A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-02 / 40. szám
Illiillliitll SZÉLJEGYZET Leteszem a tollat en már a XI. század elején megépül a belső kővár és a plébániatemplom, a mai református templom elődje. 1299-től mezővárosi joga van, több megyegyűlést tartanak itt, és ugyancsak Zemplénben őrzik a megye pecsétjét. Nevezetesebb birtokosai közül kiemelkednek a Drugethek. Zemplén jelentősége a XVII. század második felében kezd csökkenni, majd amikor a megye székhelyét Sátoraljaújhelyre teszik (1754-ben), lassan a többi környékbeli kisközség szintjére csökken. A belső várat állítólag Thököly Imre rombolja le 1685 körül, utolsó tornya 1872-ben omlik le, köveiből épül meg egy évvel később az 1628-ban Bethlen Gábor által felújított református templom tornya. A görög katolikus templom 1804-ben épül fel. Az egykori megyeháza komplexumából már csak egy, sokáig magtárnak használt masszív épület maradt meg romosán a falu közepén. Magyar tanítási nyelvű alsó tagozatos alapiskolája 1972-ben szűnt meg (utolsó tanítója Chlebecné volt). Zemplén polgármestere Vajda Margit, a Csemadokalapszervezet elnöke Bindas Ágnes. Népszámlálási adatok: 1980: 431 lakosból 320 magyar (74 %) 1991: 410 lakosból 362 magyar (88 %) ZÉTÉNY (Zatín) A Ticce ágai között meghúzódó bodrogközi község nevét először "Izdethen” majd "Zöthen" néven említik az 1233-ból, illetve 1391-ből keltezett iratok. Valószínűleg az utóbbi évben már megvolt a mai római katolikus kőtemplom gótikus elődje. A Ticce kanyarulatában a XV. század közepe táján vár is épül, amelyet 1558-ban ugyancsak véres ostrommal vesz be Telekessy Imre, a Habsburgok híve (Szapolyai emberei ellenében). 1686-ban a romos vár a Klobusitzky-család birtokába kerül, akik a kövekből díszes, emeletes, szép parkkal körülvett kastélyt építenek. A kastély túlélte századunk világháborúit, de a kulturális emlékeink iránt hosszú évtizedek óta tapasztalt nemtörődömség következtében az ötvenes években teljesen elpusztult (parkjával együtt), szinte nyom nélkül. A római katolikus templom mai formáját 1887-ben nyerte el. Alsó tagozatos magyar tanítási nyelvű alapiskolája a körzetesítések idején egy időre megszűnt, de immár három éve újból megnyitotta kapuit. Zétény polgármestere Szakszón Zoltán, a Csemadok-alapszervezet elnöke Szakszón Anna. Népszámlálási adatok: 1980: 877 lakosból 802 magyar (91 %) 1991: 782 lakosból 720 magyar (92 %) A felsorolt településeken kívül még a következő helységekben él számottevő magyar népesség: Tőketere be s (Trebiéov) — 550 (2,64 %); Hardksa (Zemplínske Hradište) — 72 (5,91 %); Gálszécs (Sečovce) — 63 (0,93 %); Alsómihályi (Michaľany) — 53 (2,98 %); Garany (Hraň) — 22 (1,46 %); Legenye (Luhyňa) — 18 (4,95 %). A Tőketerebesi járásban az 1980-as népszámlálás idején 117 643-an éltek, ebből 45 801 személy (38,93 %) vallotta magát magyarnak. Az 1991-es népszámláláskor 118 863 lakost számláltak össze, ebből 46 748 személy (39,33 %) volt magyar, a romák száma pedig 3416 fő volt. Összeállította: BCX30LY JÁNOS Fin, ende, finita, vége, koniec! Ezennel kijelentem, illetve bejelentem, hogy örökre leteszem a tollatl Mindenkit biztosíthatok, hogy e döntésemben egyáltalán nem befolyásolt a kilátásba helyezett öncenzúra, vagy ahogy mostanában divatosan nevezik — az etikus önreguláció. Eddig sem hagytam magam megregulázni, pedig Isten a megmondhatója, történtek rá kísérletek! Hogy akkor miért akarom letenni a tollat? Mindjárt megmagyarázom... Négy—öt házért nem írok! Négy—öt ház — az is a volt bontási területen — nekem határozottan kevés. Igen, a fentiekből máris kitalálhatják: minden vágyam az volt, hogy halálom után a szülővárosomban — Losoncon — utcát nevezzenek el rólam. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy eddig is csak a rólam elkeresztelt utca reményében írtam, de az sem volna igaz, ha megesküdnék rá, hogy pályám során nem az Ardamica utcán járó gondolataim ösztökéltek, vittek előre. Most azonban — a losonci városi képviselő-testület legutóbbi határozata után — úgy érzem, nincs tovább! Tervem dugába dőlt, vágyam nem teljesülhet, mindennek vége! Egy világ omlott bennem össze! Engedelmükkel visszatérnék a világomlás előzményeire... A bársonyos forradalom okozta változások az utcaneveket is érintették. A középületeket díszítő hülye és hazug jelszavak, a vörös csillagok hullása után szerte az országban megszűntek a Lenin és a szovjet tábornokok után elkeresztelt utcák, hogy visszakapják eredeti nevüket, vagy fölvegyék valamelyik, a városhoz és vidékéhez kötődő jeles személyiség nevét. A még demokratikusnak mondható, bár egyre erősödő nacionalista légkörben így kapott Losoncon utcát a városban 1910-től haláláig, 1968-ig élő festőművész, Gyurkovits Ferenc. Teszem hozzá, megérdemelten, hiszen ötvennyolc évig ezt a várost, s a környékét festette meg, itt hozta létre életművét. De mit ér a művész, ha magyar? Még alig száradt meg a zománcfesték a szép, hosszú — úgymond a szlovákok számára kimondhatatlan és leírhatatlan nevű — Gyurkovits Ferenc utca tábláján, amikor a losonci Városi Hivatal címére petíció érkezett az utca szlovák lakosaitól. Követelték, hogy az utca, ahol laknak, ne magyar, hanem szlovák nemzetiségű művész, konkrétan Pavel Dobšinský után legyen elnevezve. Utána jártam az ügynek, és megtudtam: a háttérben egy szlovál< tanítónő — az utca lakosa — állt. Ő mozgatta a rúgókat, irányította a bábukat, gyűjtötte az aláírásokat. Miért volt ilyen tevékeny? Azért, mert állítólag személyesen ismerte az öreg festőművészt, akihez hiába szólt szlovákul, Feri bácsi neki magyarul válaszolt. Kérdem én, fel lehet-e ezt Gyurkovits Ferencnek, az 1876-ban, tehát a múlt században Budapesten született, tanulmányait Budapesten, Párizsban és Münchenben végző festőművésznek róni? Egyáltalán: kell-e egy festőművésznek így, vagy úgy beszélni tudnia? Hiszen beszélnek helyette a képei. Én is ismertem az agg piktort, mégsem szóltam hozzá soha. Gyermekkoromban megálltam a háta mögött, ujjam a számba dugtam, és bámultam, hogyan kelnek életre a vásznon a Kispiac kofái. Ellenben a losonci képviselő-testületnek fel lehet róni, hogy úgy váltogatja a döntéseit, mint ama tanító néni a fehérneműjét! A Gyurkovits utca — amelyik túl jó volt egy magyamakl — most már Pavel Dobšinský utca. A Gyurkovits életmű smafu, elégedjen meg a vén szakállas ecsetkezelő egy másik utcával, jobban mondva azzal, amit belőle a buldozér még meghagyott! Az — hogy Pavel Dobšinský, a szlovák meseíró, csak annyiban kötődött Losonchoz, hogy valószínűen a losonci könyvesboltban is árusították a könyveit —, nem számít! Ezek után mi várható? Szerintem újabb és újabb petíciók, amelyek fokozatosan megfúrják a Szabó Gyula, Kármán József, Ady Endre, Petőfi Sándor stb. utcákat Losoncon. Láthatják, egy Ardamicának, aki ráadásul egyelőre még él is, semmi esélye! És semmi esélye sincs a többi magyar írónak, költőnek, festőművésznek, tudományos dolgozónak, aki magyar. Magyarok, bújjatok a földbe! De utcáról akkor se, ott se, álmodjatok! Hát ezért tettem le örökre a tollat! Micsoda? Hogy akkor ezek a sorok hogyan születtek? Hja, kérem, csak a tollat tettem le. De ceruza és írógép is van a világon! ARDAMICA FERENC A HÉT 13
