A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
A hagyományos, hosszú, tomácos, oromdíszes palóc házakból viszonylag sok megmaradt eredeti állapotában. Népszámlálási adatok; 1980; 321 lakosból 298 magyar (92 %) 1991: 270 lakosból 134 magyar (49,63 %) A jelenlegi összetétel a magyar lakosság elvándorlása, illetve a roma lakosság bevándorlása folytán alakult ki, bár a népszámlálás egyetlen roma nemzetiségű lakost se mutatott ki. Vilke (Velká nad Ipľom) Losonctól 8 km-re délnyugatra,»az Ipoly jobb partján található. Első említése 1238. A régészek barbár-római csontvázas sírokat, szláv település maradványait találták itt. Birtokosai voltak a Lossonczy-, Libertsey-, Forgách-családok. Egyháza szerepel az 1332—37-es pápai tizedjegyzékben. A róm. kát. templom 1762-ben épült barokk stílusban, később átalakították. Oltárképét 1888-ban Kubányi Lajos festette. A nagyméretű festmény a legismertebb szenteket ábrázolja, köztük Szent Istvánt, díszes magyar ruhában. Vilke anyaegyház, de plébániája betöltetlen. Filiái: Panyidaróc, Tőrincs, Jelsőc. Magyar óvoda nincs, az 1—4. évfolyamos alapiskola igazgató-tanítója Mag Zoltánné. Bejegyzett pol. mozgalom az Együttélés. Polgármester Dziaková Klára. Csemadok a.sz. elnöke jelenleg nincs. A sportpálya melletti szabadtéri színpad számos járási Csemadok-fesztivál színhelye volt. Népszámlálási adatok; 1980: 1020 lakosból 785 magyar (77 %) 1991: 895 lakosból 542 magyar (60,56 %) Összeállította: Böszörményi István (Folytatjuk) Fotó: a szerző ÉlÜ MÚLT Tej és tejtermékek NÉPRAJZ MINDENKINEK a paraszti gazdaságokban A népi táplálkozás alapvető nyersanyagai közé tartozott a tej és a belőle előállított túró, vaj, sajt, tejfel. Nagyon sok étel alapanyagaként hasznosították a gazdasszonyok, ízesítőként, töltelékként kalácsokba, gombócokba, lepényekbe, tésztákba tették, sűrítették vele a habarással készített leveseket, főzelékeket. így a szarvasmarha fontos helyet kapott a paraszti gazdaságokban. Aki megtehette, nem igázta, kímélte, jól takarmányozta tehenét. Még a kevésbé tehetősek is megpróbáltak egy tehenet tartani, mert kettős haszna volt: a tejhaszonvétel és a szaporulata, amit értékesítettek. A tejnyerés fejéssel történt, amelyet naponta kétszer vagy háromszor végeztek. A népi gyakorlatban kétféle fejésmód terjedt el: a marokrafejés és a bütyökkel történő fejés. Általában ugyanaz a személy végezte ezt a munkát, mert sok állat mást nem engedett a közelébe. A két fejési mód közül a marokkal történő az elterjedtebb. A tejhozam mennyiségét sok tényező befolyásolta. R. borjazás előtt és utána egy ideig nem fejték az állatot, a gyengén takarmányozott jószág keveset tejelt stb. Hallgassuk meg egyik idős adatközlőnket Lelédről: ’Két tehenünk meg két borjúnk, meg két növendíkállatunk vót. Magyar fajta nem vót, mert kevés tejet adott. Svájcer teheneink vótak. Ha jó koszton vót, 20 I tejet is adott." A fejesnél és a tejjel végzett minden munkafolyamatnál gondosan ügyeltek a tisztaságra. Előkészítették a tej tárolására és feldolgozására szolgáló összes szükséges kelléket. A tőgy lemosása után a tejet a századelőn még fából készült, később zománcozott sajtárba, zsótárba, fejőbe fejték. A tejjel történő valamennyi foglalatosság női tevékenység volt. A kifejt tejet a kizárólag erre a célra használt szűrővel, vagy gyolcsruhán át, köcsögökbe szűrték. A tejjel kapcsolatos hiedelmek közül már sok feledésbe merült, hiszen az 50-es, 60-as években ha tartottak is tehenet, jobbára a fiatalok fejték, ők pedig könnyebben túladtak az évszázados, az idősebb korosztály által mindig megtartott szokásokon. A legáltalánosabbak közül megemlítek néhányat. A tehéntejbe tilos volt késsel vágni, aprítani a kenyeret, mert akkor véres tejet adott a tehén. A fejést végző asszony lehetőleg nem beszélt, még köszönést sem fogadott el, amíg a tejjel foglalkozott. Napnyugta után már nem szabadott tejet kiadni a házból, nehogy szerencsétlenség érje az ott lakókat. Ha a tehén valami oknál fogva kevesebb tejet adott, vagy elapadt a teje, akkor "meg volt boszorkányolva". Ilyenkor különféle bajelhárító, rontásoldó praktikákhoz folyamodtak. A tejet fogyasztották frissen vagy forralva, de készítettek belőle tejeskávét, amely csak kb. az ötvenes évektől készült szemeskávéból. Előtte frankkávét ittak, vagy megpörkölt, ledarált árpából, illetve rozsból készítették el. A tejet hűvös helyen, leggyakrabban pincében tárolták. A háztartásoknak azonban nemcsak tejre volt szükségük, hanem tejtermékekre is. Az aludttejet különösen a nyári melegben kedvelték, kenyérrel fogyasztották a nagy nyári mezőgazdasági munkák alkalmával is. Az aludttejből hevítéssel nyerték a túrót, amelyet túrózacskóba, azaz gyolcsból készült csücsös ruhába helyeztek, hogy kicsepegjen a savója. A kiürült tejesköcsögöket gondos mosás után fából készült, az udvaron felállított köcsögfákra vagy kerítésre akasztva tárolták. A tej lefölözése után nyert tejfölt főzelékek, levesek habarására használták, vagy vajat köpültek belőle. A köpülés régi gyakorlat a népi konyhán. A századfordulón egy fából kivájt vagy dongás köpülőedényt használtak, amelyet vasabronccsal erősítettek meg. Ebben húzogatták a zúgattyút, és a vaj összeállt. A szakirodalomból ismert köpülő mondókákkal gyűjtéseink során már nem találkoztunk. Á köpülőket 5—6 liter tejfölre méretezték, amelyből kb. 2 kg vaj lett. A vaj mennyisége a tej zsírtartalmától függött. Az írót sok helyütt a gyerekekkel itatták meg. A fából faragott, mintázott vajforma nem mindenütt terjedt el. Néhány helységben, pl. Leléden burgonyából kivájt dfrázóval díszítették a vajat. Ezek híján kézzel igyekeztek az asszonyok formát adni a vajnak. Sajtot elsősorban juhtejből készítettek. A nagyobb gazdaságok gyakran nem tudták, illetve nem akarták az összes tejterméket felhasználni, a felesleget az asszonyok értékesítették. Leggyakrabban a közeli városba vitték, ahol már kialakult a vevőkörük. A 20-as, 30-as évektől sok helységben működött tejcsarnok, ahol felvásárolták a tejet. Kereskedők is járták a falvakat, hogy a felesleget a városba szállítsák. A tejtermékek értékesítéséből származó összeggel a gazdasszony rendelkezett. Az 50-es, 60-as években megalakultak a szövetkezetek, a paraszti gazdaságok felbomlottak, így a tejet és minden tejterméket az üzlethálózatból szerezték be a háziasszonyok. Varga Lídia Fotó: Móry Gábor A HÉT 13
