A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-04-25 / 17. szám

FIGYELŐ volna az igazi értelmén. V. A. Maklakov beismerte és mindannyiunkat figyelmez­tetett rá: a demokráciához a nép politikai fegyelmezettsége szükségeltetik. Márpe­dig fegyelem nemigen volt bennünk tizenhétben, most pedig annyi sincs. De amikor a demokráciát választjuk, tökéletesen tisztában kell lennünk azzal, mit választunk és milyen áron, és hogy amit választunk, az eszköz, nem pedig cél. Kari Popper huszadik századi filozó­fus azt mondta: a demokráciát nem azért választjuk, mert annyira bővelkedik eré­nyekben, hanem azért, hogy elkerüljük a zsarnokságot. Úgy válasszuk, hogy le­gyünk tisztában a fogyatékosságaival, és keressük, hogyan lehet leküzdeni őket." S azután, hogy egyre mélyebbre merül a témába, egyre inkább elkápráztat — de alaposan meg is gondolkodtat, számos gondolkodó-kollégája segítségével. Toc­­queville: a demokrácia és a szabadság fogalma ellentétes. Ó eltökélt híve volt a szabadságnak, de a demokráciának már kevésbé. J. S. Mill: a korlátlan demokrá­ciában a többség zsarnokságának veszé­lyét látta, az egyén szempontjából pedig mindegy, hogy egy személy vagy a sokaság zsarnokságához kell-e alkalmaz­kodnia. G. Fedotov szerint a demokráciát eltorzította a XIX. századi ateista mate­rializmus, amely lefejezte az emberiséget. Joseph Schumpeter XX. századi osztrák államférfi a demokráciát a vallásától megfosztott intellektuell hitpótlékának ne­vezte. Sz. A. Levickij orosz filozófus azt javasolta, hogy tegyünk különbséget a demokrácia lelke [ez: 1) a személyiség szabadsága; 2) a jogállam és a demok­rácia másodlagos, nem kötelező érvényű tulajdonságai között — ezek: 1) a parla­menti rendszer; 2) az általános választó­jog], A személyiség tisztelete szerinte tágabb elv, mint a demokrácia, és ezt okvetlenül érvényesre kell juttatni. Az emberi személyiség tisztelete azonban nem csak parlamentáris rendszerben érvényesíthető. S végül néhány igazgyöngy: "Az együtt­élés célja az. hogy valamilyen erkölcsi rend alakuljon ki az emberek között" (Szparanszkij). "A szabadságnak és a törvényességnek ahhoz, hogy szilárd legyen, a nép belső öntudatára kell támaszkodnia" (Tolsztoj). "Sok esetben azt, amit a jog megenged, tiltja az erkölcs, mely magasztosabb és szigorúbb paran­csokat ír elő az embernek" (Novgorodcev). "Az erkölcsi elvnek felette kell állnia a joginak. Az igazságosság elsősorban az erkölcsi törvényekre épít, és csak azután a jogiakra" (Szolzsenyicin). A tisztelt Olvasó bizonyára egyetért velem, hogy egy ilyen téma nem lehet meg happy end nélkül; ez pedig kétség­kívül Szolzsenyicin nagy orosz lelkének csipkékkel és egyéb mütyürkékkel ékesí­tett legnaivabb mondása kell, hogy legyen: "A hatalom szent szolgálat, nem lehet pártvetólkedósek tárgya." Ébresztő, kedves Alekszandr Iszajevics! CSÁKY PÁL Miguel Ángel Asturias A XX. század 20-as, 30-as éveiben elsősorban Borges, Neruda, Gab­riela Mistrál (Nobel-díjas chilei költőnő) nevével fémjelzett latin­amerikai irodalom élvonalába a II. világháború előtti években zárkó­zott fel a guatemalai Miguel Ángel Asturias és a kubai Alejo Car­­pentier. Az indián szülőktől (apja mesztic, anyja maja indián volt) származó Asturiast jogászként és íróként is az indián, az indiánság problémája foglalkoztatta. Már első jelentős művében, az 1930-ban megjelent Guatemalai legendákban is a gyerekkorában hallott ősi indián mesék világa elevenedik meg. Akárcsak Alejo Carpentierre, As­­turiasra is döntő hatással volt párizsi tartózkodása (1923—1932). Itt került közeli kapcsolatba Paul Valéryvel és a szürrealizmussal. André Breton írja az Első szürrea­lista kiáltványban: "Hiszek a két­fajta, látszólag olyannyira ellent­mondó állapot: a valóság és az álom bizonyos szupra valóságban való egyesítésében." A valóság­álom kapcsolat hangsúlyozásán túl a szürrealizmus automatikus írás­módja volt az az elem, melyet Asturias is írásai építőkövévé tett (bár az automatikus írásmód a szürrealisták számára főként és elsősorban a világ lírai megraga­dásának eszköze). S ez a két világ: az indiánoké és a szürrealistáké volt/lett Asturias írói világának szín­tere. Asturias költőként kezdte írói pályafutását; bukolikus hangvételű verseket írt, melyeket a népi, falusi környezet ihletett. írói hírnevét és rangját azonban prózájának s fő­ként regényeinek köszönheti. A hazáján kívüli olvasók többnyire az El senor presidente (Az elnök úr) című 1949-ben megjelent és 1967- ben Nobel-díjjal jutalmazott jelleg­zetesen latin-amerikai diktátor-re­gény szerzőjeként ismerhetik, melyben egy meg nem nevezett latin-amerikai ország morálisan be­teg mindennapjait ábrázolja. Ez a regény nyitja meg a nagy latin­amerikai diktátor-regények sorát, mint amilyenek pl. A. Carpentier Rendszerek és módszerek, illetve Gabriel García Márquez A pátriárka alkonya című regényei. Az El senor presidente (1959-ben jelent meg magyarul) a nagybetűs DIKTATÚRA látlelete, melyben a hatalmon kívül semmi sem létez­het. Tilos és büntetendő a szeretet, szerelem, részvét, őszinteség, ba­rátság, segíteni akarás és a félke­­gyelműség is. Egyetlen törvény van: a diktátor, az elnök úr szava, s ez a törvény teljesen kiszámít­hatatlan. Egyaránt a halálba küldi a vélt ellenséget és az odaadó barátot. Olyan világ törvénye ez, melyben akár egy tintapaca miatt is halálra korbácsolhatnak bárkit. Felkavaró és mélységesen elke­serítő regény. Kegyetlen. Vala­mennyi szereplője nyomorék, nem­csak a regény nyitó fejezetében szereplő csonka testű koldusok. Asturias az irreálisan amorálist teszi a világ rendezőelvévé. A regény érdekessége, hogy a cím­mel ellentétben a címszereplő el­nök csaknem jelentéktelen mellék­­szereplő; hisz valójában nem az ember, hanem a benne/általa meg­testesülő életidegen hatalom a fontos. A hatalom Asturias-i ábrázolása monumentalitásában, mindent el­pusztító tehetetlenségében egy­ben az ilyesfajta hatalom karikatú­rája is, olyan görbe tükör, melyet elsősorban azok elé tart Asturias, akik a vállukon hordják, eltűrik, kiszolgálják az ilyen hatalmat. Miguel Ángel Asturias nem tar­tozik a nálunk sokat fordított és olvasott írók közé, de akit érdekel, Asturiasban az adott korszak szí­nes, érdekes s egyben egyik legjelentősebb íróját ismerheti meg, olyan írót, akinek életműve nagyban hozzájárult a latin-ameri­kai irodalom szélesebb körű meg­ismertetéséhez, népszerűsítésé­hez. W.A.D. _____________________________ A HÉT 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom