A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-28 / 35. szám
HERBERT B. FRY A trühhös fickó A fiatalember leállt autójával az út szóién, és kiszállt a kocsiból. Körülnézett. Csend honolt mindenütt Ebben az időben kevés autó járt arrafelé. Fölnyitotta a motorház tetejét, előrehajolt, és a motort vizsgálgatta. Elsuhant mellette egy autó. Úgy tűnt neki, mintha a volán mögött ülő férfi kicsit fokozta is volna a sebességet, nehogy meg találja állítani... Utána nem sokkal megállt mellette egy teherkocsi. Az ablakból jókora fej hajolt ki: — Mi történt, kiskomám, elfogyott a tudományod? — kérdezte a sofőr. A hang ugyan barátságosnak tetszett, de azért volt benne némi gunyorosság is. — Boldogulok magam is — vetette oda a fiatalember. — Értek a motorokhoz. A teherkocsi sofőrje elvigyorodott, és tovább hajtott. Már negyed óra is eltelt, a srác még mindig ott tóblábolt az autója mellett. Ezalatt elhajtott arra néhány kocsi, de senki se méltatta figyelemre. Ahogy ott állt, nagyon tehetetlennek, tanácstalannak látszott. Marion Smidt asszony bevásárolni indult az áruházba. Ahogy megpillantotta a kocsija mellett álldogáló legénykét, megszólalt benne az anyai érzés. Bizonyára nemrég kapta meg a hajtásiját—gondolta —, és most hogy bajba került, nem tudja mihez kezdjen. Hisz csaknem gyerekképű fickó még. Bizonyára alig idősebb a fiánál... Megállt a kocsijával, lehúzta az ablakot, és megkérdezte: — Segíthetek valamiben? — Hát., nem is tudom — hangzott a félénk válasz. — Lehet, hogy csak aprócska a hiba. Nem értek a motorokhoz. — Elvontassam a legközelebbi műhelyig? — ajánlkozott. — Szóval... tudja, elég szűkös az anyagi helyzetem. Ezért nem szívesen fordulnék szerelőhöz. Ha egy pillanatra átülne a kocsimba, és megpróbálná begyújtani, tán magam is rájönnék a hibára. Az asszonynak volt ideje bőven. Meg aztán maga is belátta, hogy minek költse a fiú fölöslegesen a pénzt. A fiatalember udvariasan kinyitotta a kocsija ajtaját. Ahogy az asszony lehajolt, hogy beül, hátulról durván elkapta. Az asszony felsíkoltott. Egy kloroformos vattacsomóval nyomta el a hangját. A nő nyomban elveszítette az eszméletét. — Drágám, sajnos rossz hírem van — kezdte Robert Brien zavartan. — Fuccs a közös szabadságunknak! Még legalább egy hét szolgálatom lesz. Harry kórházban feleszik, vakbél.,. Maxnak tegnap kibicsaklott a bokája. O szintén kiesik egy időre. Rajtuk kívül még ketten munkaképtelenek... — Hát ez mégis hallatlan! — háborgott Alma Brien. — Az ember egész évben lázasan készül és örül a közös szabadságnak, aztán két nappal előtte tudatják vele, hogy áprilisi tréfa volt csupán... így mégsem bánhatnak velünk! — De igen! S te magad se kívánnád, hogy elrontsák a szabadságát olyan kollégának, akinek apró gyerekei vannak. A férj tudta, hogy ezzel érzékeny húrokat pengetett meg. Alma együtt tudott érezni azokkal az emberekkel, akiknek apró gyermekeikkel volt gondjuk-bajuk. — Most mitévők legyünk? Hisz mindent előre megrendeltünk. Meg aztán én sem vonhatom vissza a szabadsági kérelmem. _ — Figyelj ide, drágáml Elmegy egyedül. Én meg majd igyekszem, hogy legalább a szabadság felét megmentsem. Lehetséges, hogy egy hét múlva utánad mehetek. Maga sem hitt benne, amit mondott, de legalább meg tudta győzni a feleségét, hogy induljon el a szabadságra egyedül. Gorring felügyelő reggeli megbeszélésre hívta munkatársait. Nyomban a tárgyra tért: — Végre el kell kapnunk azt a trükkös fickót, aki nem egészen egy év alatt nyolcvan hölgyet rabolt ki. Mindig ugyanazzal a fortéllyal. A kevésbé forgalmas utakon úgy tesz, mintha elromlott volna az autója. Olyan helyet választ ki, ahonnan jól belátható a környék. Mivel fényes nappal dolgozik, az áldozatok biztonságban érzik magukat. Ráadásul bizalomgerjesztő a kinézése is. Ha férfiak ajánlkoznak, elutasítja a segítő szándékukat, vagy úgy tesz, mintha már kijavította volna a hibát. Addig vár, amíg meg nem jelenik egy segíteni kész hölgy. Megkéri, hogy segédkezzen neki a javításnál, hogy vontassa el a legközelebbi műhelyig, vagy hogy legalább őmagát vigye el. Mindezt egyetlen cél érdekében teszi: hogy kicsalja valamiképp a nőt az autójából, vagy valamiképp bejusson oda. Aztán elkábítja és kirabolja. Ezidáig a körzetünkön kuvül tevékenykedett. Most már nálunk is fölbukkant. A felügyelő befejezte mondókáját, és mosolyogva nézett beosztottjaira: — Uraim, az önök feladata lesz, megakadályozni, hogy ez a trükkös fickó folytassa pályafutását. Alma Brien felkészült az útra. Megbékélt a gondolattal, hogy férje nélkül kell útrakelnie. Nem hitt benne, hogy egy hót múlva utána jön. És ki tudja, hátha jó is lesz így, hogy ki-ki egyedül tölti a szabadságát. Tán jót tesz még a házasságuknak is. A mindennapok egyhangúsága már-már kikezdte házaséletüket. Megpróbálta hát a pozitív oldaláról szemlélni az egész ügyet. A fiatalember az autója előtt állt, s felnyitotta a motorház tetejét. Most is jól kiválasztotta a helyet. Senki sem gyaníthatott semmit. Fényes nappal volt, az út csaknem üres. A felállított csapda felé autó közeledett. Robert Brien megpróbált telefonálni a feleségének, de nem vette fel a kagylót. Tehát már útrakelt. Ideges lett. Csak most döbbent rá, hogy a felesége épp az a fajta, aki könnyen bedől egy ilyen csalónak. Felkereste Gorring felügyelőt, és mindent elmondott neki. — Aggódom. A feleségem egyedül kelt útra. Ismeri őt. Rajong a motorokért, lelkes amatőr-szerelő, s azt is tudja, milyen készséges... — S most mit tegyek? Azt mégsem tehetem, hogy a felesége miatt lefújom az egész akciót. Miből gondolja, hogy épp a felesége megy lépre a csalónak? Ne féltse őtl Szerintem feleslegesek az aggályai. Robert úgy-ahogy megnyugodott. Alma Brien látta a fiatalembert, amint tanácstalanul álldogál az autója mellett. Mintha az öccsét látná! Ö volt mindig ilyen tehetetlen, ha valamilyen technikai problémáról volt szó. Ot magát más fából faragták. A férje szokta mondani, hogy a szerelői szakma jobban illene neki. Ezidáig még nem kellett javítóba vinnie a kocsiját. Megállt. — Mi a baj? — kérdezte. A férfi a vállát vonogatta: — Sejtelmem sincs. Hirtelen leállt a motor. — Hadd lássaml — mondta Alma határozottan, és kiszállt. Egész bájos teremtés, mustrálgatta a férfi. Az autója csaknem új. Bizonyára lesz mit elvinni. Jó fogás lesz, gondolta. Alma Brien a motor fölé hajolt, hogy jobban szemügyre vegye. Abban a pillanatban a férfi vattacsomót nyomott az orra alá. A fiatalasszony egészen másképp reagált, mint ahogy a fickó várta. Ahelyett, hogy mélyen belélegezte volna a kábító anyagot, visszafojtotta a lélegzetét és váratlan, hirtelen mozdulatot tett. A pasas perdült egyet a levegőben, és a saját autójára esett vissza, onnan csúszott a földre. Mielőtt még észbe kaphatott volna, hogy mi is történt, már a hasán feküdt, és az asszony a nadrágszijjal kötözte össze a hátracsavart kezét. — Mégiscsak jó, ha az ember ért valamihez. Sose tudhatja, mikor veszi hasznát — gondolta higgadtan. Egyébként nemcsak egyszerű rendőr-feleség volt, hanem lelkesen gyakorolta a judot is. Másnap mégiscsak együtt mehetett a férjével szabadságra. A csoport rendkívüli akcióját lefújhatták. — S méghogy nincsenek véletlenek! — jegyezte meg Robert. — Ha az a fickó nem bukkan fel a mi körzetünkben, bizonyára tovább folytathatná ténykedését... Ha akkor együtt utazunk szabadságra, nem támadhatott volna rád... Alma így vetett véget morfondírozásának: — Megkapta, amit megérdemelt. Hisz miatta rontották volna el a szabadságunkat... Vércse Miklós fordítása 30 A HÉT
