A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
ÉGTÁJAK Matteo Bandello Az élhetetlen szerelmes Bandello a nagyértelmű Giovanni Rotario úr őkegyeimének Astiban mulatván az elmúlt farsangkor, kegyelmednek és Margherita Tlzzona úrasszonynak, Dedana grófnőjének társaságában, Laura Scar ampa ónagysága s még számos előkelő szépasszony és nemesúr jelenlétében azokról esett szó egy ízben, kik kurtizánokba szeretnek belé halálos szerelemmel, holott tudván tudják, szívük hölgyéről, hogy az hamar megalkuszik bárkivel, akinek kedve szottyan bérbe venni a testét Az effajta férfiakat mindenki elítélte, s tökfilkónak tartotta. Ha jól emlékszem, kegyelmed azt mondotta többek között hogy el nem tudja képzelni, miként is szerethet egy férfi olyan aszszonyt ki másnak is juttat teste gyönyörűségeiből, leszámítva a férjet akire, úgy tűnik, általában nem féltékenyek a férfiak. Mármost mikor a minap Milánóban Barbara Gonzaga úrasszonynál, Gaiazzo grófnőjénél, vagyis a kegyelmed sógorasszonyánál voltam társalkodni, a Velencéből nemrégiben érkezett Girolamo Glarido úr, a görög s a deák irodalom tudós ismerője, elbeszélt egy rövidke novellát ugyanazon tárgyban, amiről mi Astiban csevegtünk; s ebből a történetből megláthatja kegyelmed, hogy nem csupán olyan férfiak vannak, kik mindenkinek kapható asszonyba habarodnak bele, hanem még olyan agyalágyultak is, kik belehalnak kibírhatatlan szenvedélyükbe. Beváltván régebbi ígéretemet hogy egy olyan novellát kegyelmednek adok, e történetet most kegyelmednek ajánlom, a kegyelmed nevét írom fölébe. Éljen kegyelmed egészséggel! Egy milánói ifjú Velencében beleszeret egy kurtizánba, de a kurtizán ót nem szereti viszont, amiért az ifjú megmérgezi magát Kegyes úrnőm. Ki ne tudná, aki egyszer is időzött már valamicskét Velencében, hogy mily csudáiotos fekvésű ez a lagúnás város, mily gyönyörű szép látványt nyújtanak pompázatos, pazar palotái? Velencét én emellett igen szabad szellemű városnak is tartom, ahol bárki fia-borja kedve szerint járkálhat egymagában is, kísérettel is, és nem akad senki, aki megróná érte, vagy a háta mögött megszólnák; nem úgy, mint minálunk, mert ha itt egy nemesurat nem követ egész szolgahad, akkor ráfogják hogy fösvény, ha ellenben túl népes kísérettel vonul ki, hát azt mondják, hogy tékozló ember, ki két hót alatt képes mindenét elherdálni. További érdekesség Velencében, hogy se szeri, se száma itt a kurváknak, kiket a rómaiakhoz és másokhoz hasonlatos finomdkodással a velenceiek is "kurtizánnak " neveznek. Megtudtam, hogy van itt egy szokás, amiről még sehol másutt nem hallottam; ez a szokás pedig a következő: egy-egy kurtizánnak rendesen hat-hét helybéli nemes szeretője van, és mindegyik szeretőre egy-egy nap jut a hétből, amikor a hölggyel vacsorázik, majd pedig véle hál. Napközben a kurtizán éü világát, s tetszése szerint rendelkezésére állhat bárki arra járónak, nehogy hiába vesztegeljen, nehogy még a malma berozsdáljon valahogy a nagy tétlenkedésben. Ha meg néha úgy esik, hogy valamely duzzadó erszényű idegen hálni is akar véle, a kurtizán rááll, de előbb megüzeni a soron lévő éjszakásnak, hogy ha tömni akarja véle a garatot, hát nappal tömje, mert éjszakára ő már elígérkezett. Nem elég tehát, hogy az állandó szeretők mindig egy-egy egész hónapra fizetnek, ráadásul még abba is kötelesek belemenni, hogy a hölgyük olyik idegennel éjjelre is megoszthassa ágyát Mármost mikor én Velencében voltam, beleszeretett egy hazánkbéü nemesifjú az egyik ilyen kurtizánba, s nem tudván, mifélék e borbélyleányok, kik beretva nélkül is majd a bőrét nyúzzák le az embernek, nagy udvarlásba kezdett, szakasztott akárha Milánó legnemesebb, legtisztességesebb hölgyének udvarolt volna idehaza. Hogyha megpillantván e kedvére való teremtést, mindjárt bemegy hozzá, s azt mondja: "Hölgyem, ón azért jöttem, hogy egy félórácskát enyelegjünk", akkor a kurtizán bevezette volna egy szobába, hogy ott játékosan elbirkózgasson vele egy darabig, majd az első gáncsra hanyatt vesse magát a pamlagra, a pamlagon pedig bőven juttatott volna magából; és ha az ifjúnak bármikor ismét kedve támad eljönni, szívesen látott s dédelgetett vendég lehetett volna. Az ifjú azonban nem tudta, hogyan kéne viselkednie, s oly szenvedélyes szerelemre lobbant, hogy egy szót sem volt mersze szólni hölgyéhez, csak vágyakozó pillantásokat vetett reá, és váltig sóhajtozott. A kurtizán ezt tüstént észrevette, az ifjú gazdag öltözékéből és adakozó természetéből pedig kitalálta, hogy pelyhedző galambfiókával van dolga, akit alaposan megkopaszthaL Biztató pillantásokkal, kacsing atásokkal édesgetni kezdte tehát, s ettől az együgyű ifjú majd eszét vesztette. Egy szép napon azután a legény mégis nekidurálta magát, amennyire bárgyúságától tellett, és remegő hangon egy csókot kórt a kurtizántól. A kurtizán erre jól legorombitotta, mondván, hogy ne bízza el magát, a csókot még nem érdemelte ki. Közben pedig szerelmes csókokat váltott egy jelen lévő másik férfiúval. Utána pedig, hogy még jobban felkorbácsolja az iljú szenvedélyét, így szólt egy harmadikhoz: — Bújjunk be hamar a hálószobába s
