A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-17 / 29. szám

ÉGTÁJAK

LÁTOGATÁS

KISS JÁNOS *

Az asszony puha mozdulatokkal megigazította a gyermeken a takarót. Még állt egy pillanatig az ágy mellett, szigorú vonásai ellágyultak. Aztán a kályhához lépett, és türelmetlen gyorsasággal megpiszkálta az izzó fahasábokat; arcán vörös fények táncoltak. Mintha újból számba akarná venni, helyén van-e minden, még egyszer körülnézett. A gyermek — úgy tűnt — alszik, szeme behunyva. Az asszony lábujjhegyen osont ki a szobából, óvatosan billentette a kilincset, nehogy zajt verjen. Csak a padló reccsent szárazon.

Még a helyére zökkenő kilincset fogta, amikor kopogtak a konyhaajtón.

Ijedten fordult arra:

— Tessék — mondta bizonytalanul.

Kopott férfi lépett be: csizmában, viharkabátban, púpos hátizsákkal. Hunyorgott az erős fénytől. Lerázta az esőcseppeket a sapkájáról.

— Vacak idő — mondta köszönés helyett; szélcserzett hangja fémes zörgéssel hullt a szoba csendjébe.

Az asszony felszisszent:

— Te vagy az? — Ellenséges tartás feszült a vállában. Egy kicsit úgy állt a szobaajtó előtt, olyan elszántan, mintha azt védené a kései betolakodótól.

A férfi félszegen állt, bozontos szemöldökén is víz csillogott. Viharkabátja vizesen fénylett.

Hallatszott: eső dobol az ablakon, a háztetőn, zajosan csörgött a csatorna.

— Mit akarsz? — kérdezte az asszony élesen.

A férfi megemelte egyik szemöldökét. "Nem változott semmit, nem változik semmit" — gondolta. Lassú mozdulatokkal forgatta vaskos ujjai között a sapkát. A sapka is kopott volt, akárcsak a gazdája, simlédere töredezett.

— Átutazom — mondta csendesen, szinte bocsánatkórőn. Gyér haja csatakos összevisszaságban borzolódott a fején.

— Átutazol — nézte az asszony a ritkás hajat.

— "Öregszel te is" — gondolta kárörömmel.

A férfi csizmája alatt meggyűlt a víz a zöld műanyagszőnyegen.

— Gondoltam, hogy a következő vonatig... — Elhallgatott.

"Látni akarom! Jogom van látni!" — gyűrte a sapkát ujjai között.

Mint jógázó, ha hosszú visszatérés után kiengedheti a levegőt, az asszony lazított a feszes tartáson.

"Eszedbe jutottunk?" — gondolta gúnyosan.

— A gyerek... Hogy van?

"Én nem érdekellek, mi?"

— Megnőtt? — ügyetlen mozdulattal kereste tenyere a lehetséges gyermeknagyságot.

"Ha megnőtt, nem neked nőtt!"

— Milyen?

Az asszony újból megfeszült, szeme összeszűkült:

— Nincs itthon — mondta rekedten.

A férfi furcsán lecsüngette a karját:

— Nincs? —kérdezte csalódottan.

— Nincs — mondta az asszony. Alig tudta visszatartani diadalmas mosolyát.

— Igazán?

Az asszony felfortyant:

— Hát hazudok én?

"Milyen kár! — gondolta a férfi. — És most már a vonat is... Reggelig kell várni a következő csatlakozásra."

— Anyáméknál van — mondta az asszony.

A férfi tanácstalanul topogott.

"Érte szálltam le a vonatról!" — gondolta.

— Hát akkor... — mondta. Sapkáját a fejébe nyomta, sóhajtott. — Hát akkor... — Bizonytalan pillantása körbeszaladt a konyhán.

"Minden a helyén — gondolta —, mindig minden a helyén. Csak a gyermek... Nem kellett volna leszállnom."

Az asszony ezt a tekintetet követte.

A kályha fölött egy madzagon kis kötény száradt.

— Az övé? — kérdezte a férfi.

Az asszony egy darabig ellenségesen hallgatott. "Menj már, mit bámulsz?"

— Igen, — mondta aztán.

A férfi a kötényt nézte. Félszeg mosoly lágyult az orra alá.

"Az övé" — gondolta, de hiába erőlködött, nem tudta beleképzelni a gyermeket.

— Nincs fénykép róla?

— Nincs.

"Még mit nem!"

A férfi árnyéka az ajtóra vetült; torz, púpos árnyék.

"Meg is ijedne tőled!" — gondolta az asszony.

— Nagy már, ugye?

Az asszony leeresztette a szempilláját:

— Négyéves! — mondta megvetően.

— Igen, négyéves.

De hát ezt tudta. A számok azonban nem mondanak semmit. A számoknak nincs arcuk, nincs mosolyuk. A számoknak nincs kötényük.

— Add nekem azt a kötényt — mondta váratlanul a férfi.

— Hogyne!

— Kifizetem... — Elszégyellte magát. Furcsának és nevetségesnek hatott ez az ajánlata.

Az asszony nem válaszolt.

Óra ketyegett a kredencen, a férfi arra figyelt, s ez újból eszébe juttatta a vonatot:

"Ha nem szálltam volna le, már... Mit csinálok reggelig?"

Megrántotta a hátizsák szíját.

"Azt hittem, megláthatom, odaadom neki..."

— Majdnem elfelejtettem! — mondta gyorsan. Lecsúsztatta a hátizsákot, s kezdte kiengedni a köteleket.

Az asszony nyugtalanul a szoba felé fülelt. Mintha mozgást hallott volna.

"Még csak az kéne...! Mit akar? Miért nem megy már?"

A férfi egy filléres babát hámozott elő a hátizsákba gyömöszölt holmi közül.

16 A HÉT