A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-16 / 20. szám
LÁTOGATÓBAN . KWJWWWftX;» Losonctól Léváig Nagyon fontos, hogy az iskolák belátható időn belül az önkormányzatok irányítása alá kerüljenek. A helységek, de főleg a falvak nem lehetnek tanító nélkül. A kisközségek, az apró falvak jövője függhet a tanító jelenlététől, az iskolától. Ha pedig az önkormányzatok lesznek az iskolák fenntartói, akkor a tanítási nyelv is olyan lesz, amilyent a közösség akar. Nem kényszeríthetnek rájuk fentról semmit. Ezekkel a szavakkal, mondatokkal fogalmazta meg, foglalta össze útitársam fejtegetését az iskolák és a falvak, városok kapcsolatáról. Dolník Erzsébet a Lévai Pedagógiai Központ vezetője, a tanfelügyelőség keretén belül pedig a nemzetiségi tanfelügyelői posztot is betölti. Matematika— fizika szakos tanárként (ha nem hölgyről lenne szó, azt írnám: hosszú évekig) állt a katedrán. Tehát szakember, aki az oktatásügy kérdésében minden lehetőséget megragad a véleménynyilvánításra. Értekezleten, szakmai tanácskozáson, a sajtóban egyaránt felhívja a fonákságokra a figyelmet. Perlő száját azelőtt sem fogta be. Losoncnál kapcsoltam be a magnót, Léváig egyfolytában beszélt azokról a gondokról, amelyek Pozsonytól Királyhelmecig bénítják oktatásügyünket, sorvasztják nemzetiségi létünket. Zólyom táján jótékony eső áztatta fel a kocsinkra ragadt port, szennyeződést. Utána szinte már úgy éreztük, hogy kilátunk az ablakon. Vajon az iskolaügyre évek, évtizedek alatt rárakódott szennyeződést mikorra sikerül lemosni? Eshetne már. — A nemzetiség megmaradásának záloga, tehát a nemzetiségi iskolaügy kulcsa is a megfelelő számú óvoda, illetve óvodai csoport. Pillanatnyilag, az alapiskolák számához hasonlóan az óvodák száma sem megfelelő. Évekkel ezelőtt ugyanis — az iskolákkal együtt — megkezdték az óvodák megszüntetését is. Nagyon sok településen — falvakon és városon egyaránt — a gyerekek létszámától messze elmarad a nemzetiségi óvodai osztályok száma. Azelőtt ezt azzal okolták, hogy nincs elég érdeklődő. Előtte persze mindenféle eszközt bevetettek, hogy a szülőket meggyőzzék: felesleges,az óvodákban a magyar nevelési nyelv. így aztán nem egy esetben előfordult, hogy egy színmagyar vagy több tízezres magyar lakossággal rendelkező településen egy magyar óvoda vagy óvodai osztály működött. Saját tapasztalataimból is fel tudnék sorolni olyan helységeket— például a Lévai járásból — ahol nincs magyar óvoda, még akkor sem, ha magyar iskola létezik is. Pedig ezekben a községekben évente akadna 5—8 gyerek, akit magyar óvodába adnának a szülei. Pedig könnyen kiszámítható: ha a gyerek nem magyar óvodába jár, utána már valószínűleg szlovák iskolában folytatja. Ezért számolhatták fel a mi járásunkban, de másutt is a kisiskolákat. Az ilyen településeken azután furcsa helyzetek adódhatnak. Hiszen a nagyszülők nemzedéke még magyar, a szülők a gyerekhez — sokszor tanítói intelem alapján — szlovákul szólnak. Ha meghalnak a nagyszülők, egész falvak veszhetnek el... Oktatásügyünk másik fájó pontja a magyar pedagógushiány. Évek, évtizedek óta nagyon kevés pedagógus végzett a nyitrai főiskolán. Kollégákkal beszélgetve mindig az derül ki, hogy minden járásban azonnal több tíz pedagógust el tudnának helyezni. Főleg az alsó tagozatra képesítettekből mutatkozik hiány. Óvónők, nevelők, nyugdíjas korú pedagógusok tanítanak. Olyan kétségbeejtő helyzetről is tudok, ahol mindkét tanító rádolgozó, nyugdíjas pedagógus. Ugyanakkor egyelőre szinte reménytelen végzőst kapni. Nyitrán az idén negyvenen végeznek majd. A Lévai járásban 32 tanítónak kínálunk helyet. Tehát szinte az egész csoport eljöhetne hozzánk. A Tőketerebesi járásban ez a szám nem is elég. — Gyorsan javítani a helyzeten? Csak tűzoltással lehetne. Átgondolt, alapos lépés csak évek múltán jelenthet valós segítséget. A pedagógushiányt pótolni gyors lépésekkel lehetne. Például kormányközi megállapodásokkal vagy rezortszerződésekkel Magyarországról hozni pár évre tanítókat. Segítséget jelentene a rekvalifikádós központok létrehozása is. Ahol pedagógiai előképzettséggel rendelkező egyének — óvónők, nevelönők — szerezhetnék meg az alsótagozatos képesítést. Az átképzés költségeit természetesen az állami költségvetésnek kellene állnia. Szükség lenne a nem pedagógiai irányzaton végzett, de a pedagógusi pálya iránt érdeklődő szakemberek — mérnökök, vegyészek, gépészek, mezőgazdászok — átképzésére is. A szaktantárgyak oktatásában nagyszerűen hasznukat vehetnénk. Nyitrán például nagyon régóta nem képeznek magyar nyelven matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz és egyéb szakos pedagógusokat. Nagy tehát a hiány itt is. A középiskolákról annyit: egyelőre ott nincs akkora tanárhiány. Az utóbbi két évben fontos dologra jöttem rá. Tévedtünk, amikor a '89 utáni időkben, a lelkes hangulatban úgy hittük, hogy mindent megoldhatunk önerőből vagy a szerveződő Pedagógus Szövetség segítségével. Fontosabb talán, hogy a Szövetség és a pártok, mozgalmak bevonásával törvényes kereteket biztosítsunk a változásokhoz. Mert így sajnos nem vesznek bennünket komolyan. Semmilyen szakmai társulás nem partnere a jelen helyzetben az Oktatásügyi Minisztériumnak. Sem a kormánynak. A jövőben a Parlament talaján oldhatók meg ezek a kérdések. Az előrelépéshez a megfelelő jogi kereteket kell biztosítani. A pedagógusképzésben, a főiskola, az egyetemi oktatás kérdésében. — A felsőoktatáshoz értünk... — Vitatott téma... Két egymással szemben álló nézet, felfogás. Az önálló magyar egyetem létrehozása (népművelők, könyvtárosok, pedagógusok képzésével) — magam is ebben látom a megoldást, vagy a szlovákiai, illetve csehszlovákiai egyetemeken szétszórtan, szlovák vagy cseh nyelven biztosítani az értelmiség képzését. Ezt nem tartom jó megoldásnak. Ahogyan nem jó megoldás az sem, ha Magyarországon akarjuk képezni szakembereinket. Ez inkább csak kiskapu lehet. Az itteni képzés, a diákévek alatti "itthoniét" nagyon fontos, hogy a fiatalember azután ne mozogjon légüres térben. Ugyanolyan adófizető polgárai vagyunk ennek az országnak, mint a többségi nemzetek tagjai, jogunk van tehát az értelmiségünk képzéséhez is. — Újabban sokat hallunk a szakmunkásképzésről is... — Számomra nagyon fontos terület. Pišút miniszter úr szerint országosan is szinte megoldhatatlan a probléma. Nemzetiségi tekintetben hatványozottan érvényes a megállapítás. A legjárhatóbb útnak a már beindult magánszakmunkásképzők hálózatának bővítését látom. A piacgazdálkodásban a magánszférának nagy lehetőségei vannak. Aki itt idejében lép, óriási előnyre tehet szert. Nem kell persze minden terhet levenni az állam válláról, csak segíteni. — Egyházi iskolák? — Problematikus, de nagyon fontos terület. Lényeges, hogy ne csak katolikus iskolákban gondolkodjunk. A megszűnt iskolájú településeken az egyházi vagyon visszaszolgáltatása (nem a földekre, az épületekre gondolok) az iskolahálózat visszaállítását jelenthetné. Sokat segíthetne a helyzeten az is, ha több figyelmet szentelnénk a szülők körében végzett felvilágosító munkának. Ne szorítkozzon ez csak a beíratás előtti időszakban esetleg kéthetes kampányra. Egész évben melegen kell tartani a témát, akkor lehet a kampánynak is eredménye. Számokkal kellene alátámasztani, hogy a középiskolát is anyanyelven végző diákok közül sokkal többen állják meg helyüket a főiskolákon. — Átképzés, népfőiskolák? — Tudom mire célzol. De mi jogosítványokban gondolkodunk. Nálunk ahhoz, hogy valaki taníthasson, megfelelő igazolásra van szüksége. Itt a népfőiskolákat egyelőre nem ismeri el a jog. A népfőiskola számára tehát először a törvényes keretet kellene biztosítani, Amíg ez nincs, addig műveltséget, végzettséget adhat, átképezhet, de az illető nem helyezkedhet el vele. — Csemadok... — Fontos szerepe lehet az oktatásügy segítésében. Tartani a kapcsolatot a szülőkkel , felvilágosító munkát végezni. Szükség van rá a versenyek, rendezvények lebonyolításában is. Ezenkívül a Csemadokban dolgozó emberek gazdag népművelői tapasztalataikat különféle formákban (pl. nem kötelező tantárgyak oktatása) kamatoztathatnák. Változik a társadalom, a kisebbségeknek — magunknak is — szükségük lesz egy lazább tömörülésre, ahol megtalálják a közös hangot. Szükségünk van a Csemadokra, ahol együtt lehetünk, ahol egyszerűen magyarok vagyunk, lehetünk. GÖRFÖL JENÓ 14 A HÉT
