A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-16 / 20. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY Még alig pitymallott, amikor Zsiga meg az apja felkeltek, hogy a megtermelt répát, petrezselymet meg karalábét felrakhassák Kiss Máté teherautójára. Szerződést nem kötöttek ugyan Mátéval, de szóban megállapodtak, hogy körülbelül mennyit vesz át tőlük. Zsiga jó ötletnek tartotta, hogy nem Pozsonyba viszi az árut, hanem hetente háromszor Zsolnára. Északon nagyobb a kereslet, több fogy el jobb áron, s végsősoron a fogyasztó is jól jár. Igaz, a benzin sokba kerül, de még így is megéri. Miután végeztek a munkával, Zsiga megetette az állatokat, aztán nekilátott rendbeszedni magát. A kiadós reggeli után aprólékosan megmosakodott, s tiszta fehérneműt váltott. Az anyjának ez nem is tűnt fel, csak azt furcsállta, hogy miért veszi fel a fia a legjobb ingét, holott hétköznap van, és nem készül elmenni a faluból. Meg is kérdezte halkan: — Zsiga?! Miért a vasárnapló ingedet veszed fel? Nemeslaposon hétköznap a régebbi is megteszi. — Anyuka, ma egy fontos emberrel kell beszélnem üzleti ügyben... — hazudta. — Ja vagy úgy. Az más — állapította meg az anyja, de a gyanú kimondatlanul továbbra is ott fészkelt a fejében. Zsiga fél tízre elkészült. A szobájában az íróasztala legalsó fiókjának mélyéről elővette a becsomagolt ékszerdobozkát, és becsúsztatta zakója belső zsebébe. Úgy indult el otthonról, mint a győzelemre ittas hadvezér a csatába, amelynek kimenetele nem kétséges. Balogh Mari nem véletlenül invitálta aznapra vendégségbe Tóth Zsigát. A kerti munkák miatt kénytelen volt néhány nap szabadságot kivenni, hogy utolérje önmagát. A gaz már csaknem az egész kertet felverte. A két öreg nem nagyon bírta már a munkát. Az anyja ma is Galántára ment a kórházba az apjával, kivizsgálásra. Mindenesetre nem úgy várta Zsigát, mint aki éppen a kertből szaladt be a kapuzörgésre. Csinos, rövidujjú póló volt rajta, és testhez tapadó farmernadrág. Úgy képzelte, először főz Zsigának egy jó feketét, megkínálja háziborral, esetleg kolbásszal vagy ebéddel. Az attól függ majd, meddig marad, s hogy mikor térnek meg az öregek. Zsiga meg elhatározta, hogy beszélgetnek egy nagyot, megöleli, megcsókolja Marit s megkérdezi, a felesége lenne-e. Ha igent mond, előveszi a gyűrűket. Mari az utcára nyíló ablak függönye mögül figyelte, mikor jön Zsiga, s amikor a látómezejében feltűnt az alakja, nagyot dobbant a szíve. Megvárta, amíg kopogtat, és szép csendesen kitárta a konyhaajtót. — Gyere beljebb — mondta fojtott hangon. — Szervusz Mari — köszönt Zsiga, s lágyan megcsókolta az arcát. Leültek az asztalhoz, itták, kortyolgatták a kávét, és nem szóltak egymáshoz. Aztán Zsiga felállt, és magához vonta Marit. Pólója alatt kitapogatta lágy melle cseresznyemag bimbóját, amelyről szép lassan, élvezettel fejtette le a ruhát. — Ne még, Zsiga, ,várjl Majd máskor, legközelebb. Én még nem akarom — tiltakozott Mari, de Zsiga eleresztette a füle mellett, s nem szólt. A melltartó után a farmer következett, s nem értette, Mari miért ellenkezik, miért tartja a két kezével olyan kétségbeesetten az egyetlen ruhaneműt, ami még rajta van. — Erőszakos vagy, Zsiga, hallod-e? — suttogta a fülébe, s miközben alig hagyott magához nyúlni, eszeveszetten csókolta a férfi száját. — Marikám, kérlek, hisz tudod, hogy szeretlek... — Most még ne, gyere el holnap — lihegte Mari —, ón nem tudtam... nekem erre lelkileg fel kell készülnöm. — Nem értelek, nem vagyunk gyerekek, mondta még Zsiga, s elhatározta, hogy addig nem megy el, amíg célt nem ér. Felkapta a könnyű kis asszonyt, aki kipirult, érthetetlen rémült arccal megadta magát. Vitte a szobába, s rászorította a heverőre. Mari már nem ellenkezett, de nem is forszírozta a dolgot. Csak hagyta, s lehunyt szemmel tűrte, hogy Zsiga végigpásztázza meztelen testét. Percek teltek el így, hosszú percek. — Ez így nem fog menni — szólalt meg hirtelen Mari nyugodt hangon, kissé mosolyogva. — Hát akkor csinálj vele valamitl — pattant fel, az ágyról Zsiga. Kettőn áll a vásár! Úgy teszel, mintha félnél tőlem. Aki fél, ne menjen az erdőbei — Ne haragudj, ón rontottam el mindent — mondta Mari huncut mosollyal, s keresgélni kezdte elhullajtott ruhadarabjait. Zsiga úgy érezte szétrobban, de nem szólt semmit. Arcán a csalódás és a férfiúi csatavesztés kínja. Mari hangosan felnevetett. — Ez az egész helyzet olyan komikus — mondta, s úgy érezte az eddigi kínos feszültség feloldódott. — Te most haragszol rám, ugye? — lágyan megsimogatta, és megcsókolta Zsiga arcát. — Kérlek ne nyúlj hozzám, ne érj hozzám egy ujjal sem. Most ne! Nem tudnám elviselni — mondta fojtott hangon, szinte szótagolva. Gyorsan felöltözött, felvette a zakóját is, s a kilincset fogva csak ennyit mondott: — Megyek. Delet harangoztak, amikor hazaért. Bement a szobájába átöltözni, az ékszerdobozt visszatette a helyére, s az anyja hívására asztalhoz ült. Felemelte a fazék tetejét. — Mi az, már megint bablevest főzött? Mit gondol, ki az isten fog hetente háromszor bablevest enni? Bableves zöldséggel, bableves savanyún, bableves tejfellel, tarkabab, fehérbab meg zöldbableves... Hevesen eltolta maga elől a tányért, a fejébe nyomta a kalapját, s kiment a kertbe. Az anyja megkövültén állt, kezében a merőkanállal. (Folytatjuk) FOTO: KRAL PETER A HET 19
