A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
SOKFELE újraéledése öncsalás volt. Mindketten hamis illúzióban ringattuk magunkat. Rövid találkozásaink során valójában egyre távolibb ifjúságunk emlékeit élesztgettük. Tulajdonképpen ez kötött össze bennünket, meg a magány, amely mindkettőnket fojtogatott. Bennem nagyon erős volt a Laci sorsával kapcsolatos bűntudat. Amikor kiszabadult, kötelességemnek tartottam, hogy hozzámenjek feleségül, és ezzel lehetővé tegyem számára a kitelepülést. Arról, hogy ő abban az időben mit érzett irántam, soha nem beszélt. Én sem firtattam. Összeköltözésünk napján már mindketten éreztük, hogy ez az életformánk átmeneti lesz. Egyikünk sem volt már fiatal. Megrögzött szokásaink rabjai voltunk mindketten. Nem tettünk egymásnak szemrehányást semmiért, de éreztük, ha jó barátok akarunk maradni, mielőbb véget kell vetnünk együttélésünknek. — Amint Laci gyökeret vert Németországban, javasoltam neki a válást. Amilyen csendben házasodtunk össze, ugyanúgy váltunk el. Laci lakást bérelt, és elköltözött tőlem. Egy év sem telt bele és elvette egyik kolléganőjét, akivel ma is jól élnek. Van két gyermekük, az idősebbiknek én vagyok a keresztanyja. Annyira jóban vagyunk, hogy egyszer még a szabadságomat is velük töltöttem. Ha nagy ritkán szóba kerül közös meghurcoltatásunk, csak mint egy hátborzongató kalandra gondolunk rá vissza. — Látom rajtad, hogy sajnálsz. Hidd el, hogy soha sem teszek szemrehányást az elpazarolt évekért sem neki, sem magamnak. Ez volt a sorsom. Fatalista vagyok, s azt vallom, hogy az ember a sorsát nem tudja elkerülni. Ahogy elnéztem Ernát, elhittem ezt neki. Az a kis keserűség, amelyet egy nehéz életszakasz emlékeinek felidézése közben nem tudott palástolni, elképzelhető, hogy kizárólag bizonyos eseményekhez fűződött. Ha nem is mondható irigylésre méltónak, de mindenképpen szerencsés alkat, hogy egészséges okfejtéssel helyére tudja tenni élete sorsdöntő lépéseinek okát és következményeit. Ernától aznap este úgy búcsúztam, mint akit az életben aligha látok viszont, mert ő nem tartozik a szentimentális nők közé, akik érzelmi okokból visszajárnak fiatalságuk éveinek színhelyére. Lőrincz Kató J. Polák illusztrációja Leplezetlen életrajz "Riszálta a fenekét. Azelőtt senki sem viselkedett még így az Oscar-díj átadásán. Madonna szemérmetlenül kellette magát: a haja platinaszőkén villogott, húszmillió dollár értékű gyémántot viselt, és ezek fénye még gyöngyökkel kivarrt, testhez álló ruháját is túlragyogta. Egymilliárd néző szeme tapadt a képernyőre." Ám nem volt ez mindig így. Az olasz származású Madonna Luise Veronica Ciccone, aki egy forró augusztusi napon, a "vidéki" Amerikában született, s az iskolában legfeljebb féktelen természetével hívta fel magára a tanárok figyelmét, New Yorkba érkezvén, hónapokig élt pattogatott kukoricán, lakott bogaras panziókban, szóval tűrte az "élet" megpróbáltatásait, és várta, hogy végre felfedezze valaki. "Sokkal soványabb volt, mint most. Mindig vibrált körülötte a levegő — ha érti, mire gondolok. Ma is nagyon szép, de akkor egészen másként hatott az emberre. Nem hiszem, hogy pontosan tudta, mit akar, inkább csak próbálgatta önmagát." És jöttek a félfedezők — sorra. Martin Schreiber, Lee Fiedlander és Bill Stone aktfotókat készített róla, Stephen Lewicki "beprotezsálta" egy szexfilmbe, Dan Gilroy bevette a zenekarába, Patrick Hernandez pedig európai turnéra vitte. Steve Bray dobossal készítette Madonna élete első próbafelvételét, Mark Kamins, a disc-jockey fedezte fel "őket", és finanszírozta az énekesnő második — immár önálló — próbálkozását. Eddig a kishalak, mert Reggie Lucas producer már a nagyobbacskák közé tartozott. "Az összes szeretőm lendített valamit a karrieremen. De nem ezért éltem velük. Engem ma is szeret még minden férfi, akit elhagytam, és én is szeretem őket. Bármikor visszafogadnának." Munkás évek következtek, s csak a Like a Virgin (Akár egy szűz) című lemez jelentett egyértelmű áttörést. Igaz, ekkor már Michael Jackson menedzsere, Freddy DeMann egyengette Madonna útját. Nem minden érdek nélkül persze, Amerikában naponta 75 ezer darabot adtak el ebből az albumból. Nemcsak a barázdált korongok fogytak: a csipkés fűzők és a fekete melltartók is eltűntek a boltokból. Madonna-mánia és ami ezzel jár, Madonnagyűlölet kezdődött a Földön. "Rengeteg őrült él ezen a világon. Ettől színes az életünk. Mondják meg őszintén, kiről olvasnak szívesebben: egy csillogó kurváról vagy színtelen penészvirágról? Én tudom a választ. Egyébként azt hiszem, dögre unnám magam, ha mindenki szeretne." És így tovább... szól a -szépen megformált történet. Az anyját korán elvesztő, szeretetéhségtől szenvedő kislány, a férfiakon könnyedén átlépő, karrieréhes üzletasszony, a világhírért viharos házassággal fizető énekesnő, a sikerért megszenvedő, ma is csak pattogatott kukoricán élő sztár — leplezetlenül együgyű — sztorija. (Douglas Thomson: Madonna — Leplezetlen életrajz című könyvét a Corvina jelentette meg.) Egy hanoi férj vallomása Engem nagyon szeret a feleségem. Nincs is barátja. Sőt, amikor bárhol együtt vagyunk, rá sem néz más férfira. Akkor sem, ha sokkal elegánsabb öltönyben van vagy drága Hondával jár. Külön örömömre szolgál, hogy minden este piros hálóingben vár az ágyban, amely tényleg olyan forró, mint a tűz. Egy alkalommal Saigonba kellett utaznia a feleségemnek. Nagyon hiányzott nekem. Hiába kedveskedtek munkahelyemen az asszonyok meg a lányok, akik kedveltek, nem csaltam meg őt. Ha rá, hűségére gondoltam, rögtön elment a bátorságom. így aztán néhány éjszakát egyedül töltöttem, s egyszer eszembe jutott a piros hálóinge. Kinyitottam a ruhásszekrényt, és kerestem, de sehol nem találtam. Helyette azonban egy zöldet pillantottam meg. Talán most vehette. De nem, hiszen miután alaposabban megnéztem, láttam, hogy már használták. Mindenesetre a feleségemé — gondoltam magamban és össze akartam hajtani. Ebben a pillanatban, nem tudni mi ütött belém, fel is vettem és tükör előtt állva bámultam magamat. Igaz, hogy egy kicsit szűk volt, de kellemes illat lengett körül. Lefeküdtem. Úgy éreztem, mintha feleségem feküdne mellettem. Ha nem hiszik el, próbálják ki férfi társaim. A boldog pillanatot azonban egy percig sem élvezhettem, mert észrevettem, hogy a folyosón valaki az ajtónkhoz lopakodott, és hihetetlen ügyességgel ki is nyitotta szobánkat. A feleségem? Nem létezik, hiszen a terv szerint csak két nap múlva jön vissza. Biztosan betörő. Kis híján elkiáltottam magam, de az idegen már benn is volt lakásunkban. És ismét hihetetlen ügyességgel reteszelte be az ajtót belülről. Az ágyban fekve nagy izgalommal figyeltem az idegent, aki meglepetésemre úgy járkált lakásunkban, mintha otthon lett volna. Nem kutatott, nem nyúlt semmihez. Azon töprengtem, miként lehetne őt megtámadni és segítségért kiáltani, ha tényleg betörő és veszélybe kerülök. A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor az idegen a szúnyoghálót felhajtva az ágyamba mászott, és mellém bújt. Magamon kívül rohantam a villanykapcsolóhoz, hogy felgyújtsam a lámpámat. Egy félmeztelen férfi állt előttem. Nem más, mint a szomszédunk, aki velünk szemben lakik. Kiderült, hogy nem betörő, hanem a feleségem szeretője, aki azért jött át, mert zöld hálóinget látott az ablakon keresztül. A feleségemmel ugyanis abban maradtak, hogy ha "piros", állj, ha "zöld", akkor gyere át. A HÉT 19
