A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYEtV eszköze volt az állampolgári jogok kiterjesztése az alávetett népekre, s a kecsua nyelv gyors elterjesztése; ezt a célt, valamint az esetleges ellenállás megakadályozását szolgálta a meghódított népcsoportok gyakori áttelepítése. A mezőgazdaság és a kézművesipar rendkívüli fejlettségi fokot ért el. A földeken többek között kukoricát, babot, paprikát, burgonyát és gyapotot termesztettek; ismerték a trágyázás hasznát, eszközeik azonban a bronz kapa kivételével kezdetlegesek voltak. A vízhiányt az ún. teraszos földműveléssel és a jól kiépített öntözőcsatornahálózattal küszöbölték ki. Legfontosabb haszonállatuk a láma volt. A kézművesipar színvonaláról a jól használható kő és bronz szerszámok s a csodálatosan szép arany és ezüst ékszereken kívül mindenekelőtt a kerámia- és a textilművészet alkotásai tanúskodnak. Sajnálatosan keveset tudunk az inkák tudományáról, holott a jelek szerint figyelemre méltó matematikai és csillagászati ismeretekkel rendelkeznek. Iskoláikban többek között a tízes számrendszert s a híres csomóírást, a kiput tanították, de járatosak voltak a naptárszámításban is. Az orvostudomány terén a legfejlettebb prekolumbiánus civilizációkat is felülmúlták: számos gyógynövényt ismertek, eredményesen küzdöttek a malária, a lepra, a nemi betegségek s a fekélyek ellen, kiválóan értettek a koponyalékeléshez, műtétek és nehéz szülések (!) Atahualpa »Irogatása Cajamarcában esetében pedig az érzéstelenítést is alkalmazták. Az inka civilizáció csúcsteljesítményét kétségkívül az építészet jelenti. Az óriási kőtömbökből bámulatos precizitással felépített városok, templomok és erődítmények mai, többnyire már romos állapotukban is a halhatatlanság lenyűgöző monumentumainak tűnnek. A faragással, kaparással és homokcsiszolással megmunkált köveket úgy illesztették egymás mellé, hogy a legvékonyabb késpenge sem fér be közéjük. Tökéletesen kihasználták a természeti adottságokat, az építkezés módját pedig mindig a gyakorlati szempontok határozták meg. A bevehetetlennek hitt gránit-erődítmények komor fensége éppúgy a birodalom nagyságát és öröklétét hirdette, mint a csodálatosan díszített templomok és paloták. A híres cuzcói Nap-templom a szó legszorosabb értelmében szemkápráztató építmény volt: a dekorációhoz töméntelen mennyiségű aranyat és drágakövet használtak fel. De nem csupán az épületek tanúskodnak az inka mérnökök kivételes képességeiről: a gyors közlekedést és szállítást lehetővé tevő kiterjedt úthálózat, a teherbíró kőhidak és a hatalmas szakadékokon is átívelő függőhidak, a vízvezetékek és a szökőkutak is ámulatba ejtik a szemlélőt. Az 1527-ben elhunyt nagy uralkodó, Huayna Capac óriási és virágzó birodalmat hagyott fiaira, Huascarra és Atahualpára, akik között rövidesen véres viszály tört ki. Az éveken át elhúzódó háborúskodás Atahualpa győzelmével ért véget. Szinte ezzel egyidőben az ország északi határán megjelentek a spanyolok, élükön a kondásból lett hadvezérrel, Francisco Pizarróval. A birodalom sorsa megpecsételődött. G. Kovács László vadászok nyelve A magyar Zay Imre gróf szerint a "nagy vadászat" igazi színfoltja a rőtvad vadászata. Azonban mindjárt megjegyzi, hogy a magyar vadásznyelvben a "nagyvad" mellett, szó esik a "fővad" terminusról is, ami nem kis gondot okoz a vadászoknak, és a vadászíróknak. A magyar vadásznyelvben a "nagyvad" fogalmi tárgyköréhez tartozik a szarvas, a dámvad, az őz, a zerge, a muflon és a vaddisznó. De nagyvad a medve, a farkas, a hiúz, a siket- és a nyírfajd, a császármadár és a fácán is. Ám a "fővad" kifejezést kimondottan a szarvasra ajánlják. Node, találkoztam vadásszal, aki a nyulat nevezte meg "fővadnak", mivel abból van a legtöbb nálunk, és a nyúl tartja életben a vadásztársaságot. A nyulakból van az egyedüli jövedelmük, pénzforrásuk. Egy gróf megkérdőjelezi a "szarvasbőgés" kifejezésünk helyességét, mondván, hogy istállószagú, mert bőg a tehén, de nem a szarvasbika. Helyette ajánlja a riadás, rigyetés, harsogás kifejezéseket, amelyek régiek, eredetiek és sajátosan magyar szavak. A "szarvasbőgés" terminusunk ellen hangot emelt Kékessy László, vadászati szakírónk is, azonos veretű érveléseket sorolt fel mint Zay Imre. A szarvasbőgés helyett, a "szarvasriadás"-t ajánlotta. Mára a "szarvasbőgés" szavunk olyannyira elterjedt (Széchenyi Zsigmond is használta), hogy most már bajos lenne kigyomlálni, vagy újabb hadjáratot indítani ellene, mindannak ellenére, hogy a "szarvasriadás" is hangulatos kifejezés... A szarvas, őz és a dámvad falkába verődik, a szarvas és a dámvad hímje a bika, az őzé a bak, a zergéé a cáp és a mufloné a kos. Ozsutáról és szarvastehénről beszélünk, de lehet szarvas suta is. A rőtvad körül igen gazdag a magyar vadásznyelv, különösen az őzek és szarvasok témaköréből. Az agancs és szarv körüli terminológia szinte kimeríthetetlen. Az őznek, a szarvasnak és a dámnak agancsa van, nagy vétek "szarvnak" titulálni. Szarva a kőszáli kecskének van. A muflonnak csigája és a zergénelt kampója van. A rőtvad évről évre elveti agancsát, majd tavasszal újra felrakja. Van csonka vagy páratlan agancs és szabályos, amikor az agancs mindkét törzsén egyenlő számú ág képződött. Az agancs ágainak számát mindig kétszeresen mondjuk (hatos, nyolcas, tizes), amikor az egyik száron több az ág, akkor hozzátesszük, hogy páratlan nyolcas, páratlan tizenkettes, páratlan tizennégyes stb. A vadászrész a rőtvad tüdeje, mája, szíve, veséje, gégéje és a nyelve. A vadat nem szokták kibelezni, hanem "kizsigerelni", és nem boncolják a vadat, hanem "megtörik". A rőtvad párosodása az űze kedés, a tehenek a bika által borítva lesznek, tehát a bika "borítja" a teheneket, nem fedezni, hanem borítani szokott. A "rőtvad" kifejezésünk a gím- és dámszarvas, valamint az őz gyűjtőneve. Motesíky Árpád A HÉT 11
