A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-24 / 30. szám
fölvetett kérdések megválaszolatlanok maradnának. Ismét meggyőződhettünk arról, hogy a náci propagandagépezet páratlanul hatékony munkát végzett, a vezérhez méltónak bizonyult, a vezér pedig valóban a demagógia, a képmutatás "zsenije" volt, nem lebecsülendő tömeglélektani ismeretekkel. Emberfeletti képességekről éppoly kevéssé beszélhetünk, mint valamiféle "lángelméről", de történelmi tény, hogy Hitler szorgalmának, céltudatosságának, kitartásának és fanatikus hitének igen nagy szerepe volt abban, hogy Németország olyanná lett, mint itt láthattuk. A dokumentumfilmek arról a Németországról vallanak, ahol a monumentális külsőségek igencsak hatásosan leplezték azt a tényt, hogy az ország — Brecht szavaival élve — a "rettegés birodalmává" vált Az összeállítás készítői is leszögezik: Hitler a politikát "népünnepélyként" vitte színpadra, s ez az ünnepély milliókat ragadott magával. A szinte szürreális méretekben megrendezett tömeggyűlések, a grandiózus díszszemlék, a hátborzongató éjszakai fáklyásmenetek, a rendezvényeken kialakított hatalmas élőképek, a horogkeresztes zászlók s a náci szimbólumok tíz- és százezrei előbb elképesztették, majd elkápráztatták s végül az önkívületig föllelkesítették az embereket, akiknek sokáig sejtelmük sem volt arról, hogy a fáklyák lángja az eljövendő világégés tűzözönét jósolja, a pompa "a halált reklámozza". A legnagyobb hatást azonban maga Hitler gyakorolta, aki a józan gondolkodás, az ítélőképesség "kiküszöbölése" után sikerrel láthatott hozzá az új, tökéletesen hamis nemzettudat megteremtéséhez. A Führer "mágikus" hatásának okairól szólva semmiképpen sem hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az ország új urai valóban impozáns gazdasági eredményeket tudtak felmutatni, s a szociális problémákat sem hagyták figyelmen kívül. "Minden államgépezet — jelentette ki egyszer Hitler — elsősorban a nagyközönség biztonsági vágyán, a takarékoskodó kisemberek és a piacra járó háziasszonyok bizalmán nyugszik. Nincs az a kormány, amely tartani tudja magát, ha nem nyerte meg ennek a két rétegnek a bizalmát." A harmincas évek Németországában kisemberek és háziasszonyok milliói szavaztak bizalmat a földi paradicsomot ígérő vezér államának. Néhány év múlva házaik és városaik romjai között láttuk őket viszont, kétségbeesve, tanácstalanul. A romok maguk alá temették a birodalmat és Führerét Hihetjük-e azonban, hogy szelleme is halott? Semmiképp sem. Remélhetjük-e, hogy politikai eszköztárának kellékei már nem használhatók? Megbocsáthatatlan naivitás volna ilyesmit remélni. Vannak, akik azt mondják, ma már fölösleges szembesülni Hitlerrel s mindazzal, amit képviselt — felejtsük el, örökre. Véleményüket, annak érzelmi motivációját meg tudom érteni, de nem tudom helyeselni: a feledés vétek volna, s beláthatatlan veszélyekkel fenyegetne. G. Kovács László Szkukálek Lajos illusztrációja Búcsú Klaniczay Tibortól Hosszú súlyos betegség után 1992. május 14-én, életének 69. évében elhunyt Klaniczay Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatója. Személyében nemcsak nagy tudós távozott az élők sorából, hanem a szakterület kiváló szervezője, fejlődése irányának egyik meghatározó egyénisége. Halála nemcsak az egyetemes magyar irodalomtudomány számára jelent veszteséget Tanulmányaiban általában átlépte a magyar irodalom határait, és témáit európai összefüggésekben tárgyalta, gazdagítva az egyetemes irodalomtudományt. Magas fokú professzionalitásával, új meglátásaival nemzetközi elismerést vívott ki magának. Klaniczay Tibor egyetemi tanulmányait az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti Bölcsészkar magyar-olasz szakán végezte. Az ötvenes évek elejétől jelen volt a magyar irodalomtudományban mint tudományos kutató, pedagógus, szerkesztő és tudományszervező egyaránt. 1949-től egyetemi adjunktus majd docens, 1953-tól az MTA I. osztályának szaktitkára, 1956-tól az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatóhelyettese, 1984-től haláláig pedig igazgatója volt. Közben részt vett a hazai egyetemi oktatásban, 1967—1968-ban a Párizsi Sorbonne, 1975—1979-ben a Római Egyetem vendégprofesszora volt. Négy évtizedet felölelő tudományos munkássága során mennyiségben és minőségben egyaránt jelentős életművet hozott létre. Kutatásainak fő területe a magyar középkori reneszánsz és barokk irodalom volt Ennek tanulmányozása illetve a vele járó elméleti és módszertani kérdések fejtegetése eredményeként mintegy kétszáz tanulmányt és több mint tíz könyvet jelentetett meg. Munkáiban az európai irodalomtudomány legújabb elméleti és módszertani eredményeit alkotó módon érvényesítette. Tanulmányait a teljes anyagismeret, interdiszciplináris hozzáállás és a komparatista módszer jellemzi. Első jelentős irodalomtörténeti műve Zrínyi Miklós című terjedelmes monográfiája volt (1954, a 2. kiadás 1964), amelyért 1955-ben Kossuth-dijjal tüntették ki. A mű a Zrínyi-irodalom alapműve, minden további kutatás nélkülözhetetlen kiindulópontja. Válogatott tanulmányai négy önálló kötetben jelentek meg. Reneszánsz és I barokk (1961), A múlt nagy korszakai (1973), Hagyományok ébresztése (1976) és Pállasz magyar ivadékai (1985) címmel. Tudományos súlyukat emeli a tény, hogy általában saját I aprólékos levéltári és forráskutatásra épültek. E kutatásokat nemcsak végezte, hanem széles körű kutatógárda bevonásával szervezte is, és mint több kiadvány, illetve sorozat kezdeményezője vagy szerkesztője hozzáférhetővé tette a szakemberek számára. Ilyenek pl. Zrínyi Miklós összes művei l-ll. (1958), Pécseli Király Imre munkásságának kritikai kiadása, a Régi magyar költők tára — XVII. század stb. Több munkájában messze túllépte a magyar irodalomtudomány kereteit. Ezért folyamatosan leközölték őket külföldi szakfolyóiratok is. JEgyik legjelentősebb komparatisztikai tanulmánya, A reneszánsz válsága és a manierizmus (1970) olaszul önálló kötetben is megjelent. Klaniczay Tibor részt vett a magyar irodalomtörténeti szintézisek írásában és szerkesztésében. Társszerzője és szerkesztője volt az ötkötetes akadémiai Magyar irodalom története első két kötetének (1964), amelyben a magyar irodalom fejlődését mutatta be kezdeteitől 1772-ig. Hasonló feladatkörben vett részt a Kis magyar irodalomtörténetnek (1961) és a Magyar irodalom történetének (1982) a létrehozásában. Az utóbbi több idegen nyelven is megjelent. A tudományos kutatómunkát sokoldalú szervezőtevékenységgel kötötte össze. Nemcsak kiváló szervezőnek, hanem széles látókörű és előretekintő tudománypolitikusnak bizonyult. Nagy jelentőséget tulajdonított az együttműködésnek különböző országok irodalomtudományi intézményeivel, így az SZTA Irodalomtudományi Intézetével és a CSTA Cseh és Világirodalmi Intézetével. Ennek eredményeként két közös kollokviumot tartottak, melyeken az irodalomtudomány kérdéseit vitatták meg. Kezdeményezője és megalapítója volt több jelentős tudományos létesítménynek, szervezetnek, pl. a budapesti Nemzetközi Reneszánsz Kutató Központnak és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak. Ez utóbbi élén 1977-től 1991-ig a főtitkári tisztet töltötte be. Munkásságának jelentőségét azt is bizonyítja, hogy több külföldi tudományos intézmény tágjává választotta. A Medeival Academy of America levelező tagja, a Lengyel Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Tours-i Egyetem díszdoktora volt. Több nemzetközi kitüntetést kapott, pl. a Francia Akadémiai Pálmarend tiszti fokozatát és az Olasz Köztársaság Érdemrendje lovagi fokozatát. Klaniczay Tibor a rá jellemző szívóssággal és törhetetlenséggel küzdött az enyészet ellen. Kórházi ágyához kötve egy nappal halála előtt még aktívan irányította az intézet ügyeit, amelynek élén állt. Szelleme tovább él művében, személye emlékezetünkben. Karol Tomis ____________________________________________ A HÉT 15
