A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-17 / 3. szám
HÍRES VADÁSZÍRÓK r. Nagy Endre otthonai Először könyvekben, cikkekben találkoztam nevével, a hatvanas évek legelején. Óvatosan írtak róla, nem tudták hogyan kezeljék, "disszidens", vagy "hazánk fia" legyen az öt megtisztelő jelző? De aztán a düsseldorfi vadászati világkiállítás után (1954 augusztusában) már enyhült Iránta a politikai állásfoglalás, Igaz Magyarországra, haza csak 1962-ben utazhatott, de aztán akkor végleg elhatározta, hogy gyűjteményét hazaviszi Magyarországra. Érdekes módon az elhagyott családi kúriát, kastélyt vásárolta meg a "szocialista államtól", hogy a házat átalakíthassa és költöztethesse gyűjteményét. Ezek után már nyíltan dicsekedtek mindazok, akik dr. Nagy Endrénél vadászhattak Tanzániában. Abban az Időben kapott szárnyra az a kedves szólásmondás, hogy kétféle vadász él Magyarországon. Az egyik, aki volt kinn Nagy Endrénél, a másik, aki még nem volt Ez a kint Afrikát, Tanzániát jelentette. Lám hazánk fiának, Gyimesi Györgynek is sikerült dr. Nagy Endréhez kijutnia Tanzániába. Élményeiből könyv is született: A Ueru lankáin (1975) cím alatt jelent meg, amely megjelenése után szőrénszálán eltűnt a könyvesboltokból, de most látom, hogy a könyvespolcomról Is, pedig amikor e sorokat rovom papírra bizony nem ártana belepillantani... A másik találkozásom már személyes volt, és 1971-ben a budapesti vadászati világkiállításon megszoríthattam dr. Nagy Endre kemény, kimunkált kezét Végigvezetett bennünket a Kelet-afrikai Államok pavilonján, melynek szervezője, Igazgatója volt, de utólag bevallom, hogy nem Is annyira a trófeákat figyeltem, mint a világhírű magyar vadászt az afrikánust az emberséges embert. Töretlen alakja, jellegzetes szakálla és pedáns rendszeretete, az a mozzanat amint szinte észrevétlenül, könnyedén lehajolt egy elhullatott papírdarabkáért, örökre meg rögződött bennem. Akkor aligha gondoltam arra, hogy majd idők múltával, hosszú esztendők után a Nimród Vadászlapunkban együtt publikálhatok dr. Nagy Endrével; ezt a lapot Kittenberger Kálmán alapította és köréje csoportosultak Széchenyi Zsigmond, Fekete István, Csathó Kálmán, Zsindely Endre, Nemeskéri Kis Sándor, Esterházi László, valamint Sólyom, akinek rendes családi neve Láng Rezső volt, de sorolhatnánk még a névsort... A vadászírások sorozatának beindulás előtti szakaszában merült fel bennem újra dr. Nagy Endre neve. A Nimród szerkesztősegében érdeklődtem és megtudtam, hogy Nagy Endre most idehaza (Balatonerdericsen) tartózkodik, csak november után szokott odahaza Tanzániában, Arusha-ban tartózkodni. Ekkor következett a telefonálás és szinte közelről hallottam Nagy Endre kellemes hangját, ami magában nem egy nyolcvanas eveihez rohamosan közeledő aggastyán hangja, hanem korát meghazudtoló fiatalos, ereje teljében lévő, dolgozó, alkotó szívós ember hangja vott. Utána következett a levélváltás, amelyből kiderült, hogy ős pozsonyi, a Schwend család sarja, más szálak viszont Felvidékhez kötik felesége révén. Kevesebbet vadászott ugyan Surány környékén, de azok tényleg "Waidwerk ohne Gleichen" vadászatok voltak. Magyarázatként megemlítjük, hogy gróf Károlyi Lajosnak az 50-es években jelent meg egy vadászkönyve németül "Waidwerk ohne Gleichen" címmel, ami magyarul annyit jelent: "Egy példa nélküli vadgazdálkodás", noha a mai vadállomány Nagysurány és Tótmegyer környékén messzemenően elmarad a két világháború közötti vadállománytól. Ismerői tudják, hogy dr. Nagy Endre szenvedélyes ebtenyésztő, különösen a vérebek szakértője. Ezt a szívós kutyafajtát sikerült meghonosítania Afrikában is. Különösen Bagó nevű kutyája nevezetes, egy alkalommal megmentette dr. Nagy Endre életét is a támadó kafferbivallyal szemben; 1962-ben zajlott le a véres történet íme egy idézet: "Arra tértem magamhoz, hogy Bagó, a véreb, hangosan ugat, majd utána csend. Valószínűleg ismét 14 A HÉT
