A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
MINERVA Szépapáink szemének gyógyítója: Kanka Károly Kereken 300 esztendeje, 1692. november 13-án lovas futár indult a Hont megyei Csábrág várából Esterházy Pál nádorhoz. Tarsolyában a vár urának, Koháry Farkas grófnak a palatínushoz írt levele: "Kegyelmes Uraml Hercegséged levelét és parancsolatját alázatossan vettem. A szemfájás és hályog ellen való orvosságot az atyámfia elküldötte, tudniillik egy üvegben bizonyos vizet és egy kis iskátulában ahhoz való zsírt, amely vízbe egy darab ruhácskát belemártván, reggel, delben és estve az fájó szemet jól ki kell törülgetni, azután ugyanannyiszor a zsírból a szeme börínek alája be kell tenni..." A töröktől éppen csak megszabadult, s az évtized múltán kitörő kuruc-labanc háború előszelétől már sújtott ország tehetősei így mérsékelték a nagy orvoshiányt. S a szegények? Kiknek nemhogy szemzsírra, hanem még a nehezen emészthető faggyúra sem jutott? Nos, számukra nem maradt más, mint az, mit két évvel korábban, 1690-ben Pápai Páriz Ferenc tanácsolt Pax Corporis-ában: "... az ember éh-nyála igen jó a szemnek sok nyavalyáiban". További száz évnek kell eltelnie, hogy a szembetegségek gyógyítása, a szürke hályog miatt "vakoskodór1 műtéti kezelése kikerüljön a borbélysebószek, a vándorló "okulisták" kezéből. Az 1770-ben Nagyszombatban beinduló magyarországi orvosi karon, bár alapításától kezdve képezett szemészmestereket is, csak a Budára, illetve Pestre áthelyezése után, 1804-tól volt önálló szemészeti tanszék. A leendő szemészmesterek ekkor már bejárhattak az 1801-ben megnyílt szemklinikára, melynek — bár ez idő tájt ez volt az ország egyetlen ilyen jellegű fekvőbeteg-ellátó intézménye — csupán két szobája volt, hat ággyal! Talán felesleges is leírni: ez a "miniklinika" még Pest-Buda műtétre szoruló szembetegei számára sem lehetett elegendő, holott — elméletileg — az egész ország területéről fogadhatott beteget. E nagy orvosínségen a Helytartótanács úgy próbált enyhíteni, hogy az 1800-as évak kezdetén országos szemorvost né ezett ki. Fő feladata az volt, hogy a szemészet amolyan "utazó nagyköveteként" járja be az országot, meg-megállva egy-egy megyeszékhelyen, nagyobb városban, és ott a helyszínen mutse meg a hályogos betegeket. Érkezését a korabeli "médiák", a kisbírók, idejekorán kihirdették, s a gyógyulásban reménykedő szembetegek, családtagjaik kíséretében már napokkal korábban elfoglalták a város terét, piacát. A műtét ugyanis rendszerint a közönség szeme láttára, annak hangos biztatása, szurkolása közepette zajlott le. Ha a betegnek szerencséje volt — azaz a szaruhártya átszúrása után sikerült a fénynek útját álló "elhomályosodott" szemlencsét eredeti helyéről "lenyomni", vagy a szúrt seben keresztül a szemből kiemelni —, akár a helyszínen is visszanyerhette látását. Az országos szemorvosi funkció elvileg 1854-ig létezett — sőt, ekkor már egyszerre ketten is járták e címmel felruházva az országot —, amikor is az addigi országos szemészeket a létesítendő országos szemgyógyító intézetek vezetésével bízták meg. A szabadságharc utáni időszak egyik országos szemésze földink, Kanka Károly volt. Rá emlékezünk születésének 175. évfordulóján. Kanka Károly értelmiségi családból származott. A zólyomi születésű atyja, Dániel, előbb a csetneki "Pedagogium" (magán nevelőintézet), 1804-tól pedig a híres Selmecbányái iskola rektora. 1817- ben helyezték át a Pozsony melletti Modor iskolájába — itt látta meg a napvilágot fia, Károly 1817. október 27-én. Ötéves volt, amikor a Kanka-család ismét tovább vándorol, a császárvárosba, Bécsbe. Az idősebb Kanka teológiát ad elő, s közben szorgalmasan küldözgeti dolgozatait a pesti Tudományos Gyűjteménynek. így a kis Károly, bár német környezetben, iskolában nő fel, a némettel együtt szívja magába a magyar nyelv és haza ismeretét — s nem csak ismeretét! Amikor ugyanis a bécsi orvosi kar diplomájával kezében, a bécsi szemészprofesszor segédorvosaként 1848. nyarán dönteni kell — nem habozik. Önként jelentkezik a magyar nemzetőrséghez, s honvédorvosként szolgálja előbb Komáromban, majd Szeged és Arad környékén a szabadságharcot. Kitűnő német nyelvtudásának is köszönheti, hogy Világos után az igazoló bizottság csupán az emberbaráti kötelességét teljesítő orvost s nem a szabadságharcost látja Kankában. Rövid viszszavonulás után 1850-ben megkapja az egyik országos szemorvosi állást. Nyakába veszi az országot. Négy óv alatt végiglátogatja Csongrád, Arad, Máramaros, Zemplén, Abaújtorna, Gömör, Hont, Nyitra és Trencsén megyéket. Hályogot műt, szemgyulladást csillapít, s tapasztalatairól a pesti német orvosi lapban számol be. (Az 1848-ig létező magyar Orvosi Tár megjelentetésére a Bach-korszak nem adott esélyt). 1854-től Pozsony megye betegeit látja el, még mindig vándorszemészként. 1856-ban a belügyminiszter egy Pozsonyban felállítandó szemkórház vezetésével bízza meg. A kórházépítés meg is indul, s "röpke" nyolc év elteltével, 1864-ben a pozsonyi országos kórház megkezdheti a betegfelvételt. A kórház első igazgatója Déván Károly, a belgyógyászat főorvosa lett, a szemészeti osztály vezetését pedig Kanka Károlyra bízták. Kanka életében ezzel egy új fejezet kezdődött. Most kamatoztathatja igazán azt a tudását, melyre a bécsi közkórház szemészetén tett szert, s melyet "vándorszemészként" sokkal igénytelenebb, egyszerűbb feltételek között egy félországnyi területen vitt tökélyre. Továbbfejleszti a szürke hályog műtéti technikáját, és sikereket ér el a zöld hályog (glaukóma) kezelésében is. 1898-ig, 81 éves koráig vezette osztályát, a szemészetet, miközben 1882 és 1892 között ő volt a kórház igazgatója is. Tudását, szakértelmét nem csupán betegei és kollégái értékelték nagyra. 1888-ban a királyi tanácsosi címet, 1892-ben a vaskoronarendet veheti át Ferenc József kezéből. (A honvédorvosi múltjára mindig büszke Kankát tapintatosan figyelmeztették: őfelsége nem szívesen "emlékezik" a 48/49-es "eseményekre"...) Mielőtt az olvasóban egy "szakbarbár", csak a szemészetnek élő orvos képe körvonalazódna, sietünk leszögezni: Kanka doktort nem csak a kórház falain belül láthatták a pozsonyiak. 1856-ban egyike volt a Pozsonyi Természettudományi Társulat megalapítóinak, s élete végéig egyike a legaktívabb előadóinak. 1869-től a Társulat titkára és évkönyveinek szerkesztője. Társulati munkásságának elismeréseként 1892-ben az akkor már 75 éves Kankát választják meg a Társulat elnökévé. Hasonló megtiszteltetésben már korábban is részesült Kanka. 1865- ben Pozsonyban ülésezett a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XI. vándorgyűlése. A több Európa-hírű tudóst is felvonultató összejövetel "történeti vázlatát és munkálatait" — Römer Flóris segédletével — Kanka Károly "szerkesztette" kötetbe. A vándorgyűlés résztvevői ajándékba megkapták a Pozsony és környéke című monográfiát, melynek egyik időtálló tanulmányát szintén Kanka írta meg Adatok Pozsony városának orvosi helyrajzához címmel. Amikor Kanka 1865 őszén elvállalta a vándorgyűlés munkálatainak összeállítását, már jelentős szerkesztői tapasztalatokkal dicsekedhetett. 1865 januárjától ugyanis a pozsonyi országos kórház "bujakór- és bőrbeteg osztályának elsődorvosa", ifj. Zlamál Vilmos Kórházi Szemle c. alatt orvosi lapot indított. A havilap célkitűzéseit — bizonyára nem érdemtelenül — Kanka tárhatta az olvasók elé: "Czélja ezen vállalatunknak... hogy közlönyt alakítsunk minden kórházi ügynek legyen az honi vagy külföldi, mindennek, ami ezen intézetek czólszerü felállítását, építését, felszerelését, gazdászati rendezését sat. illeti..." A 12. szám, azaz 1865-ben az utolsó szám megjelenése után a lapot Orvosi Szemlé-re keresztelik át, és fő küldetését a külföldi orvosi lapok szakcikkeinek referálásában adják meg. Kanka továbbra is főmunkatárskónt szerepel. Bizonyára nem rajta múlott, hogy Pozsony első magyar nyelvű orvosi lapja 1866-ban a 2. szám megjelenése után megszűnni kényszerült. Egy munkás élet után, szellemi frissességét szinte az utolsó percig megőrizve 1908. január 26-án, 91 éves korában halt meg az utolsó magyar országos szemész. Emlékét Pozsonyban az evangélikus temetőben mellszobor, a pozsonyiak emlékezetében pedig tisztelet őrzi. Dr. Kiss László 20 A HÉT
