A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-06 / 45. szám
GONDOLKODÓ Harcostársunk loan Slavici . Az A Hét 37. számában jelent meg a Közeledik az igazság órája? című cikk, mely elején megemlíti loan Slavici-ot (ejtsd: Szlavics), akit 8 évre ítélt a román királyi bíróság, hazaárulásért. A cikk úgy mutatta be az írót, mint magyarellenes publicistát. Éppen ezt a kijelentést szeretném az alábbiakban kiigazítani. 1885. I. 24-ón jelent meg Slavici következő eszmefuttatása a nagyszebeni Tribunában: "Felháborít, amikor látom, hogy egyik ember rá akarja erőszakolni a másikra a maga nyelvét, a maga nézeteit, a maga akaratát, noha abból sem az egyesekre, sem a közre nézve semmiféle haszon nem származik." A bukaresti Kriterion Könyvkiadó 1980- ban jelentette meg loan Slavici: A világ amelyben éltem című kis kötetét, amely a Börtöneim című munkát is tartalmazza. Bizonyára ez a kötet azért hagyta el a nyomdát, hogy önvédelmi fegyverként szolgáljon. Ahogy a továbbiakban láthatjuk, ez a fegyver máig sem csorbult ki. A kötethez Dávid Gyula írt bevezetőt. Tallózzunk hát loan Slavici gondolatai között. 1888. IV. 18-án ezt írta a Tribunában: "Mi és a magyarok együtt tudunk élni ezen a földön békességben. Képesek vagyunk arra, hogy egymást túlszárnyaljuk a munkában és a felvilágosodásban, ki-ki a maga szorgalma és természeti adottságai szerint. Békés együttélésünk lehetséges és feltétlenül szükséges is." Fiatalságának egyik érdekes tapasztalatát is lejegyzi: "Sváb osztálytársaink közül sokan nemcsak hogy buzgó hazafiaknak mutatkoztak, hanem fennhangon hirdetni kezdték, hogy ők magyarok. Mi románok figyelmeztettük őket, hogy később szégyenkezni fognak, amiért megtagadták szüleiket és anyanyelvűket, s odaálltak azoknak az oldalára, akik népüket elnyomják, és arra kényszerítik, hogy mindenütt magyarul beszéljenek. — Igen — vetették ellene a svábok —, de a románok is arra kényszerítenek bennünket, hogy az ő nyelvüket használjuk." (i. m. 75—76. o.) A múlt század nemzetiségi jogviszonyairól így ír: "Csorbítatlanok maradnak tehát az Októberi Diploma értelmében szerzett jogok is, köztük a román mint kötelező nyelv mindenütt, ahol akkor bevezették. Sőt nagyon sokan abban sem kételkedtek, hogy még több számottevő jogot nyernek majd a magyarok nagylelkűsége folytán. Sokakat tehát valóságos magyarosodási láz kerített hatalmába." (i. m. 79. o.) Tehát a kiegyezés utáni korszakban a nemzetiségek helyzete kielégítő volt. "A románoknak az úgynevezett provizórium idején meghonosodott gyakorlat szerint, de a nemzetiségek egyenjogúságáról szóló törvény értelmében is joguk volt ahhoz, hogy a közigazgatásban és a bíróságok előtt anyanyelvűket használják. 1872-ben ezt a jogot még tiszteletben tartották, s mi román ügyfeleink peres ügyeit románul vittük, fel egészen a semmítőszékig, amely szintén románul bocsátotta ki döntéseit és ítéleteit. Annál jobban tiszteletben tartották a románok jogait a közigazgatásban." (i. m. 119. o.) A kedvező helyzet később megváltozott. Nem valamilyen központi kisebbsógellenes rendelkezés folytán, csupán az emberi gyarlóság következtében: "A dolgok természetes következménye lett, hogy egyre több hivatalnok, könnyíteni akarván saját munkáján, csak magyar nyelven készítette el az iratokat. Az ilyeneket aztán megdicsérték, előléptetéseknél kedvezésben részesültek, sőt még el is néztek nekik olyan vétkeket, amelyekért másoknak büntetés járt.” (i. m. 120. o.) A hatóságok meg általában lenézték az egyszerű embereket és a nyelvi jogokról hallani sem akartak, illetve azokat nem tartották fontosnak. Egy falusi méltatlankodás a következő szócsatával izzott föl:"— Én ragaszkodók ahhoz, hogy az az okmány, amelyet én aláírok, ne legyen olyan nyelven kiállítva, amelyet nem értek — kiáltotta közbe az egyik falusi. — Mondja meg neki kérem — fordult az alispán a jegyzőhöz —, hogy nem is kell megértenie. Én, az illetékes hatóság megértem, és majd annak az alapján hozok döntést vagy adok is rendelkezést. Ti buta parasztok úgysem értetek semmit!" (124. o.) A helyzet a nyelvi jogok területén romlott. "A jegyzőnek tehát elég volt megegyeznie a bíróval s meggyőznie a községi tanácsot, hogy a magyar nyelvet nyilvánítsa ügyviteli nyelvvé és ezzel megszabadult a kétszeres munkától, sőt a megyei elöljáróság szemében is jó pontot szerzett. így vonódott ki lassanként a román nyelv a közhivatalokból, s akárki mondhatta, hogy nem a magyar kormány kényszerítette rájuk a magyar nyelvet, hanem maguk a románok adták fel azt a jogot, hogy saját nyelvüket használják." (i. m. 130. o.) "A megalkuvók száma pedig egyre nőtt, mivel az iskolázott románok között sokan voltak, akik jobban beszéltek és írtak magyarul, mint románul." (i. m. 134. o.) A Börtöneim című munkájában egy máig élő dillemát vet föl: "Nem is vontak felelősségre soha azért, mert hazafiatlan lettem volna. De veszélyesnek tartottak, mint a magyar nép ellenségét, pedig az sem voltam. Az állandó izgatások miatt azonban az emberek már teljesen ki voltak vetkőzve embervoltukból, s nem tudták ésszel felfogni, hogy a mi mozgalmunk a legtisztább emberszeretetből fakadt, s azért támogattuk a román ügyet, mert a románokat nagy igazságtalanság érte, s hogy ugyanolyan buzgón támogattuk volna a magyar ügyet is, ha velük történik ugyanaz az igazságtalanság. Azért harcoltunk, hogy biztosítva legyen a sors által ugyanazon darab földre vetett népek között a békés együttélés." (i. m. 176—7.) A következő részben majd Slavici a magyar és román börtönvilágba kalauzol bennünket. Tanulságos utazás lesz! BALASSA ZOLTÁN 4 A HÉT
