A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-02 / 18. szám
Gyümölcsöskertünk mostohái MINERVA Amikor kora tavasszal a napfényben, a szőlősgazdák metszőollóinak csattogását hallom, akaratlanul is egy régi olvasmány jut eszembe, gyerekkorunk Olvasókönyvéből, amelyet nagy írónk, Móricz Zsigmond írt. A rövidke olvasmány egy kertészről szól, aki a gyümölcsösben egy fácska beoltásán szorgoskodik. Az olvasmány azzal zárul, hogy a fekete szemű, horgas orrú, lassú mozgású kertész az alábbiakat mondja: "Olyan ringló nő itt rajta, mint az öklöm, piros, kövér, csak úgy csordul a leve, mint a kövér forrás ere..." Most, hogy régi olvasókönyvemet előkerestem, eszembe jutottak nagyapám "árpáraéró" sárga, húsos, zamatos körtéi. Mifelénk mindenki "árpáraérő" néven ismerte, aratáskor érett be, amikor a gabonatáblákat kaszálták. Valódi vagy irodalmi nevét ma sem tudom, csak találgatni merem: talán a nyári kálmánkörtóről, vagy a vilmoskörtéről van szó? Mindkettő korán terem. Az egyetlen vadkörtefára is emlékszem, amely a határunkban volt, vackora savanykás volt, valamikor szeptemberben, október elejére érett be. Ám a vadkörte eszembe juttat más gyümölcsöket is, amelyeket Bálint gazda (dr. Bálint György) nagyon találóan a "gyümölcsöskertek mostoháinak" nevezett. Bizony ha elgondolkodunk és felsoroljuk "mostoháinkat", egész kertre való gyűjtemény verődne össze belőlük. Az útmenti eperfák, nemcsak a határból, hanem a baromfi udvarokról is eltűntek, pedig a tyúkok, kacsák szinte lesték a fáról lehulló gyümölcsét, amelyet a szél vagy röpködő madár hullajtott le. Az eperfa termését mifelénk "szedernek" hívták, nagyon szerették a gyerekek is. A nagyvakáció idején, nyár derekán kezdett érni az édes fehér eper, amelyet talán egy hetes késéssel követett a fekete eper, íze kissé savanykás volt. Festékanyaga nyomot hagyott a kézen, de különösen a világos színű ruhán, ingen. Általában a legügyesebb, jó tornász, mászni tudó pajtásunk felpattant a fára és lerázta az érett termést, amelyet aztán szedtünk, kapkodtunk az árokparti fűből. Node, az alacsonyan lenyúló ágakról is lehetett szedrezni. Az apró szemű, magjától könnyen váló kékszilva is ritka manapság. Csak úgy, szabadon, vadon nőtt a szőlőhegyet körülvevő "gátakban". Gátnak nevezték és nevezik azt a buján, bokrokkal benőtt védősávot, amely a széltől, fagytól óvta a szőlőskerteket. Mandulafát is ritkán látni, igaz a szőlőbe ültetni vétek, kiöl maga körül mindent. Nagyon korán, márciusban virágzik, termése lapos, tojás alakú csonthéjas mandula. Az égbe nyúló, szabályos lombozatú mandulafáról, a dióval egyidőben, szüret után, október elején verik le a mandulát. Naspolyafát vagy bokrot is csak szórványosan látunk a gyümölcsösökben. Szép fehér virágai vannak, vastagbőrű gyümölcsét ősszel kemény állapotban szedik és raktározzák, szalma közt érlelik, puhítják. Nyitra vidékén "nyospola" a neve. Különösen a fán maradt naspolyának örülnek a gyerekek, ami csak akkor jó, ha már az első dér megcsípte. Az országot járván azt tapasztaltam, hogy Morvaországban nagyobb hagyományai vannak a naspolyatermelésnek, mint Szlovákiában. Morvában nem tartozik a gyümölcsöskertek mostohái közé. A múlt esztendő novemberének elején az egyik brünni piacon a zöldség- és gyümölcsárusok nagy halmokban árulták és kínálták a naspolyát. Nem mulasztottam el vásárolni eme fanyarkás ízű gyümölcsből. Az árus azt is elárulta, hogy jóízű lekvárt is készítenek belőle. A birs vagy birsalma is a mostohák közé sorolható. Úgy emlékszem, hogy "szép” (vagy elő)szoba illatosításának céljából termelték. Télen át néhány birs a szekrények tetején kellemesen erős illatot árasztott. Pedig a konzerviparban a birsnek fontos szerepe van. A mai gyerekektől hiába kérdeznénk, hogy milyen íze van a somnak vagy a berkenyének. A berkenyefa tizenöt méteresre is megnő, termése vadkörte formájú, régen pálinkát főztek belőle. Az utolsó berkenyefát valamikor gyermekkoromban láttam. A somot is a mostohák között tartjuk nyilván, habár egyes vidékeken, a Zoboralján, Nyitradarázsin és a gímesi vár alatti Sziklás pagonyokban, erdőszéleken ősidők óta vadon, szabadon terem. Sárga virágai kora tavasszal nyílnak. Piros, húsos, savanykás gyümölcse ősszel, szüret táján érik... A minap Nagycétényben a szőlőhegyen beszélgettünk a tavasz ébredéséről, no meg a gyümölcsöskertek mostoháiról is. Barátom, Jócsik Lajos, mosolyogva jegyezte meg, hogy "ott járok el a somfája előtt". Bizony szégyenkezve vallottam be, hogy a takaros "hajioka" előtt lévő somfát eddig nem vettem észre. Lajos aztán azzal kárpótolt, illetve bizonyította somfájának termését, hogy hozott egy kis üveg "sombefőttet", amelyet felesége, Margit szokott télire tartósítani. Mit mondjak, akit megkínáltam, mindenkinek ízlett a "sombefőtt', még az alig kétesztendős Mátyáskának is. De Lajos azt is elmondta, hogy lekvárt is főznek belőle. Ám utánanéztem és megtudtam, hogy az aszalt somból főzött "gyümölcsleves" is ízletes eledel, régen hasmenés ellen alkalmazták... Kertbarátaimnak ajánlanám, hogy ne csak "minél szebb és minél nagyobb" gyümölcsökért versengjünk, és csak azokat tartsuk becsben. Nem ártana a régi, nagyapáink jó ízű fajtáit újra telepíteni, és a ma már "mostoháknak" tartott gyümölcsfajtákat is újrahonosítani. Motesíky Árpád 20 A HÉT
