A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-24 / 30. szám
MINERVA ______________________________________________Magyarok Amerikában A huszadik század reneszánsz tudósa Selye János (1907—1982) A reneszánsz a 15—16. századi Európa kultúrája, művészi stílusa. Az alkotás ekkor válik magasabb szellemi tevékenységgé, s ekkor bontakozik ki a művószegyóniség kultusza. A "reneszánsz embert" a felfokozott óletigénylés, a szinte csillapíthatatlan ismeretszerzési és ismeretközlési vágy jellemzi. E vágy kielégítésére törve érdeklődése, műveltsége hamar szétfeszíti eredeti hivatása, szakmája kereteit, s egy széles látókörű, fokozott önmegvalósító, önkifejező személyiség jön létre. E személyiség rendkívül inspiráló, megtermékenyítő hatást fejt ki környezetére is. Ilyen huszadik századi "reneszánsz embernek" látja a kortárs és kolléga Hársing László két évvel Selye halála után írt tanulmányában az Amerikába szakadt magyar tudóst. Talán e reneszánsz vonás játszott szerepet abban is, hogy Selye — bár éveken át ólt a Nobel-díj "árnyékában" — végül is nem nyerte el a legmagasabb tudományos kitüntetést. "Nem elég konkrét" — nyilatkozta munkásságáról a Nobel-bizottság egyik tagja. Nos, igen, a molekuláris biológia korában Selye "szupramolekuláris biológiát" védelmező, a teljes egészet áttekintő, panorámaszerű látásmódja anakronizmusnak tűnhet(ett) sokak szemében. "A specialistáknak beszűkül a látóköre és ma már biztosan tudom, hogy mindig szükség lesz összegezőkre, akik továbbra is a nagy térségek áttekintésén fáradoznak" — veti papírra a magyarul i? több kiadást megért, nagysikerű Alomtól a felfedezésig című könyvében. A tudós elme egyik legnagyobb adományának tartotta a "perifériás látás" képességét. Azt a képességet, hogy ne csak mereven arra nézzünk, amit látni akarunk, hanem emellett szemünk sarkából állandóan éberen figyeljük a váratlant". A kortárs Pirsig amerikai író szavaival Selyéről is elmondhatjuk: "Oldalpillantásokkal kereste az igazságot". Ilyen "oldalpillantásokkal" fürkészte betegeit 1925-ben Prágában, amikor "először találkozott a stresszel". Életünk és a stressz című könyvében így emlékezik a sorsdöntő élményre: "Tanárunk gondosan kikérdezett s alaposan megvizsgált minden beteget... mindegyik rosszul érezte magát, külsőleg is betegnek látszott, nyelvük lepedókes volt, tompa izületi fájdalmakról, étvágytalanságról panaszkodtak... Bár mindez nagyon feltűnő volt, a professzor egyáltalán nem méltatta figyelemre e közös vonásokat. Felsorolt viszont több "jellegzetes" kórtünetet, amelyek a bajmegállapítás tényezői... Világosan láttam, hogy a betegség egyéb vonásai egyáltalán nem érdekelték professzorunkat, hiszen azok a "nem-fajlagos" kategóriába tartoznak, következésképpen "haszontalanok" az orvos számára." Az álomtól a felfedezésig így figyel fel a 22 éves prágai orvostanhallgató a különféle betegségek közös, azaz a konkrét kórra nem jellemző, "nem-fajlagos" jelenségeire. Rájön, hogy a szervezet számára minden inger megterhelést jelent, ami fajlagos, jellemző hatásán kívül nemfajlagos válaszreakciót is kivált. E nem-fajlagos válasz a megterhelésre — ez a stressz: olyan hormonális eredetű élettani képesség, mely a létért folyó küzdelemben a szervezet folyamatos alkalmazkodását, a külső és belső ártalmak elleni védekezését teszi lehetővé. A stressz a vészreakció, az ellenállás és — ha az inger túl erős — a kimerülés szakaszaival nyilvánul meg. Az élő szervezet alkalmazkodása a stresszhez, illetve ezen alkalmazkodás "zavarainak" szerepe az ún. civilizációs betegségek (érelmeszesedés, fekélybetegség, magas vérnyomás stb.) létrejöttében négy évtizeden keresztül foglalkoztatta Selyót. Előbb Prágában, majd 1931-től Amerikában. Rockefelíer-ösztöndíjjal került Kanadába, ahol Montreal francia egyetemén előbb biokémikus, majd szövettanász lett. 1945- ig annyi adatot gyűjt össze a stresszről, hogy úgy érzi, a további előrehaladás csak egy saját intézetben képzelhető el. Megalapítja a Kísérleti Orvostudományi és Sebészeti Kutatóintézetet, melynek nyugalomba vonulásáig igazgató professzora. Intézete rövidesen a kísérleti és klinikai neuroendokrinológiával — a belső elválasztású mirigyek hormonjainak és az idegrendszer kölcsönhatásaival — foglalkozók Mekkája. Selye lebilincselő személyisége, nyelvtudása — magyarul, angolul, franciául, spanyolul, oroszul, csehül, olaszul s németül beszélt — humorérzéke megteremtette a bevezetőben emlegetett reneszánsz ember környezetét inspiráló, lelkesítő atmoszféráját. Szívügyének tekintette a fiatal, tudós pálya kezdetén állók irányítását, támogatását. Nekik írta híres könyvét, a már említett Álomtól a felfedezésig címűt. "Minden álomban van egy szemernyi igazság, a zsenialitás nem más, mint képesség azoknak az álmoknak a felismerésére, amelyekből ez az igazságcsöpp kivonható" — foglalja össze aforizmaszerűen könyvének egyik legfontosabb mondanivalóját. A hála filozófiája 38 monográfia és több mint 1600 közlemény szerzőjekónt jegyzik a Selye nevet. Egyik utolsó könyvében, a 67 éves korában írt Stressz distressz nélkül című munkájában a stresszfogalom köré kikristályosodott életfilozófiáját adja olvasói kezébe. Selye szerint az élet feltételeként nélkülözhetetlen alkalmazkodóképesség egy olyan véges mennyiségű életerő, születésünkkor kapott "tőke", melyet a? átélt stresszek egyre fogyasztanak. Életünk sikerének titka nem az, hogy kerüljük a stresszt, és egy eseménytelen élet unalmába süllyedjünk, inkább tanuljunk meg okosan bánni a "tőkénkkel", hogy a lehető legcsekélyebb áron a legtöbb kielégülést szerezhessük meg. A kudarc okozta stressz, a distressz különösen ártalmas. A lelki bántalmak okozta stressz elkerülésére Selye az alábbi — s mai nacionalizmussal, erőszakkal, toleranciahiánnyal sújtott világunkban igencsak megfontolandó — "apró fogások" követését ajánlja: — tökéletesség nem létezik, de mindenfajta teljesítményből van csúcsteljesítmény; elégedj meg azzal, hogy afelé törekszel, — ne becsüld le az egyszerűségben rejlő gyönyörűséget, — bármilyen helyzet adódjék az életben, először gondolkozz azon, hogy az adott helyzetben érdemes-e küzdeni, — igyekezz elfelejteni mindent, ami reménytelenül rossz vagy fájdalmas. Ez a tudatos szellemi kapcsolódás a stressz csökkentésének egyik leghatékonyabb módja, — vereség esetén a bukás nyomasztó tudatát a legjobban az enyhítheti, ha számba vesszük korábbi eredményeinket — ez a tudatos számvetés a legalkalmasabb arra, hogy helyreállítsa önbizalmunkat, — ne halogasd a döntést, hanem vágj bele és nyisd meg a tályogot, mert csak így szüntetheted meg a fájdalmat, míg ha a felületét lágyan dörzsölgeted, csak a szenvedést hosszabbítod meg. A klasszikus "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" parancsot Selye így korszerűsítette: "érdemeld ki mások szeretetót". E módosított parancs "az önzetlen önzés" filozófiájának alaptétele: mások önzetlen segítéséért önző módon támogatásukat, hálájukat ("a hála filozófiája") szerezzük meg. A jóindulatot, a hálát Selye szerint úgy nyerhetjük el, hogy mások a mi boldogulásunkat kívánják azért, amit értük tettünk s újra megtennónk. Talán ez a legemberibb módja a biztonság megteremtésének a társadalomban — vélte 20 A HÉT
