A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-22 / 21. szám
Beke István Az Istenek az Erzsébet hídon mennek haza... II. Kedden a szokásos szieszta idején nem pihenünk, indulunk Athénba. Reggel hót körül buszunk közvetlenül az Akropolisz alatt parkol le. Az emberi kultúrának ez a mózeskosara hihetetlen hatást gyakorol az emberre. Minden köve az örökkévalóság egy-egy darabja. Ahitat és kegyelet keveredik egymással a még most is működő szabadtéri színház láttán. A kormánypalota előtti őrségváltáskor mintha a Diótörő mesefigurái elevenednének meg. A palotát őrző katonák klumpára emlékeztető ormótlan csusszanókat, macskanadrágot, rakott szoknyát és arabszabású kabátot viselnek, a fejükön meg hosszan lógó bojtos sapkát hordanak. A hosszú kerítés mellett "fából faragott királyfiak" cserélnek óránként helyet. Persze nagyon adnak az eleganciára. Arról, hogy a fegyverek, bojtok teljesen egyformán álljanak, meg persze, hogy a kellemesen szórakozó nagyérdemű az aszfalton fehér csíkkal kijelölt játékteret el ne foglalhassa, külön katona gondoskodik. Az igazi, felejthetetlen látvány azonban még váratott magára, egészen az utolsó előtti napig. A Metóorákhoz, amelyekről már hallottam ugyan, de igazat megvallva azt sem tudtam, mit jelent, a kb. 150 km-re fekvő csodákig egy magyar utazási iroda helyi kirendeltségének jóvoltából lehetett eljutni. A csinos idegenvezetőnő szinte mindent tud, amit az országról, a környékről tudni kell vagy érdemes. Persze könnyű neki, hiszen az édesapja görög, az édesanyja magyar. Gondoskodik róla, hogy az úton egy percig se unatkozzunk. Minket persze az életkörülmények is érdekelnek, és a kereset, amely Görögországban az átlagembereknél 150 ezer drachma körül mozog (1 korona kb. 6 drachma, 1 márkáért 100—110 drachmát adnak). Idegenvezetőnk hosszan beszél az iskolarendszerről, amely háromlépcsős, gimnáziumjellegű és meglehetősen bonyolult, aztán az éghajlatról, kereskedelemről szól, de ezeket már saját tapasztalatainkból is részben ismerjük. Alig háromórás kellemes utazás után érünk úticélunkhoz, a Metóorákhoz. A látvány lélegzetelállító. A Teremtő csodálatos alkotása a Metéora, már a XI. században Kelet leghatalmasabb szerzetesi közösségének számított. A Thesszáiiai-alföld valóságos sziklaerődje, a Koziaka és Antiházion hegyek között nőtt ki. A kőfalon belül, egy szokatlan világ köszönti a szerzeteseket és a látogatókat, egy világ, amely bizalmat kelt, ugyanakkor engedelmességre int. A geológusok szerint a földtörténeti harmadkorban, mintegy 60 millió évvel ezelőtt, Thesszália mai területét tengervíz borította. A gigászi földmozgások megszülték Pindosz magas csúcsait, a tenger pedig lassan levonult a síkságokról, otthagyva örök emlékként a furcsa alakú oszlopokká szabdalt több száz méter magas hordalékkúpokat, azaz a Meteora különös, rejtelmes világát. Huszonegy kolostorából ma csak hat áll a látogatók rendelkezésére. A Piniósz folyó medréből emelkedik a magasba a Meteoron kolostor. Másik nevén Nagy Meteora vagy Metamorfoszisz, amely a középkorban a leghatalmasabb szerzetesi közösségnek számított. 1830-ban a később szentté avatott Athanásziosz alapította, azonban nagyságát, virágzását Joaszafnak köszönheti. Valamikor nehéz lehetett megközelíteni, ma már gyerekjáték, hiszen fenn, a hegygerinceken autópálya vezet az egyes kolostorokhoz. Kőbe faragott lépcsőfokok és átjárók segítségével a látogatók könnyen feljutnak a Metóorára. A szabálytalan alaprajzú kolostorudvart a fő templomon kívül három kiskápolna keretezi. Rögtön a bejáratnál látható a Szent Athanásziosz kápolna, majd a Szent Konsztantin és Elóni kápolna, végül a Joannosz tu Prodromu kápolna. A gazdag kincstár sok érdekes és értékes tárgyat őriz. Ezek közül figyelemre méltók az alapítók csontkoponyái, a bizánci császárok adományai, ereklyék, keresztek, amulettek, ikonok, kéziratok, pergamen kódexek, ezüstedónyek, poharak és más használati tárgyak. Nekem leginkább a hatalmas, érdekes megoldású faabronccsal készített hordók meg a konyhafelszerelés tetszett. A látogató mindenhova beléphet, kivéve természetesen a szerzetesek szállását. Ottjártunkkor 12 szerzetes lakta ezt a hatalmas kolostort; ketten a bejáratnál a jegyeket árulták, egyikük meg a kápolna gazdag kincseire vigyázott. A Varlaam kolostort Varlaam szerzetes pap alapította 1350-ben a Trisz lerarchesz nevű kápolna és pár cella építésével. Itt őrzik a Konstantin császárnak tulajdonított evangéliumot még 959-ből. A kolostor vasveretes, ódon kapubejáratához vezető 200 lépcsőfok megmászása kicsit fárasztó, de ma már teljesen biztonságos. Régen egymást követő gerenda állványzatokat erősítettek be a sziklalyukakba, majd a helyükre hatalmas függő kötóllétrákat szereltek fel. Persze ez nem volt ideális, mert több mint félórás izgalmas és félelemkeltő út állt a látogató előtt. Az Ajia Triada, Ajiosz Nikolasz a két utolsó kolostor, amely mellett elhaladunk, amikor búcsút mondunk a Metéora sziklavilágának. Előtte azonban mindenképpen érdemes elidőzni. Az Ajiosz Szefanosz kolostornál, amely a XIX. századig csupán szegényes remetelak volt. A kolostor legrégibb épülete egy kicsi, egyhajós fazsindelyes bazilika. Az éjjel-nappal kihailatszó ájtatos zsoltáréneklés, a tiszta lélek örömmámora, a Teremtő iránti csodálat és imádat kifejezése. Az országúiról felpillantva a látogató szinte beleszédül a meredek sziklafal látványába. Sajnos ma már minderre csak a féltve őrzött 200 drachmás belépőjegy emlékeztet. A visszaútra meg egy furcsaság folytán a budapesti Erzsébet híd, melynek kicsinyített mása ott feszül az Olimposz hegy alatt, egy patak felett. Itt feltétlenül meg kellett állnunk, mert a legenda szerint a hegy belsejében fakadó forrás vize szépséggel és fiatalsággal ajándékozza meg a rászorulókat, akikből bizony elég sok akad. így aztán sorba kell állni, hogy egy alacsony, szűk folyosón a forráshoz érjünk, és utána gyertyagyújtással adjunk hálát az áldásért. Az utolsó napon nagyon korán kelünk, hogy végre láthassuk a napkeltét, de megéri. A tenger távolba domboruló íve messzi ködök alá feszül, amelyek egyre világosodnak keleten, míg a nap föléjük nem ér. Akkor aranyfényben szikrázó fényfolyam rohan végig egy pillanat alatt a partig, és csodás ragyogásban húzódik egyre keskenyebbé, míg végre el nem tűnik. Ilyenkor térnek vissza hajnali munkájukból a halászok gazdag zsákmányukkal, és töltik fel a hatalmas bádogtartáiyokat friss hallal, rákkal, polipokkal. Este fél nyolckor indulunk vissza. Talán éppen akkor, amikor az Istenek méltóságteljes lassú léptekkel bandukolnak haza, az Olimposzra, az Erzsébet hídon át. 14 A HÉT
