A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-17 / 3. szám
OTT JÁRTUNK A Palóc Klub Az ötvenes óvek második felében három fiatal tanár kezdte a pályáját a Tornaijai Gimnáziumban. Név szerint: Czíczer János, Pazderák Bertalan és Zsámbok Tamás. Ők voltak azok, akik friss tudásuk, emberségük mellé — új szellemet, tartást, a "kis palócok" fölemelésének, nemesbítésének szándékát hozták magukkal a régi falak közé... Mi, akkori diákok, tisztelettel, szeretettel tekintettünk rájuk. Nem így az "elvtársak", akik Pazderák Bertalant hamarosan elüldözték a városból, de Zsámbok Tamásnak is alaposan megkeserítették az életét az évek során. A mást, a többet akarás szándékát azonban mindezek ellenére sem sikerült kiölniük belőle. Tette a dolgát, "cselekedte azt, ami lehetséges volt"... Mint történelem szakos és mint az irodalom szerelmese tudta: "... minden túlzásnak vége lesz egyszer... A túlzók csak pillanatokig ragyognak: de az élet a nyugalmas teremtő kedélyeké..." Ez a teremtő nyugalom, a többet akarás szándéka munkált benne akkor is, amikor tizenegy éve a Csemadok városi alapszervezete mellett a Palóc Klubot életre hívta, amelynek mindmáig elnöke, vezetője. Erről beszélgetünk. — Hogyan kezdődött? — néz rám elgondolkodva a tanár úr. — Egyszerűen. Ráébredtünk, ha nem akarjuk, hogy az idő elszaladjon a fejünk fölött, nekünk is lépnünk kell. Mégpedig úgy, hogy ez a lépésünk elsősorban szellemi, erkölcsi megújulást hozzon az itt élő magyarságnak. Elhatározásunkban a rimaszombati Tompa Mihály Klub tevékenysége is erősített bennünket, s azóta is nagyszerűen együttdolgozunk. Sorra-rendre átvesszük a számunkra érdekes rendezvényeiket, és mi is átadjuk nekik az általunk biztosított előadókat, műsorokat. Munkámban mindig Széchenyivel biztatom magamat: "Van becse, felette nagy becse a szónak, nem tagadhatni; de a tett, a százezreknek egy czélra törekvő tette emelheti csak ki nemzetünket... felette alacsony állásából." Hát ezért (is) alapítottuk mi a klubunkat, hogy példákat állítsunk tagjaink elé, és ablakot nyissunk előttük múltra, jelenre, és ha nem is az egész világra, de legalább Európára... Ez az "ablaknyitogatás" a tornaijai Palóc Klubban dr. Czente Zoltán "Gömör építészete" című előadásával kezdődött. Stílusosan, mivel aligha akad Gömörben olyan magyarok lakta falu, ahol Czente Zoltán ne járt volna értékes építészeti emlékek után kutatva. Majd László Gyula következett a sorban, aki amellett, hogy a rimabányai evangélikus templom Szent Lászlót ábrázoló falfestményét tanulmányozta, arra is szakított időt, hogy "a kettős honfoglalásról" beszéljen a tornaljaiaknak. Találkozhattak a klub tagjai Győrffy Györggyel is, aki "Gömör történelme az Árpád-házi királyok korában" címmel tartott előadást, Czine Mihállyal, aki a "kisebbségi magyarság irodalmáról" adott átfogó képet, Dobay 2 A HÉT Zsámbok Tamás tanár úr, a Palóc Klub vezetője Bélával, aki a "kuruc kor irodalmát és zenéjét" ecsetelte hallgatóságának, dr. Czeizel Endre pedig a "magyarság genetikájáról" és a "családtervezésről" mondott addig soha nem hallottakat közönségének. Többször megfordult a klubban Szombathy Viktor, de találkoztak Balczó Andrással, Dévai Nagy Kamillával és Faragó Laurával is, hogy csak nóhányukat említsem. — Ha nincs a klubunk, ezek a hírneves előadók aligha jutottak volna el Tornaijára — mondja Zsámbok Tamás, nem kis "Nyilvános életemnek, s minden politikai működésemnek alphája s legmélyebb talpköve soha nem volt egyéb és soha nem lesz más, mint azon nemzetiség kifejtésének és nemesbítésének minden tehetségem szerinti előmozdítása, melynek körében világot látnom rendelt a végzés." SZÉCHENYI ISTVÁN büszkeséggel a hangjában. — Egyébként hatvanöt-hetven állandó tagunk van, és rendszerint havonta találkozunk. Működési tervünket úgy állítottuk és állítjuk össze, hogy abban a történelem, a művészetek, a néprajz, az egészségügy és a környezetvédelem, azaz valamennyi művelődési szféra jelen legyen. Természetesen nem csupán a kölföldi előadókkal tartjuk a kapcsolatot, a hazai jeles személyiségeket is igyekszünk megnyerni céljainknak. A két háború közötti irodalomról tartott emlékezetes előadást nálunk Turczel Lajos tanár úr, nagy sikert hozott Bredár Gyulának, a prágai Károly Egyetem adjunktusának nyelvművelő fejtegetése, de hasonlóan sikeresnek bizonyult Mierka Ottó mérnök környezetvédelemmel kapcsolatos eszmefuttatása is. Kedves emlékként tartjuk számon Izsóf Lilla operaestjét, és a találkozást Kovács Lajossal, a kassai Nemzeti Színház magánénekesével. Folytatni szeretnénk az iró-olvasó találkozókat is, méghozzá azokkal a jeles alkotókkal, akik Tornaiján érettségiztek vagy a környékünkön születtek. Batta Györgyöt és Kovács Magdát már köszönthettük a klubunkban, reméljük, Cselényi László és a többiek se váratnak sokáig magukra. Fontosnak érezzük ezt már csak azért is, hogy a magyar iskolákban, gyönyörű nyelvünkben olykor meg-megingó hitet erősítsük az emberekben... "... egy czélra törekvő tette emelheti csak ki nemzetünket... felette alacsony állásából"—jut eszembe hirtelen a Zsámbok Tamás idézte Szóchenyi-tanítás, mert úgy látszik Tornaiján, a Palóc Klubban táptalajra talált. Valós tetteik egész sora bizonyítja, hogy nem éppen rózsás körülmények között is lehet dolgozni, ha munkál bennünk a "nemesbítés" jó szándéka. S hogy melyek azok a "nem éppen rózsás körülmények"? Nos, talán elegendő, ha csupán.egyet említek. A Palóc Klubnak ugyanis tizenegy éves fennállása alatt egy icipici szobácskát, helyiséget sem sikerült kikunyerálnia a város vezetőitől. Persze, az egyetlen segítőjük, patrónusuk, a Csemadok városi alapszervezete sincs jobb helyzetben. így aztán, ha nem lenne az alapiskola igazgatójának megértő támogatása, aki minden alkalommal a rendelkezésükre bocsátja intézete olvasótermét, még az összejöveteleiket sem tudnák hol megtartani... Ók azonban mindezek ellenére — dolgoznak! — Hajói emlékszem Gorkijnál olvastam, hogy "... a munka a kultúrának, a második természetnek a megteremtője, út az értelem és a szépség egyetemes emberi ünnepe felé". A múltban sem akartam mást, és most, "nyugdíjasként" sem akarok egyebet, csak emelni a lelkeket, hogy minél többen megülhessók az értelem és szépség gyönyörű ünnepét, mert akkor már nem éltem hiába... — mondja még Zsámbok Tamás tanár úr_ búcsúzóul, és vizsgálódva végigmér: "Értem-e a leckét?!" A kapuban keményen kezet rázunk! TÓTH ELEMÉR
