A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-10 / 28. szám
EGTAJAK Érted? Itt a Talpassal vigyázzatok. Baj ne legyen. Estére hazakerülök én. Kell egy kis bocskor, süveg is jó lenne. Meg egy szíj a nadrágomba rézcsattal. Dohányka. Látod, fiam, sok kell egy házhoz. Ébren legyetek. Úgy. Megsimogatta a juhász a Jóskát, talán úgy a feje tetején meg is csókolta, vetett Talpasnak is, a fehér komondornak egypár jó szót — s leindult a hegyről a szomszéd torony felé. Hogy, hogy nem, Tógyer valahol eliddogált. Pajtásokra akadt — s a zsidónál nagyon jó pálinkát mértek. Benyúlt már a hideg, havas téli éj — be egész éjfél felé, már éppen indulni akart, köszönt is, fizetett is, vígan tapogatta tüszőjét, ahol szép pénzecske gyűlt egybe — mikor egy kutya odabújt a lába közé. — Mi az? Te vagy, Talpas? Te véres vagy. Ki tépte le az egyik füledet? Mintha egy kést szúrtak volna a szívébe, — a farkasra gondolt. Csak nem tett valami gazságot? Odakapott pisztolyához. A szemeit vad tűz borította el. Ment, futott a hegyről a hegynek. Előtte a kutya — szivárgó vérével megfestve a havat. Mint a vad nyögött, üvöltött fel, mikor meglátta, hogy a nyáj szerteszakadozva, itt-ott. — Jézus! — kiáltott. — Ez itt mind meg van ölve. Öt, tíz, tizenöt! Jóska! A farkas véres fülekkel, befestett szőrrel szökött gazdája elé. — Mi ez? — mutatott Tógyer vad haraggal a lemarcangolt bárányokra. — Hát ez a becsület? Jóska, hát nem a fiam vagy te, látom, hanem egy bitang farkas! Kihúzta revolverét, s egy dörrenéssel leterítette az állatot. Azzal ment tovább, hogy felmérje a kárt. A juhok között két óriási farkas feküdt — élettelenül, borzasztóan összemarcangolva. Végigszaladt a borzongás a juhászon. Nagyot, kínosat nyögött. Látta, hogy ő itt rettenetes munkát végzett: azt lőtte le, aki hűségével ezt a két vadat szétszaggatta. Odament Jóskához. — Jóska, Jóska te... Rávetette magát az élettelen állatra, csókolta, ölelte, fölvette, míg kimerülve oda nem esett a hóra a farkassal. Harmadnap arra járó pásztorok ott találták — egyhelyt a két óriás farkast, egy csomó lemarcangolt juh között, más helyen meg a másik farkast Tógyerrel. Hideg tetemeik fölött ott feküdt a kutya nyöszörögve, s a pásztor kezét nyalta.------------------------------------------------------------------------------------------------------František Lipka versei Az istenekről Már gyermekkorom óta tegeződöm az istenekkel. Ha összetalálkozom velük az utcán vagy a parkban, mindig elmondok nekik valamit magamról. A völgyről, hol saját levőkben főnek a bűnösök, eretnekek, istentagadók és további férgek. Megfestem őket. Szemöldököm kitépett szőrszálaival. Ikonoknak az emberek szemében. Éjjel közém és a kezem közé állnak. A kezem és a papír közé. Az ellentétek azonban gyorsan elsimulnak közöttünk Közösek az érdekeink — van elegendő vitaminunk, fehérjénk, szép a kilátás az erkélyünkről, új térségek tárulnak szemünk elé stb. Rendkívül elégedettek Amikor süt a nap, a hónom alá nyúlnak és a fülembe súgják, milyen is odafent. Milyen az új helyzet. A felhőket illetően. Az angyalokat illetően. Érzem, amint növekszem. Amint közeledem hozzájuk Már-már egy leszek én is közülük Tudom, milyen gyöngék és sebezhetők. Félnek a ráktól és a szegénységtől. Az emberi szenvedélyeknek ugyanúgy kiszolgáltatottjai, akárcsak én. Híd Kiszaggatom a szavakat. Egyiket a másik után. A torokból A vérkeringésből. A lélegző húsból. A lélekből. Képeket alkotok Elmosódó alakzatokat. Egy tovatűnt valóság foszlányait. Mely létezett egykor. Közied és köztem. Hídként három part között. Kések élén. A szél hullámai fölött. A természet és a civilizáció lüktető áramai között. Szavakból álló hídként. A lélek porából állóként. Mely átível a határok fölött. A belsők fölött. A külsők fölött. Tompítja az előítéletek élét. A színpadias erkölcsét. Sperma-hídként. Nyirok-hídként. Melyen minden éjjel átballagok. Hozzád. Keresve önmagam. Tóth László fordításai A HÉT 17
