A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-26 / 26. szám
FIGYELŐ KönyvHiáűítás Nyitrán Gibraltár területe hat és fél négyzetkilométer. Egyetlen csupasz sziklahegy az egész. Spanyolország időről időre kardoskodik érte. Ezt meg lehet érteni. Gibraltár státusa sérti a spanyolok önérzetét. (Önérzete persze minden nemzetnek van, nemcsak a spanyolnak, hanem még a chilei araukánnak is.) Gibraltárral egyszer-kétszer még az ENSZ is foglalkozott. Holott az Ibériaifélszigetnek nem ez az igazi szégyenfoltja, hanem Baszkföld és Katalónia. Spanyolország e két függőségi területén együttvéve tízmillió lélek — baszk és katalán — "élvezi" a spanyol nemzetállam eszméjének "áldásait". Ez ugye nem sérti a spanyolok önérzetét? Az ENSZ arról az egy sziklahegyről tárgyal, melynek tövében alig harmincezer, túlnyomórészt kozmopolita spanyol hovatartozásáról van szó, akik, ha arra kerül a sor, hogy az önrendelkezés értelmében szavazhatnak sorsuk további alakulásáról, inkább ugrálnak a brit lobogóval, mert tudják, hogy attól még nincs veszélyeztetve sem Kasztília, sem a spanyol nemzet jövője, így hát szívesebben kitartanak a nagyobb borravalót biztosító "stratégiai" státus mellett. Azt már persze az ENSZ-ben vagy a madridi pozíciók birtokosai körében nem kérdezi senki, hogy a baszkoknak vagy a katalánoknak van-e valamilyen észrevételük a területi hovatartozással, önrendelkezéssel és a nemzeti önérzettel kapcsolatban. Olyasmi is megesett a közelmúltban, hogy egy barcelonai énekesnőt a madridi kormány (!) beavatkozása nyomán azért nem engedtek határon túlra, mert az egyik eurovíziós táncdalfesztiválon anyanyelvón, vagyis katalánul szeretett volna énekelni — az állampolgárságából következő spanyol helyett. A katalánok — példának okáért — Luxemburgnál huszonötször nagyobb (ráadásul minden kritériumnak megfelelő) nemzetet alkotnak: már a középkori trubadúr-világban virágzó irodalmi nyelvvel, élesen kirajzolódó etnikai határokkal s akkora központtal, mint Barcelona, "mindössze" olyan független államisággal, olyan szuverenitással nem rendelkeznek, nem rendelkezhetnek, mint amilyennel Luxemburg rendelkezik. Hja, ha egyszer a frakkos klándiplomácia és — politika s az általa formált status quo s az erre épített nemzetközi jog, s talán még a Hágai Bíróság is ezt így találja normálisnak, reálisnak és igazságosnak! Hányán tudják, hogy egyedül Európában több mint hetvenmillió lélek (szorozva hány generációval?) viseli terhét az álcázott ultrakolonializmusnak és átkos nyelvimperializmusnak? Pedig ugye "állítólag" Európában "nincsenek" gyarmatok — Gibraltáron kívül. URBÁN GYÖRGY A nyitraiak mindig könyvszerető, a könyvet megbecsülő emberek voltak. Sőt a könyvkiadásnak, könyvnyomtatásnak a zoboraljai városban mély magyar vonatkozású hagyományai is vannak. Nyitrán készült az első kézzel írott magyar könyvünk, a nyitrai Ehrenfeld vagy Jókai-kódex. Valamikor a XV. század elején vetette papírra Szent Ferencről és társairól szóló történetet egy ismeretlen nyitrai franciskánus barát. Toldy Ferenc a megtalálójáról — a nyitrai diákról — Ehrenfeld Adolfról nevezte el, csak jóval később, 1925-ben nevezték el Jókai-kódexnek a nagy mesemondó születésének centenáriuma alkalmából. A századelőn és a két világégés között híres volt Huszár István könyvnyomdája, de a nyitrai könyvkiadás fontos szerepet töltött be a szlovenszkói magyar irodalomban, a Dallos István és Mártonvölgyi László által szerkesztett és működtetett A HÍD Könyvkiadót lapunk hasábjain is már többször méltattuk... Mindezek akaratlanul is eszembe jutottak, miután megkaptam a könyvkiállításra invitáló meghívót. A könyvkiállítást a Nyitrai Pedagógiai Kar és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők egyesülete hirdette, s rendezte meg, amelynek anyagát a magyar, valamint az idegen nyelvű szakirodalomból állítottak össze. Az ünnepélyes megnyitóra május végén került sor és a kiállítás csupán egy héten át tartott. A magyar tanszék vezetőjétől, dr. Alabán Ferenctől megtudtuk, hogy a kiállítás gondolata már két esztendővel ezelőtt felvetődött, de csak ez év elején látták megvalósíthatónak. Különösen a Rákóczi Szövetségben éa a Könyvterjesztők Egyesületénél szorgalmazták a kiállítás megvalósulását. Am minden szembedicsérés nélkül mondhatjuk, hogy a Pedagógiai Kar dékánja, dr. Peter Liba professzor is — irodalmár lévén — támogatta a kiállítás gondolatát és segített tető alá hozni. A könyvkiállítás ünnepélyes megnyitóján a méltató és köszöntő beszédet Liba professzor úr mondta. A szépszámú meghívottak között voltak magyarországi vendégek is. Noha, bevezetőnkben azt állítottuk, hogy a könyvkiállítás többségében tudományos könyvekre támaszkodott, mégis szép számban láthattunk szépirodalmi műveket is. De megcsodálhattuk a díszes kötésű Bibliákat, különböző korok reprint kiadásait. A lexikális műveket, a lexikonokat kedvelők is megtalálták a magukét, ámbár a helyszínen nem vásárolhattak, de a könyvek utánvétellel való megrendelése adott volt. Volt egy szerény sarok is, ahol a Magyarországon megjelenő szlovák könyveket mutatták be, nyilván csak egy töredékét, de a jó kivitelezésű könyveknek mindnyájan örültünk; bizonyították, hogy Magyarországon él a szlovák könyvkiadás is. A művészeti könyveknek csak egy részét láthattuk, de akadt olyan látogató is, aki a gazdag magyar zeneirodalmat, pontosabban kottákat hiányolta, mert Kodály és Bartók munkásságának méltatásáról szóló könyvekből nem volt hiány. A kilencszáz kötetből álló könyvkiállítás anyagi oldala sem lebecsülendő, különösen akkor (úgy hírlik), ha ajándék gyanánt Nyitrán maradnak. MOTESÍKY ÁRPÁD A HÉT 5
