A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-13 / 46. szám
SZABADIDŐ lliiil Jerry Norman Súlyos eset Sűrű köd szivárgott a völgybe, átölelte az erdőben a fákat, belebújt a bokrokba. Az öregek megmondták, hogy közeledik a világ vége, de ugyan ki hallgat rájuk? Hát nem éppen leányálom ilyenkor gépkocsit vezetni, gondolta magában Diane Duvall, és feszült figyelemmel az utat leste. Csigalassúsággal haladt előre. Váratlanul lefékezett, és megpróbált valamelyest megnyugodni. A nagymamájához igyekezett, akit minden esztendőben ilyentájt, őszidőben meglátogatott. Visconsin szövetségi állam messze esik Oregontól, de Diane vonzódott az öreg hölgyhöz. A nagymama ezúttal is tortával és pezsgővel várta. Éjfélkor elfújták a hatalmas gyertyákat, és boldog születésnapot kívántak az egész világnak. Diane cigarettára gyújtott. Úgy rémlett neki, hogy a távolban valami fény csillog. Semmi kétség: ott lakott település van. Az lesz a legjobb, ha valahol átalszom ezt a szörnyű éjszakát, gondolta Diane, ebben a tejszínű ködben ugyanis esztelenség gépkocsit vezetni. Hát majd idegénekkel nézem este tízig a televíziót a szalonban, mondta hangosan, és eldobta az égő cigarettát. Salakos sétányon közelítette meg az épületet, majd megtorpant egy fehérre festett ajtó előtt. Megnyomta a csengőt, mire odabenn azonnal mozgolódás támadt Egy úriember nyitott ajtót. Fehér köpeny volt rajta. Diane hebegett-habogott. — Uram... igazán ne haragudjon, hogy ilyenkor... a köd megrémített. Nem merek tovább vezetni. Láttam, hogy önöknél ég a villany. Elnézést, talán vendégeket várnak? Nem akarok zavarni, de nagyon megköszönném, ha... — Tessék, lépjen be — szólt a férfi udvariasan. — Kap majd a doktortól valami nyugtatót. Üljön a kandalló mellé. Csillapodjék, a doktor úr azonnal megérkezik. Öt perc sem telt bele, és az orvos belépett a szalonba. Magas férfi volt. A haja jócskán őszült. Azonnal bemutatkozott. — Doktor Dudley Clayburgh vagyok. Valami baj van, kisasszony? Nem félünk a farkastól, és nem félünk a ködtől. Mi, akik ebben a völgyben lakunk, mindig ezt mondjuk az első pohárka után. Megiszik velünk egy rumos teát? Igen... az lesz a legjobb, ha itt marad. Odakinn az ember nem lát az orráig sem. A vihar fákat döntött az útra. Ne zavartassa magát, én majd a pácienseim valamelyik szobájában húzódom meg. Maga megkapja az ón ágyamat, rendben? — Igazán nem szeretném zavarni, doktor — szólt közbe Diane hevesen. — Mégis köszönöm, amiért ilyen barátságosan fogadott. Mit is mondott? A betegszobában húzódik meg? Kiket gyógykezel, doktor úr? — Az a gyanúm, hogy Starsky nem mondott el önnek semmit. Ez egy szanatórium, tetszik tudni... Azok részére, akik... hm..., megbolydult a lelkiviláguk. Egy nagyon csöndes szanatórium. Érti, amit mondok? Nem akarom megijeszteni, de önnek óriási szerencséje van. A köd errefelé gyakran egyszerűen elnyeli az embereket Őszinte leszek: nagy bajtól menekült meg. — Valóban? — Szerettem volna megkérdezni, hogy találkozott-e az úton egy lobogó hajú fiatalemberrel. Bevallom, nem gondoltam végig a kérdést. Ha találkozott volna vele, akkor már nem beszélgethetnénk. Ebben biztos vagyok. Tudja, öt órával ezelőtt megszökött az intézetből Dustin Loma. Lorna közveszélyes őrült. Talán emlékszik a nevére az újságokból, és talán azt is tudja, hogy mit követett el. Diane megborzongott. Sokat hallott az évszázad gyilkosáról, aki a gyanútlan áldozatait a mellékutcákba csalta, és ott végzett velük. — Éppen ezt a napot választotta a szökéshez — motyogta az orvos. — Nyomozunk utána, de a sűrű köd elnyelte. Nos, maga nálunk töltheti az éjszakát. Hosszú folyosón mentek végig. Az orvos a hóna alá vette Diane csomagját, de a szája egy pillanatra sem állt be. Elmondta, hogy a nyugati szárny valamennyi szobája üres. Végül megálltak egy ajtó előtt. Gombnyomásra az ajtó lassan eltűnt a falban. A szoba csaknem üres volt. A falak barátságtalan szürke színűek. Diane tudta, hogy ezek a falak tulajdonképpen "elnyelik* a hangot, azonkívül tűzállóak. Volt a szobában egy ágy, egy asztalka, amely felett hatalmas tükör lógott a falon. — Nem túlságosan kényelmes — mosolygott a doktor. — Az ajtóval kapcsolatban el kell mondanom, hogy belülről nem nyitható. Ha akarja, nyitva hagyhatja. Ha nem, akkor becsukom. Starsky hajnalban felébreszti. Nos? — Csukja rám az ajtót, doktor úr. — Meglesz. Még valami: 20.45-kor a mennyezeti neonvilágítás önműködően kikapcsolódik. Starsky gondoskodott róla, hogy legyen olvasólámpa az ágy mellett, tehát addig olvashat, ameddig a kedve tartja. Sajnos, személyzeti csengő nincs az épületben. Meg aztán... nálunk ritka vendég a boldogság, nincs minek örülni sem... Mégis nyugodalmas jó éjszakát kívánok önnekl Az orvos távozott Az ajtó nesztelenül visszacsúszott a helyére. Diane megrezzent, amikor nagyot kattant a zár. Az orvos lépteit a folyosón már nem is hallotta, tehát megszűnt minden kapcsolata a külvilággal. Gyorsan levetkőzött és belebújt a hálóingébe. Leült a tükör elé. Szép dús hajátfésülgette. Aztán besötótedett Hiába figyelmeztette az orvos a várható eseményre. Diane szíve vadul dobogott Az ágyhoz sietett, és meggyújtotta az olvasólámpát, majd visszatért a tükörhöz. Csaknem a földbe gyökerezett a lába rémületében. A tükörben tisztán látta, hogy az ágyról lelógó paplan alatt valaki van. Dustin Lomal Az arca undorító volt és a szeme tűzben égett. Diane maga sem tüdta, hogy mennyi ideig állt mozdulatlanul, dermedten a félelemtől. Mégis felfogta, hogy a gyilkosnak egyelőre nincs szándékában előmászni az ágy alól. Egyelőre. Feszülten figyelte a tükörben az őrült minden mozdulatát. Lorna elképesztő grimaszokat vágott. Ót bámulta. A szeméből lassan-lassan eltűnt a vad láng, helyébe pedig valami gyermeteg mélabú és vágyakozás lopózott. Minden idegszálával a hajkefére összpontosított, mert az őrült feje úgy mozdult fel s alá, ahogyan Diane karja lendült. A haj sercegése és maga a fésülködés minden bizonnyal megbűvölte, lenyűgözte. Diane megérezte, hogy amíg a hajkefét a kezében tartja, addig nem történhet semmi. Ám ha leteszi, Lorna nyomban előmászik rejtekhelyéről, és megfojtja. Diane — mintha semmi sem történt volna — tovább fésülte dús haját. Lassan és kimérten. Körülbelül reggel hat órakor az orvos belesett az ajtó parányi rácsos ablakán és Diane-t szólította. Nem kapott választ. Ekkor megnyomta a fehér gombot. A látványtól majdnem eszméletét vesztette. Diane a tükör előtt állt és a haját kefélte. Szemében az őrület lángjával. Sötétbarna hajának minden szála megőszült. Az ágy alatt elégedett vigyorral az arcán — a közveszélyes gyilkos az igazak álmát aludta... 30 A HÉT
