A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
ÉLŐ MÚLT Amerika Kolumbusz előtt Peru — e mágikus név mesés gazdagságú, titokzatos országot idéz az emlékezetünkbe: megközelíthetetlen hegycsúcsok alatt rejtőzködő fantasztikus városokat, rejtélyes építményeket és eltűnt kincseket, istenné emelt uralkodókat s lenyűgöző templomokat, amelyekben a Napot imádták. Az ősi Peru története azonban csak kis részben azonos az inka birodalom történetével. Területén, amely kiterjedt a mai Peru part- és hegyvidékére, Ecuador és Bolívia jelentős részére s Chile és Argentína északi vidékeire, már időszámításunk előtt mintegy 17—13 000 évvel megjelentek az első őskori vadászok, az i.e. hatodik évezredben pedig már földművelés is folyt a különös tájakon. A partok mentén élő lakosság számára kiemelkedően fontos volt a halászat. I.e. 2000 körül a perui termőföldeken megjelent a kukorica. Az ezt követő évszázadokban az itteni népek életében rendkívüli művészi eredményekről tanúskodó kerámia és fémmegmunkálás adta meg az arculatát. A chavin kultúra megszűnését követő, az i.e. 200—i.sz. 900 közötti időszakot a viszonylag kis területen — a mai Peru egyes vidékein — elterjedt, ám gyors ütemben fejlődő regionális kultúrák virágkorának tekintik, s joggal: hadd utaljunk csak a tengerparton elterülő mocsika állam emlékét őrző Huaca del Sol-i Nap-piramisra, a kis ország ma is csodálatot ébresztő hatalmas építkezéseire, csatornahálózatára és útrendszerére, a Nazca-kultúra máig is megfejtetlen rejtélyt jelentő gigantikus ábrákra az azonos egymástól; a csaknem egymillió négyzetkilométeres területen mintegy hat—hétmillió lakos élt. A Napisten-lnti fiaként tisztelt király, az Inka sérthetetlen tekintélye, s a kezében összpontosuló roppant hatalom évszázadokon át záloga volt a birodalom, Tahuantinsuyu egységének. Az inka uralkodók a Nap gyermekeitől, Manco Capactól és Coya Mama Odlotól származtatták magukat, akiket a mai történetírás is hiteles történelmi személyeknek tekint; a legenda szerint ők alapították a fővárost, Cuzcót. A hódítások a XIII. század közepén vették kezdetüket, nagy hadjáratok helyett azonban csak kis lépésekről beszélhetünk. Az első nyolc Inka A kő és az arany birodalma alapvető fontosságú változás következett be: a földművelés fokozatosan háttérbe szorította a halászat és a vadászat jelentőségét. Ebben az időben már álltak a vallási élet legrégibb központjai, a híres templompiramisok; a korabeli társadalom legnagyobb hatalmasságai a papok voltak. A földművelés mellett a kézművesipar és a fémművesség is figyelemre méltó fejlődésen ment át, nem utolsósorban a gazdag nyersanyaglelőhelyeknek köszönhetően. A perui textilművesek, keramikusok és ötvösök alkotásai az egész prekolumbiánus Amerika viszonylatában kiemelkedőek voltak. A gazdasági és kulturális fejlődés első, általunk ismert kiemelkedő korszakát a Chavin de Huantar-i lelőhely nyomán a chavini kultúra korának nevezik. A hótszáz éven át, i.e. 1000-től 300-ig fennállt kultúrának két különös istenség, a Mosolygó Isten és a Botos Isten kultusza, valamint a Pizarro és Atahualpa találkozása egy indián festő szerint nevű sivatagban vagy a Titicaca-tó melletti Tiahuanaco templomvárosára. 600 és 1000 között Peru középső részén a Hauri városáról elnevezett birodalom kultúrája nyomta rá bélyegét a térség fejlődésére, a következő négy és fél évszázadot azonban ismét a helyi kultúrák dominanciája jellemezte. A partvidéken és az ország — Peru — belsejében törpeállamok sora alakult ki, köztük a Cuzcotól délkeletre elterülő, ekkor még valóban liliputi Inka Királyság. A kor legjelentősebb államalakulata a XII—XIII. század folyamán kialakult, fennhatóságát Peru északi és Ecuador legdélebbi partjaira kiterjesztő Chimu Birodalom, amely a XV. század első felében jutott fejlődésének csúcspontjára. A chimuk országának számos nagyszerű emléke közül legelső helyen a mérnöki precizitással megtervezett városokat, az itt is megtalálható piramisokat, s a tökéletes csatornarendszert kell megemlítenünk, de ugyanígy ámulatra késztetnek a fennmaradt arany és ezüst ékszerek és a fémművesség magas fejlettségi fokáról tanúskodó bronz és réz szerszámok. A XV. század közepén a Chimu Birodalom közelében veszedelmes szomszéd bukkant fel: az egyre erősebb és egyre nagyobb területeket meghódító Inka Királyság. A két ország közötti fegyveres konfliktus elkerülhetetlenné vált. Az 1476-ban lezajlott döntő ütközet beteljesítette Chimu végzetét: az inkák kora következett. Az inkák teremtették meg a prekolumbiánus Amerika legnagyobb birodalmát: akárcsak az ókori Róma, ők is egy kis városállamból indultak eleinte fölöttébb szerény eredményeket hozó hódító útjaikra. A déi-perui Andokban élő, alacsony lélekszámú kecsua törzs hatalma nagyon sokáig csak a cuzcoi völgyre terjedt ki; az általuk alapított birodalom fénykorában, 1493 és 1527 között magába foglalta a mai Peru, Ecuador és Bolívia jelentős részét, valamint Chile és Argentína északi területeit. Az utolsó nagy uralkodó, Huayna Capac valóban hatalmas országot mondhatott magáénak: északi és déli határait (Quitot és Santiagót még e határokon belül találjuk!) 3200 km, a keletit s a nyugatit 320 km választotta el uralkodásának időszakában, 1250 és 1436 között még kevés jel utalt egy világbirodalom születésére. Az 1438 után következő uralkodók, Pachacuti Inca Yupangi, Topa Inca Yupangi és Huayna Capac már öles léptekkel haladtak a hódítás útján. Kiválóan szervezett, a 25 és 50 év közötti férfiak általános hadkötelezettségének köszönhetően igen nagy létszámú seregeik sorra győzték le a szomszédos államok haderejét, a meghódított területek "integrálását’ pedig az állam rendkívül hatékony erőszakszervezete, a kiválóan megszervezett közigazgatás, a meghódoltatott népekre is rákényszerített vallás — a N ap-kultusz —, a hihetetlenül fejlett úthálózat és a bámulatosan gyors futárszolgálat segítette elő, ma is elismerésre késztető eredményességgel. Az inkák alakították ki a legfejlettebb indián államformát. Társadalmuk messze jutott az osztálytagozódás útján: az inkák soraiból kikerült arisztokrácia és nemesi réteg a papsággal karöltve s az uralkodó isteni tekintélye által támogatva szilárd belső viszonyokat teremtett, amelyek garantálták a társadalmi hierarchia csúcsán lévők hatalmának rendíthetetlénségét. A termőföldeket az uralkodó, a papság és a faluközösségek, az ayulluk birtokolták — voltaképpen ez utóbbiakra alapozták a társadalmi-gazdasági struktúrát, amely mindvégig megingathatatlannak bizonyult. A föld magántulajdonát nem ismerték, a faluközösségek tagjai a nekik juttatott parcellákat csak "használták". Kötelesek voltak kielégíteni családjuk szükségleteit s fölösleget termelni az állam javára. Vagyontalanul éltek, de nyomortól nem kellett tartaniuk: az inka állam terményelosztási rendszere biztosította megélhetésüket. Figyelemre méltó, hogy a munkaképtelenek, az öregek és a betegek ellátásáról is gondoskodtak. A munka feltétlen kötelesség volt, de az államnak is voltak kötelezettségei az alattvalókkal szemben. Az adózási kötelezettség nem csupán terménybeszolgáltatást jelentett: magába foglalta az Inka és a papság földjein, az állami építkezéseken és a bányákban végzett munka s a katonai szolgálat kötelességét is. A birodalom egységesítésének fontos 10 A HÉT
