A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-17 / 3. szám
Történelmi, / összefüggéseit GONDOLKODÓ állapot, hogy a kialakult helyzetért az iskola a szülőkre, a szülők az iskolára hárítják a felelősséget. Pedig csak azt kellene észrevenni, hogy a nevelői rá hatás hangvétele e gyakran előforduló hiba forrása, melyet könnyen ki lehetne zárni a törésvonalak helyes átrendezésével. Az első tagozatváltásnak akkor kellene megtörtennie, amikor a gyermek életében a természetes konformizmus kora lezárul, vagyis a harmadik osztály után. A második tagozatváltást pedig a prepubertáskor végén, azaz a hatodik osztály után kellene megvalósítani. Mindebből pedig törvényszerűen adódik, hogy a más-más korosztályhoz tartozó gyermekek megkülönböztetett bánásmódot igényelnek. Az első leágaztatásnak a nyolcosztályos, klasszikus gimnázium felé mégis a negyedik osztály után kellene megtörténni. Elsősorban azért, mert a gyermekek humán érdeklődése, a művészetek iránti vonzalma korábban megmutatkozik, továbbá azért is, mert a kamaszkor legválságosabb idejét egy iskolában töltenék el, s a lelki velejárókkal a pedagógusok számolhatnának. Azt is elárulhatom, hogy Magyarországon az általam felvázolt iskolarendszerhez hasonló kezd kibontakozni — az alapgondolatot ottani programokból merítettem —, ám ők inkább a hatosztályos gimnáziumok felé hajlanak. Némelyek a humán, mások a reál tantárgyakat részesítik előnyben, illetve egymástól eltérő óratervekkel számolnak, persze ennek megfelelően differenciált tananyaggal is. A líceumokat azért tartanám fontosnak, hogy azok a fiatalok, főleg leánygyermekek is érettségizhessenek, akik nem kívánnak felsőfokú képzésben részesülni, ami valójában ma is így van, csakhogy ezek a tanulók a mai gimnáziumokban visszahúzó erőként hatnak, nem kis gondot okozva ezáltal a tantestületeknek. Jövőben a szakközépiskolák és technikumok folyamatos leépülésével kell számolnunk, ami rövidesen komolyabb gondokat fog okozni. Illetve az itt képzett szakemberek számára kell megtalálni az adekvát munkahelyi besorolást. Gondoljunk csak arra a groteszk helyzetre, amikor egy technikus könnyebben és jobban érvényesülhet, mint a mérnök. A szakmunkás- és iparosképzóst pedig nem annyira a felkészítés időtartamában, mint inkább tartalmában és sokirányú lehetőségeiben kéne megreformálni. Befejezésül pedig okulásképpen hadd hivatkozzam a már említett Ratio Educationist, mely szerint több mint kétszáz esztendővel ezelőtt maga Mária Terézia is politikumnak, vagyis állami ügynek nyilvánította az oktatásügyet. CSICSAY ALAJOS FOTÓ: GYÖKERES GY. 3. Duna Menti Köztársaság és sztálinizmus 1862 jelentős dátum a magyar közgondolkodás történetében, ekkor született meg ugyanis Kossuth Lajos Dunakonföderációs terve. Tisztán történelmi összefüggések kapcsán gyakran szoktuk emlegetni ezt a jelentős szellemi alkotást, mint annak bizonyítékát, hogy már a múlt századi magyarság egyik vezére is élen járt a Kárpát-medence népei békés együttélésének előkészítésében. A terv megvalósulására, tekintettel a korabeli történelmi viszonyokra, s különösen arra a tényre, hogy maga Kossuth is élete végéig emigrációba kényszerült, nem kerülhetett sor. A terv lényegében — az akkori viszonyokat számba véve érthetően, mai szemmel nézve már elég szűklátókörűén — a magyarság és a nemzetiségek összefogását tartalmazta a Habsburg-birodalom ellen. A terv előzményei az 1859-es szerbiai és romániai tárgyalásokra nyúlnak vissza. Kossuth úgy vélte, hogy újabb olasz—osztrák háború törhet ki, s akkor a szomszéd népek szövetségében felszabadulhat Magyarország. Ezért tervezetében Erdély számára autonómiát biztosított, elismerte Horvátország teljes függetlenségét, továbbá a szerb autonómia szükségességét. Magyarországot Romániával és Szerbiával államszövetségbe kívánta összekapcsolni. Bár tudjuk, hogy a konföderációs tervet a magyar köznemesség igen éles hangon elitélte és az érintetlek közül senki nem vette komolyan, mégsem lehet az egészet egy kézlegyintéssel elintézni és egy idősödő úr képzelgéseinek tekinteni. A gondolatnak hangsúlyos helye van a térség szellemtörténetében; ugyanakkor, el kell, hogy ismerjem, a hideg futkos a hátamon, ha erre az elképzelésre gondolok. Hálát mondok az égnek, hogy nem valósult meg, ugyanis a napjainkban oly sokat hangoztatott Európához való csatlakozás helyett egyfajta balkáni integrálódás veszélyét hordozta magában. S nézzük meg, hogy néz ki ma ez a Balkán. 4. Államalkotó szubjektumok és a Haza Bölcse Siralmas, hogy napjainkban újból és újból vitákat, mi több, szellemi közelharcot kell folytatnunk azért, hogy az 'államalkotó nemzeet' a kisebbségeket is elfogadja államalkotó jogi szubjektumoknak. Köztudott, hogy 1867—68-ban Deák Ferenc vezetésével a magyarság két kiegyezést valósított meg: Ausztriával a közjogit, a nemzetiségekkel pedig a nemzetiségit (még akkor is, ha azt nem minden nemzetiség képviselői fogadták el egyformán). Deák minden tudását és tekintélyét latba vetette eme jogi és politikai operációk legsikeresebb végrehajtása érdekében. Nem ért el mindent, amit akart, maga sem lehetett maradéktalanul elégedett az eredménnyel, mégis minden oldalról támadták érte. Hadd mondjam el azonban, a létrejött jogi megoldások nemcsak akkor előzték meg több elemükben korukat, de számos vonatkozásukra ma is vágyakozva tekinthetünk vissza — s ez a tény már teljes egészében huszadik századvégünk tundrái viszonyait "dicséri’. Hadd idézzem itt az 1868-as XXXVIII. törvénycikket, amely Eötvös József liberális javaslatai alapján kötelezővé tette a nyilvános iskolák látogatását 6—12, illetve 15 esztendős korig, biztosította az anyanyelvi oktatást, és állami népiskolák fölállítását is előirányozta. Az 1868-as XLIV. törvénycikk, az ún. nemzetiségi törvény pedig kimondta: "Magyarország összes honpolgárai politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan és egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármily nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja." — Bár az államnyelv magyar, de a törvény a nemzetiségek számára biztosítja az anyanyelv használatát az alsófokú oktatásban, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban; engedélyezi nemzetiségi társulatok, egyletek fölállítását, ha alapszabályaikat előzetesen bemutatják. E két törvénycikkről hosszan lehetne elmélkedni — meg is tették azt az arra hivatottak. Elmondhatnánk, hogy nem valósították meg őket maradéktalanul, hogy nem készültek el a végrehajtási utasításaik, hogy később megváltoztatták őket; hogy a fönt idézett definícióból a politikai nemzet képe köszön vissza ránk. Mégis, szinte dermesztő, hogy 120 év után országunkban sok viszonylatban még azon a szinten sem vagyunk, amelyet ezek a — mai szemmel nézve tökéletlen — törvények deklaráltak. 5. Masaryk és az elvek Tomáš Garrique Masaryknak újabban reneszánsza van. Jelenlegi elnökünk, Václav Havel, egyik példaképének tartja. Most minden különösebb politikai elemzés nélkül leírok ide néhány fontos mondatot, amelyet Masaryknak tulajdonítanak. Az első: minden államot valamilyen alapelvre támaszkodva hoznak létre. Az állam addig él, amíg ez az elv élteti. Ha az elv elöregszik, az állam megszűnik létezni. A második: a csehszlovák államot (mivel azelőtt ilyen nem volt a történelemben) a "csehoszlovakizmus" elvére támaszkodva hozták létre, mint teljesen mesterséges alakulatot. Eme elvre, mint az állam éltető alapillúziójára azért volt szükség, mert az állam határainak megalkotásaikor durván megsértették a népek önrendelkezési jogának alapetvót, amely a Wilsoni ígéretek egyik sarkalatos pontja volt. Minderre persze nagyon is gyakorlati, mondhatni primitiv okokból volt szükség, tekintettel arra, hogy az ország akkori 13,5 millió lakosából csak 6 millió volt a cseh, 3 700 OCX) a német, 2 millió szlovák, 800 000 magyar, 400 000 " ukrán, 360 000 zsidó stb. Ha tehát nem vonták volna össze a cseheket és a szlovákokat, a csehek szempontjából ugyanaz a helyzet állt volna elő, mint a dualista Magyarországon, ahol a magyarság számaránya nem érte el az 50 százalékot. A harmadik: a szlovákság elejétől fogva nem fogadta el a "csechoszlovakizmus" elvét, s úgy tűnik, mára nemcsak ennek az elvnek a tagadása vált teljesen egyértelművé, hanem a rá irányuló akármilyen halvány utalás is. Végezetül, Örkény után szabadon: aki tehát elfogadja, hogy Masaryknak igaza volt, s a fönti három mondatot helyesen rakja egymás mellé, nagy titkoknak jöhet a nyomára. CSÁKYPÁL A HÉT 5
