy IX. Károly svéd király 1605-ben összeírattatta a lappok birtokába tartozó területeket. Persze nem a lappok iránti jóindulatból, hanem azért, hogy a kivetett adókkal növelje királysága bevételeit. Bizonyára a lappok akkoriban erősen tiltakoztak az összeírás ellen, de legalább az utódokra nézve annyi haszna volt, hogy írás bizonyítja a lapp birtokokat. S amíg Svédországban és Norvégiában az őslakó lappok mindenkivel szemben előnyt élveznek a rénszarvastartásban, addig a finn kormány azt tervezi, hogy kiterjeszti ezt a jogot az Európai Közösség országainak állampolgáraira is. A számik ez ellen már többször tiltakoztak, és azt sem tartják elfogadhatónak, hogy az ökológiai egyensúlyra hivatkozva törvény írja elő, hogy egy lapp család hány rénszarvast tarthat. A birtokproblémák tisztázását az is nehezíti, hogy a lappok által lakott vidéken sok tájvédelmi körzetet és nemzeti parkot hozott létre a finn állam. A lappokat kimondottan zavarja az egyre növekvő idegenforgalom, melyet persze nemhogy korlátozni, hanem fejleszteni kívánnak a finnek. Aikio úr szerint, aki polgári foglalkozását tekintve biológus, épp a turisták számát kellene korlátozni. Ugyanis a lappok ősidők óta tisztában vannak azzal, hogy az általuk lakott vidék hány rénszarvascsordát képes eltartani anélkül, hogy az a bizonyos ökológiai egyensúly felborulna. A HÉT 21
