A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-29 / 22. szám
ELŐ MÚLT mely a szabadságharc legelitebb alakulata volt. Kassa 1850 és 1910 között Magyarország legdinamikusabban iparosodó és fejlődő városa. 1860-ban eléri a vasút, mely még inkább elősegíti a gazdasági élet fellendülését. Az első világháború végén Kassán megalakul a Magyar Nemzeti Tanács (1918. X. 25.) mely elismeri a Károlyikormány fennhatóságát. Itt székel a magyarbarát Szlovák Nemzeti Köztársaság kormánya (Slovenská ľudová republika: 1918. XII. 11. — XII. 29.; elnöke Viktor Dvorčák). A cseh katonaság megszállását (1918. XII. 29.— 1919. VI. 6.) atrocitások kísérik. A magyar Vörös Hadsereg foglalja el a várost (1919. VI. 6.—VII. 4.). Ekkor székel Kassán a Szlovák Tanácsköztársaság Kormánya (1919. VI. 15.—VII. 3.). A versailles-i és a trianoni békeszerződés értelmében Kassa Csehszlovákiához kerül. (1919. VII. 4.—1938. XI. 3.). Ekkor járási székhely. A müncheni egyezmény következtében összeülő 1. bécsi döntés értelmében a várost Magyarországhoz csatolják (1938. XI. 11.—1945. I. 19.). Az 1938-as interregnum idején a Magyar Nemzeti Tanács veszi át a város ügyeinek intézését. 1941. VI. 26-án bombatámadás éri a várost, ami miatt Magyarország belép a második világháborúba a Tengely oldalán. A támadást a város ellen valószínűleg szovjet gépek követték el. Miután a szovjet csapatok harc nélkül foglalják el a várost (1944. I. 19.), újra Csehszlovákiához csatolják, és azt később a párizsi békekonferencia is szentesíti. Rövid ideig itt székel a csehszlovák kormány (1945. IV. 3.—V. 8.), amely kihirdeti a hírhedt Kassai Kormányprogramot (Košický vládny program, 1945. IV. 5.), amely súlyos nemzetiségellenes retorziók forrása lesz (1945—1949). 1960 után a város gyors fejlődésnek indul (vasmű, gépgyár, üzemek, egyetemek, tudományos intézmények stb.), mely a város nemzetiségi és szociális összetételét gyökeresen megváltoztatja. Ez természetesen céltudatos törekvés eredménye volt. Kassán van magyar általános iskola, gimnázium és ipari szakközépiskola (a közelmúltban ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját). A Thália Színház fontos szerepet játszik a város és a kelet-szlovákiai régió magyar kulturális életében. Kassán működnek a magyar politikai mozgalmak és pártok, és igen aktív a Csemadok v. sz. is (elnöke: Kolár Péter). Kassa ebben az évszázadban teljesen elszlovákosodott. Míg 1910-ben a lakosság 75,3 százaléka volt magyar, addig 1921-ben már csak 22,12 százaléka. Az 1980-as népszámláláskor a 202 368 lakosból 8070 személy (3,98%) vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Az 1991-es népszámláláskor 234 434-en éltek a városban, ebből 10 128 személy (4,44%) volt magyar. Összeállította: BALASSA ZOLTÁN NÉPRAJZ MINDENKINEK Kendertermesztés és -feldolgozás A paraszti háztartások a legrégibb időktől fogva önellátó gazdálkodásra törekedtek. E szempontból különösen nagy jelentőségű volt a kendertermesztés és -feldolgozás. A család és a gazdaság számára szükséges vászonmennyiség biztosítása elsősorban a nők feladata volt. Bár a múlt század második felétől a házilag készített kendervásznat a finomabb gyári anyagok kezdik kiszorítani, a kender termesztése és feldolgozása megmaradt egészen a második világháború végéig. A kender termesztése és feldolgozása jól illeszkedett a paraszti gazdaságok munkarendjébe. A sok időt igénylő kendermunkákból csak elenyésző rész esett a mezőgazdasági munkák fő idejére, a rostkikészítés nagy része, valamint a fonás, szövés késő őszi, téli foglalatosság volt. Kendert csak kis területen termesztettek, általában annyit, amennyi egy-egy család vászonszükségletét kielégítette, illetve, amennyit a család még ugyanabban az évben fel tudott dolgozni. A kendert a legjobb minőségű földbe vetették, általában a kapásokkal (kukoricával, répával) egy helyre. A hagyományos földművelő rendszer idején a kenderföldet egy darabban, a falu közelében mérték ki. Ennek emléke máig fennmaradt a dűlőnevekben (Kenderföld, Kenderes). A kendernek szánt földet nagyon alaposan kellett megművelni. A kender vetésének módja megegyezett a gabonáéval, csak a kendermagot jóval sűrűbben szórták el, hogy a növény magasra, vékonyra nőjön. A májusban elvetett kendermag augusztusra beérett. A kétlaki növény virágos (hím) szálai vékonyabb, a magvas (anya) szálai vastagabb kenderrostot eredményeztek. A kender betakarításának ősi módja, a tövestől való kiszaggatás — a nyövés — egészen a hagyományos kendertermesztés megszűnéséig fennmaradt. A kinőtt kendert kévékbe kötve egy ideig még a kenderföldön hagyták szikkadni, majd az áztatóba vitték. Az áztatással tulajdonképpen a kender rostos és fás részeinek a szétválasztását segítették elő. Erre a célra az álló és a folyóvizeket egyaránt felhasználták. A kender a víz hőmérsékletétől függően 1—2 hétig ázott. Amikor a fás részek már könnyen leváltak, de a rostos szálak még erősek, sérteltenek maradtak, a kendert az áztatóvízben kimosták, és a partra teregetve szárították, majd néhány napi száradás után hazavitték. A tökéletesre szántott kender következő munkafázisa a törés. Ennek lényege, hogy az áztatás idején megkorhadt fás részek apróra zúzva kihulljanak az értékes rostszálak közül. A kendert vagy külön erre a célra készített vályús törőszéken, vagy egyszerűen a jószág számára készült, egy fából faragott vályúban törték a fejsze fokával vagy a mosásnál is használatos sulyokkal. A megtört kender második törését (tisztítását) tilón végezték. A tiló állványra szerelt két párhuzamos deszkaszál, amelyek közé egy vagy két vágókar jár, a tiló végén rögzített csap segítségével. A törés és finomítás (puhítás) után a kenderrost még mindig nem vált egészen tisztává, a fás részektől mentessé. A tiszta rost nyerésének utolsó mozzanata a rostfésülés. Ezt egy kovácsolt vasszegekkel teletűzdelt falappal — gerebennel — végezték. A fésülés egyben minősítő munka is volt. A legvékonyabb és leghosszabb rostszálakból készült a legvékonyabb fonal, majd vászon. A rostcsomókat összecsavarva, minőségenként osztályozva tárolták mindaddig, amíg késő ősszel, télidőben nem került sor a rostanyag hosszan tartó feldolgozására, a fonásra. A fonás a falusi nők egyik legkedveltebb munkája volt, a fonóalkalmak pedig jelentős társadalmi szerepet töltöttek be a falu életében. Az őszi mezőgazdasági munkák végeztével megkezdték a fonást, ezzel a kenderrostból szövésre kész fonalat nyertek. A fonás eszközei a guzsaly és az orsó vagy a rokka. A rokka sokfelé már a múlt század végétől kezdve kiszorította az orsót. Ezen a lábmeghajtású szerkezeten a fonás kényelmesebbé és gyorsabbá vált. A fonalat, ha megtelt az orsó, motollára tekerték át. A motollán lemérték a fonal hosszát, s egyben motringba rendezték. A motringokba rendezett fonalat forróvíz^ bői és hamuból készült lúggal fehérítették ui nagy fakádakban, majd alaposan kimosták ,0 és megszáritoták. ,E A kifehérített fonalat motringokba, csévék£ re vagy nagy facsövekre (fejfákra) tekerték, § és így tárolták a szövésig. 2 GAÁL IDA A HÉT 13
