A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-19 / 25. szám
ÉVFORDULÓ Huszonöt évvel ezelőtt halt meg a (két világháború közötti) csehszlovákiai magyar irodalom egyik legjelesebb és legismertebb költője, FORBÁTH IMRE. A világháború kitörésével költöileg elnémult, ezt követően már nem írt több verset. A hagyatékában százszámra található aforizmái főleg a hatvanas évek első felében születtek, s köztük egyaránt vannak csehül — lévén hogy a költő élete nagy részét Csehországban élte le — és magyarul írottak is. A lentiekben közöletlen, magyar változatban nem ismert, cseh nyelvű aforizmái közül igyekeztünk kiválogatni egy csokorra valót. FORBÁTH IMRE AFORIZMÁK alkotások segítségével a test és a lélek harmóniáját. E szót is tőle hallottam először: testkultúra. A próbákon légzögyakorlatokat végeztünk, hangképzést és a helyes kiejtést is tanította nekünk." Tehát ilyen egy szürke, közepes tanár, aki nem sok mindenhez ért. Ó maga sosem kérdezett meg senkit, különösképpen volt diákjait nem, hogy miként vélekednek róla, s ahogy ismerem, kicsit bosszankodik majd a beszélgetésünk közé csempészett dicsérő szavak miatt. CS. A.: — Ha rád bíznák, hogy taníts a magyar óráidon amit akarsz, mit tennél? V. O.: — Mindenekelőtt az óraterveket reformálnám meg, hogy minél több szabadidejük legyen a gyerekeknek délutánonként. Sokszor sajnálom őket. Könyvtárosként tapasztalom, hogy önként ritkán vesznek könyvet a kezükbe, általában csak azt keresik, ami kötelező. Ez az ostoba tervutasításos rendszer, amely a mai napig tart, megfosztja a fiatalokat az egyéniségüktől. Az iskolában semmi fontosabb nincs, mint az, hogy a tanuló fizikailag jelen legyen. Hogy a fejét a tanárok teletömhessék lexikális ismeretekkel, s ne adj Isten, hogy az elvárásnál mást, esetleg többet akarjon, mert akkor jön a fegyelmezés, a visszaterelés a szép közepes szintre. Csoda-e hát, ha a gyerekek zöme vacak, émelygős, szentimentális irodalmat olvas. Mintha az irodalomnak a szórakoztatás lenne a célja. Nézd meg, mit dugdosnak a gyerekek a padokban, lapozz bele néha a füzeteikbe, vagy tekints körül, mi van a falakon, van-e ott csak egy csipetnyi művészeti háttér? Az érettségi előtt állók alig tudnak összeszedni ötven elolvasott könyvet, az átadott jegyzékeik lehangolóak. CS. A.: — A diagnózisod pontos, ám ismételten megkérdezem, a gyógyulás érdekében mit tennél? V. O.: — Az iskolákban nem irodalommal, hanem művekkel foglalkoznék, hogy pontosabban fogalmazzak, mondjuk osztályonként átlag tíz fontos művet ajánlanék, melyeket minden tanuló elolvasna. Olvasva-elemezve közelítenénk meg az alkotást. Fontos lenne az átélés, a szöveg kiváltotta élmény... Nehéz így sebtiben megfogalmazni, mit is akarok, de ha rám bíznák, megtalálnám a módját. Nem a gimnáziumban kellene mindent elkezdeni, hanem az alapiskolában, miután a gyermek megtanult olvasni. CS. A.: — És hogyan értékelnél? V. O.: — Hát nem úgy mint most, az biztos. CS. A.: — Van valami rossz élményed ezzel kapcsolatban? V. O.: — Több is, de egy mélyen megmaradt bennem. Egyszer egy gyenge, amolyan négyeses tanuló, egyesre érettségizett. Csak bámultam, mi mindent tudott a romantikáról. Akkor döbbentem rá, hogy a fiút nem ismertem. CS. A.: — Mit éreztél? V. O.: — Szégyelltem magam. CS. A.: — Ez az érzés ma is nyugtalanít. V. O.: — Igen, de rájöttem valamire. Akkor először gondoltam arra, hogy nem csak ón és a kollégák hibáztathatok az ilyen esetekben. Maga az oktatási rendszer rossz. CS. A.: — S addig, míg megváltoztatják, engedik megváltozni, szerinted mi a teendő? Beszélgetőtársam mély lélegzetet vesz, látszik, nehezére esik kimondani a gondolatot: — Dolgozzék minden pedagógus a legjobb belátása szerint, ahogyan tudl CSICSAY ALAJOS Milyen szép is lehetne a szépirodalom írók és kritikusok nélkül! A látóhatár állandóan távolodik attól, aki az ellenkező irányba tart. A szomszédasszonyom zongoráján most áll bosszút Chopin korai haláláért és Beethoven süketségéért. A fajgyűlölő önigazolása: méghogy ők is emberek? ... akkor ón nem akarok ember lenni ... akkor inkább vagyok állat. S valóban AZ! A humorista írt egy szomorú elbeszélést. Mindenki nevetett, ő sírt. Elég egy lépést tennem — suttogta titokzatoskodva —, s máris közelebb kerültem a végtelenhez. A bürokrata pontot tesz az emberek után is. A legtöbbet az beszél a sorsról, aki nem tudott úrrá lenni a sajátján. A béke hatalmasat üvöltve rontott rá a mit sem sejtő agresszorra. Olykor csak a plágium által ismerjük meg a mestert. Kínos dolog, amikor a költőnek mentegetőznie kell a tehetsége miatt. A kutyaugatás nem zavarja őt — amíg más valakire ugatnak. Kegyetlenség egy kritikustól megkövetelni a mű ismeretét — gúzsba kötné a kezét. Orvoshoz kell mennem. Most hol volt? Orvosnál. A "Cseresznyóskert" előadásáról szóló kritikát megbízható zöldség- és gyümölcstermelőnk, Karfiol elvtárs írta. Igen, ismerem Tolsztojt: a főszerepet Katherine Hepburn játszotta. Egymagában sakkozott, felkínálta magának a döntetlent, visszautasította, a végén még vesztett is. Amikor beszélt — hazudott, amikor hallgatott — elhallgatott valamit. Ahol a gyanú egyet jelent a vádirattal, a vádirat pedig az ítélettel, ott üvölt a bíró és hallgat az igazság. A kannibál nem antiszemita, egyszerűen csak emberevő. "Az öreg halász és a tenger" véleményezésével a jeles ichtyológust és oceanográfust, Hering professzort bízzuk meg. A hosszú ideje akadozó húsellátás következtében a vegetáriánusoké lett az uralkodó párt. A kiállítás a pókháló — a festő a pók — a néző a légy. Jól figyelj, amikor a költő hallgat, meglehet, a legjobb művét alkotja épp. A háztetőn macska nyávog a holdra — bent a házban ugyanezt teszi a költő. A kiránduló az az ember, aki a természetben szemétből emel emlékművet. A bestseller író olyan varga, aki a százlábúnak varr cipőt. Ne bánd, hogy megelőzött. Lám, már mögötted iparkodik. A jog iránytűjével nemegyszer csupán a hatalom égtájait sikerül betájolnia az embernek. Közzéteszi és fordította: Tóth László A HÉT 15
