A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-23 / 52. szám
RIVALDAFÉNY Szenvedélyek Josef Lauferral vízióban elég felemás, elég bizonytalan a helyzetünk. Én majdnem negyvenéves vagyok, és nem tudom, hogy mi a jövőm, hogy van-e jövőm a televízióban, nem tudom, hogy öt év múlva mit fogok csinálni. Valaha azt mondtam: negyvenéves koromban abbahagyom a képernyőzést, most viszont úgy érzem, még van bennem elég energia. — Jövőre tervez a televízióban valami új műsort, amelyet vezetni szeretne? — Sajnos nagyon kevés lehetőségem van arra, hogy én hozzak létre műsorokat. Önironikusan azt szoktam mondani, hogy egy mikrofonállvány vagyok. Valakik kitalálnak valamit, és ha hívnak, akkor én szívesen megyek. A Paraván az a sajátunk, azt nagyon szeretem is csinálni. De volt az Átállás című műsor is, amit szintén szerettünk, és egy tollvonással mégis megszüntették. — Evezzünk személyesebb vizekre. Mit jelent Önnek a szerelem ? Gyakran volt szerelmes? — Számomra nagyon fontos a szerelem, de nem vagyok gyakran szerelmes, nem is voltam. En egy romantikus alkat voltam és vagyok a mai napig, tehát nagyon fontosak az apró kedvességek — egy szál virág, egy csoki. Fontos a szerelem, az viszi előre a világot. — A jelenlegi az első házassága? — Volt már egy hét évig tartó házasságom, ez a mostani a második. A férjem dr. Sülyi Péter. Ebből a házasságomból van egy kislányom, úgy hívják, hogy Judit-Nóra, és mi Nórikázzuk. — Mit szólna hozzá, ha Nórika később bemondónő akarna lenni? — Hát nem tudom, egyáltalán lesz-e még akkor bemondószakma, de nem hiszem, hogy beleszólnék az életébe. Az enyémbe se szóltak bele. Azt szeretném, ha humán beállítottságú lenne, de ha matematikai zseni lesz, annak éppúgy fogok örülni. — Mi az Ön számára a három legfontosabb dolog a világon? — Van egy kislányom, egyéves, most már minden érte történik, tehát ő a legfontosabb. A második, igaz, hogy közhely, de hát kimondom, hogy béke legyen, hiszen csak akkor tudom felnevelni, ha béke van itt nálunk és körülöttünk, ha béke van a lelkemben. A harmadik dolog, ami megint csak a lányommal kapcsolatos, hogy egészséges legyen, az anyja, az apja, a nagyanyja, hogy nevelni tudjuk az okosságra, a szépre. Beke István November utolsó napjaiban igazán kellemes meglepetés ért: meghívót kaptam a Szenvedélyek Josef Lauferral című szilveszteri műsor tévéfelvételére, melynek sztárvendége és amolyan segéd-műsorvezetője maga Alain Delon volt. Minden újságíró fejében megfordul, ha egyszer személyesen találkozik egy nagy sztárral, hogy legalább szót váltson vele. A sajtóértekezlet az más, ott sokan vannak és sokan kérdeznek, a sztárt sokan lefoglalják. A műsor végeztével azonban ezt az alkalmat bizony elszalasztottam, elügyetlenkedtem, mert mire tervemet végiggondolhattam volna, Delon eltűnt a színpadról, nyomában pisztolyos gorilláival. Valószínű, hogy ilyen fárasztó nap után már nem is állt volna szóba senkivel — vigasztaltam magam. Amikor azonban a színpadon a kamerákat, a díszleteket kezdték szétszedni, feltűnt az est házigazdája, Josef Läufer, aki évtizedek óta Csehszlovákia első számú showman-je. A stáb tagjai tőle várták az utasításokat, megbeszéltek vele ezt-azt, s ő mindenben segédkezett. Lesz, ami lesz, gondoltam, ha Delont nem tudom megkömyékezni — márpedig a teremben s magában az épületben sok volt a pisztolyos gorilla —, szóra bírom az est házigazdáját, hiszen hosszú évek óta vagyok a csodálója. Fogtam magam, s egyszerűen felsétáltam a színpadra. Läufer, aki éppen egy pohár üdítőt töltött magának, kíváncsian, de barátságosan fordult felém. Mondókámat türelmesen végighallgatta, s megkérdezte, melyik folyóiratnak készülne a rövid interjú. S miután megmondtam folyóiratunk nevét, hozzátéve, hogy az itteni magyarság lapja vagyunk, szemmel láthatóan megörült. — Ez már egészen más. Ennek nagyon örülök. A nemzetiség számára minden helyzetben szakitok időt, és szívesen nyilatkozom. És egy nyugalmasabb helyet kerestünk, ahol elbeszélgethettünk volna. Ekkor azonban kétségbeesetten rohant hozzá a stáb néhány tagja és egy fiatal nő — Alain Delon tolmácsa. Az történt ugyanis, hogy a már szétszerelt kamerákat újból össze kellett szerelni, s a műsor egy jelenetét újból fel kellett venni — s éppen Alain Delon volt a dologban a "ludas". — Pedig én állandóan ismételtem neki, hogy mit kell csinálnia — tördelte a kezét kétségbeesetten a tolmácsnő. De a problémát meg kellett oldani. Laufert elragadták volna tőlem, de ő kijelentette: — Tulajdonképpen úgyis rövid beszélgetésre készültünk, ezért egy miniinterjú erejéig válaszolok a kérdésekre. Legelőször azt kérdeztem, hogy miért éppen nekünk, a magyar lap olvasóinak nyilatkozik szívesen? Az est folyamán sokat mókázó és mindig mosolygós Läufer arca töprengővé vált: — Én tőlem telhetőén minden segítséget képes vagyok megadni a kisebbségeknek, és mindenkinek, aki kisebbségben él, mert tudom, hogy az ő életük sohasem könnyű. S azt hiszem, akkor is segítek, ha pillanatnyilag ezt csak a rokonszenvemmel tudom kinyilvánítani. Josef Läufer világéletében szívesen lépett fel Pozsonyban, zenekarával a Gőtémmel együtt. Ezt a szilveszteri műsort, a Game-show-t is Pozsonyban találták ki, a Welcome Film and TV Ltd magántársaság, melynek elnöke Dušan Rapoš rendező. Az ő ajánlatukat fogadta hát el Läufer, s ezúttal is örömmel jött. Alain Delon fellépését ugyancsak a pozsonyi szervezők intézték. — Ennek a hátteréről a rendező tudna többet mondani — mosolyog Läufer. Az énekes-színészt most már többen hivják a stábból. Már csak annyi ideje marad, hogy legközelebbi tervéről beszéljen: — December 4-től egészen január 25-éig egy érdekes európai turnén veszek részt, természetesen a Golem zenekarral együtt. A műsorban amerikai vendégek is szerepelnek, méghozzá a Broadway leghíresebb sztárjai. De egy miniinterjúba, ugye ennyi is elég? A többiek már nagyon türelmetlenek. Az A Hét olvasóinak pedig a lehető legjobbakat kívánom az új évben és valamennyi következő esztendőben is. Melaj Erzsébet A HÉT 19
