A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 5. szám
V adászmúltamat soha nem tagadtam (Szegedi beszélgetés dr. Tildy Zoltánnal) A tapasztalt könyvbarát és könyvgyűjtő Ozsvald Árpád hívta fel figyelmemet könyveire. Belátom, előtte elsiklottam felettük, pedig a Tildy" név közismert az újkori magyar történelemből. Ám nem tévesztendő össze, de köztudott, hogy az író dr. Tildy Zoltán édesapja Magyarország első köztársasági elnöke volt. Most azonban nem erről van szó, hanem a természettudóst, természetiről, a természetfotóst és filmest, kinek filmjeit 30 országban bemutatták és az embert szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. Ismert filmjei: Hófehér szárnyak, Kunyhók és paloták, Magyar Velence, Vízparton, Vizi muzsika és Mártélyi Tiszatáj. Talán akad olvasó, aki hazánkban is látta valamelyiket. Könyveit megjelenésük után szinte azonnal szétkapkodták, ma már keresett antikváriumi ritkaságok. íme, könyveinek sora: Fehértó 1950, Kisbalaton 1952, Erdő-mező madarai 1952, Napsütésben 1956, Kölykök és fiókák, Ágról szakadt jóbarátok 1960, Védett természeti ritkaságaink 1960, Termószetfónyképezós 1964, Pro Natura 1975, Madárszárnyakon 1984. Könyveit saját fotóival illusztrálta, melyekről ezeket mondta: "Sajnos, egyik könyvem kivitelével sem vagyok elégedett. Fényképeimet — sokszor éjszakánként — mind magam nagyítottam, így technikailag is kifogástalanok. A nyomdai kivitel ezt nem hozta vissza egyik könyvemnél sem. Talán a "Pro Natura" fekete-fehér képei még a legjobbak, annál a könyvnél meg a színes képek "sikerültek" gyengén. A fentiek ismeretében szerettem volna közelebbről is megismerni a természetírót. A Nimród vadászlap szerkesztőségében Homonnay Zsombor barátom adta a támpontot, hogy Szegeden, a tiszaparti városban ól. Sikerült címet és telefonszámot is szereznünk. A vonal túlsó oldalán igen kellemes és kedves fórfihang jelentkezett és a kölcsönös bemutatkozás után dr. Tildy Zoltán meglepődött, hogy a Kismányához közeli Verebélyről hívom, én meg azon lepődtem meg, hogy az író menynyire ismeri Zsitva völgyét. Ámde ne vágjunk a dolgok elé, hallgassuk magát az írót... — Van egy falucska Verebély mellett: Tild. Valami mindig azt sugallta nekem, hogy a Tildy" név viselői kapcsolatban lehetnek a történelmi Felvidékkel. Nos, a kérdésem az, hogy feltevésem mennyire állja a valóságot? 6 A HÉT — Tild község neve állandóan szerepelt a családi hagyományokban. írásos dokumentum nincs rá, mert a Tildy család emberemlékezet óta a Zsitva menti Kismányán ólt. Nyaranta — tízéves koromtól — apám nagybátyjánál, Tildy Vincénél vakációztam, és régi iratokra csak a padláson leltem. Jó részüket megettók az egerek; ami megmaradt, az is latin szöveg volt. Szegről-vógről Kismánya lakosainak jó részével rokonságban voltunk. Általában kisnemesek voltak, de a múltat nemigen keresgették. Mindössze a falusi kocsmárosnál volt kiszögezve a régi nemesi "kutyabőr". Bajcsynak hívták, volt egy kis földje, és a kocsmát kedvtelésből tartotta. Esténként jött össze néhány vendég, inkább beszélgetésre, mint iszogatásra. Nagyapám, Tildy László már nem Kismányán lakott. Kevés földjét átadta öccsének, a már említett Tildy Vincének, ő maga Balassagyarmaton, a vármegyénél dolgozott. Ápám Losoncon született, nagyanyám Fabriczy Emma szülővárosában. Családi legendaként ólt, hogy nagyanyám nagyapja huszárkapitány volt az 1848—49-es honvédseregben. Kismányán kezdődött vadászmúltam is. Rengeteg volt a fogoly a húszas-harmicnas években arrafelé. A község — összefogva — folyamatosan bérelte az egész határ vadászati jogát. Nyár végén elkezdődött a patrongyártás, mert a kilőtt töltónyhüvelyeket többször újratöltöttók. Megjegyzem, amilyen takarékos volt a kismányai nép, olyan szép és drága, csupa oldalkakasos vadászpuskáik voltak. Eleinte csak tölténykószítő, puskahordó és hajtó voltam, ahogy az illik minden fiatal gyerekhez. Mikor már magam is vadásztam, akkor jöttem rá, milyen remek lövők voltak az ottani vadászok, akik évközben kézbe se vették a puskát. Különösen unokabátyám — nagydarab, lassú ember — volt egészen kiváló. Szinte minden duplázására két fogoly esett, és még ma is emlékszem egy remeklésére. Szeles, őszi időben, többen voltunk kint, és több száz méterről felszállt két fogoly. Mire elénk'értek, olyanok voltak, mint két kis ágyúgolyó. Bátyám úgy talátla el őket, hogy mire a második fogoly összegömbölyödött a lövéstől, az elsőnek eltalált még nem érte el a földet. Csak az tudja ezt a látványt elképzelni, aki látott késő őszi "hajtott" foglyot. Nagy élményem volt egyik nyáron, amikor Kismányára megérkeztem, Vince bátyám elővett egy kis 22-es golyós-
