A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-11 / 50. szám
ÉVFORDULÓK Komlós Aladár szlovákiai működése Emlékezés születésének századik évfordulóján Komlós Aladár — Márai Sándorhoz, Marék Antalhoz és Urr Idához hasonlóan — olyan úttörő írónk volt, akinek pályája kisebbségi irodalmunk kibontakozásával egyidőben indult el, de a 20-as évek közepétől a magyarországi irodalmi életbe kapcsolódott át. Marék és Urr a Budapesten folytatott orvosi tanulmányaik befejezése után maradtak ott, Márait és Komlóst pedig a színvonalasabb, művészileg telítettebb irodalmi környezet csábította oda. Komlós 1892. december 10-én Alsósztregován született, s az irodalom iránti vonzódásában kitűnő adottságai mellett szülőhelyének madáchi nimbusza is szerepet játszhatott. Nagy jelentősége volt annak is, hogy a losonci gimnáziumban egy rendkívül vonzó tanár, a költő Bodor Aladár tanította őt magyar nyelvre és irodalomra. "Minden erények foglalata volt — írja róla egy fél évszázaddal későbbi visszaemlékezésében az egykori tanítvány. — Rettenhetetlen hős, félelmetes kardvívó, de ugyanakkor lágy szívű és rajongó, játékos és költő, kiváló szónok, szellemes társalgó, s egészében romantikus regényhős, valóságos középkori lovag." Bodor már a kisdiákra fölfigyelt, s 1910-ben bizonyára hatékonyan közreműködött abban, hogy három végzős diákjának, Komlós na k, Darvas Jánosnak és Bcgyáts Lászlónak Bontakozó szárnyak címen közös kötetük jelent meg. Nem sokkal budapesti bölcsésztanulmányai elvégzése után Komlós az első világháború frontjára került, s az ott átélt véres élmények erős hatása érezhető az 1922-ben Rimaszombatban kiadott Voltam poéta én is című verseskötetében. Lírája kisebbik rétegét az esztétizmus által kultivált szépségrajongás ihlette, s néhány versében Babits-hatás is feltűnt. Versei a kibontakozó szlovákiai magyar költészetben érdekes szint és értékes színvonalat képviseltek, de nagyobb hatása a kritikai írásainak volt. A losonci lapokon kívül a Kassai Naplóban és a Bécsben, majd Pozsonyban kiadott Tűzben publikált. Az utóbbi folyóiratban a legnagyobb hatást Szabó Dezsőről készített átfogó tanulmánya váltotta ki: Szabót antiszemita nézeteiért élesen bírálta, de kiemelkedő tehetségét feltétlenül elismerte, írását ezzel a nagyfokú objektivitást tanúsító mondattal kezdte: "Ha ő írja is a legtajtékozóbb vezércikkeket, ha rosszhiszemű is, mint politikus, ha gonosz is, mint ember, egyike az új magyar irodalom egy-két heroikus alakjának." Az 1920-as évek elején Losonc a bontakozó kisebbségi politikai és szellemi élet egyik központjának számított, s az ottani élénk kulturális-irodalmi pezsgésben Komlós kitűnő tollának is nagy része volt. Legjobb losonci barátja, a művelt és jó szervezőképességű kálvinista pap-emigráns: Simándy Pál volt. 1921-ben és 1922-ben a két barát olyan nagyszerű szabadegyetemet szervezett a gömöri kisvárosban, amely országos hímévre tett szert. Sokoldalú (irodalmi, esztétikai, művészeti, művelődéstörténeti, szociológiai, filozófiai) programjában nívós előadások hangzottak el, s a jól összeválogatott előadók — Komlós és Simándy mellett — a következők voltak: Bardlik tanár (Štúr, Húrban, Kukučín, Vajanský, A kortárs szlovák irodalom), dr. Gedő (Bevezetés a szociológiába), Gerő Gusztáv (képzőművészeti témák), Gyikos Mihály (A szociális mozgalom), Kudlák Lajos (A legújabb művészeti áramlatok), Magyar Emil (Bergson, Zola, A szabadakarat), Nagy Iván (A fény és szín, A gravitáció elmélete), Sacher Béla (Zeneesztétikai problémák), Tótisz Béla (A mélylélektan), dr. Vida (Bevezetés a közgazdaságtanba). A legtöbb előadást természetesen a két szervező tartotta: Simándy (A nyugati kultúra fészkei magyar földön, Kétféle etika, Jók vagyunk-e vagy rosszak, Jézus etikája. A szerelem etikája, Nitzsche-Kant- Stimer), Komlós (Bevezetés az esztétikába, A magyar vers és problémái, Petőfitől Adyig, Ady, Móricz Zsigmond, Új magyar lírikusok). A Magyarországra távozott Komlós nemcsak a losonci kulturális életben, hanem egész kisebbségi irodalmi életünkben hatalmas űrt hagyott maga után. Ezt azzal igyekezett pótolni, kompenzálni, hogy folyamatosan intenzív kapcsolatot tartott velünk: a Nyugat folyóiratban számos itteni könyvről recenziót írt, s a mértéktelenül elburjánzott szlovákiai magyar dilettantizmust több cikkében élesen, tudatra döbbentően ostorozta. 1926-ban a Magyar költészet Szlovenszkón című kritikájában így írt: "Ma, mikor olyan rosszul megy a magyarság sorsa, nem szabad kedvezőtlen bírálatot mondani az utódállamok művészeiről. Elvész a magyarság, ha tüstént meg nem veszed ennek vagy annak az istenfiának az Összegyűjtött Költői Műveit. Mert ahogy Kazinczy idejében istenfi, úgy most hazafi lett mindenki, aki tudta a magyar helyesírást. Nincs máig sem könnyebb dolog, mint Szlovenszkón magyar íróvá avanzsálni." Komlós Magyarországon a legjobb kritikusok közé emelkedett, és kritikái nagy része a Nyugatban jelent meg. A két háború közti időben két kritikai jellegű könyve is napvilágot látott: 1928-ban Az új magyar líra, s 1937-ben az írók és elvek. 1937-ben csehszlovákiai kapcsolatai folytán súlyos egzisztenciális csapás zúdult rá. Akkori csehszlovákiai útján Prágában és Pozsonyban előadásokat tartott, s az utóbbi helyen a Magyar Napban interjút készítettek vele. Ebben egyebek közt így nyilatkozott: "A Budapestről érkező íróember számára az itteni atmoszféra a legüdítőbb: a demokrácia atmoszférája. Míg Magyarországot még mindig az úgynevezett történelmi osztályok kormányozzák, Csehszlovákia valóban népi és polgári országnak látszik, ahol az érintkezés a nép egyes rétegei között sokkal intenzívebb, ahol nincsenek olyan éles határfalak az egyes osztályok között Hogy ez a demokratikus atmoszféra milyen nagy nevelő hatást fejthet ki, azt leginkább az itt felnövő magyar fiatalokon látni, akik között egészen más szellem uralkodik, mint a budapesti egyetemek fiataljaiban." Ez a nyilatkozat erősen emlékeztet Móricz Zsigmondnak a sarlós ifjúságról tett 1931 -es kijelentéseire, s Móriczhoz hasonlóan Komlós ellen is nagy hajsza indult a magyarországi szélsőjobboldali sajtóban, melynek szomorú eredménye a tanári állásából való kétéves felfüggesztés lett. Nem sokkal a felfüggesztés lejárta után beálltak a faji üldözés súlyos évei, s ezek során nemcsak az irodalmi életből való kiszorítottság, hanem a koncentrációs tábor is kijutott a magyar irodalom fejlődését odaadóan szolgáló kritikusnak. 1945 után Komlós a budapesti ELTE tanára lett, s irodalmi munkássága fő területévé az irodalomtörténet-írás vált. Egyszer majd szerét ejtem annak, hogy az A Hét olvasóinak erről a nagy eredményeket szülő tevékenységéről is képet adjak. Itt most csak annyit állapítok meg, hogy új kutatási területén is a legjobbak közé tartozott, s legfontosabb monografikus művei a következők: Vajda János (1953), Komjáthy Jenő (1954), Reviczky Gyula (1955), A magyar líra Petőfitől Adyig (1959), Gyulaitól a marxista kritikáig (1966). Kritikáinak, irodalmi esszéinek jelentős gyűjteménye az 1967-ben kiadott Táguló irodalom. Komlós Aladár 1980-ban halt meg. Turczel Lajos A HÉT 15
