A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-18 / 16. szám
OTT JÁRTUNK Szeretetet, melegséget is... Lázók Bamabásné pontos, rendszerető ember. Szereti a rendet önmagában és maga körül is. Azt tartja, aki nevelésre, oktatásra adta a fejét, annak elsődleges kötelessége hogy rendet, fegyelmet tartson, hogy tudja, mi a feladata ma, mit tesz holnap, sőt, holnapután is... Ez a rend és fegyelem egyébként mindenkinek feltűnik, aki a Padányi Alapiskola kapuját átlépi. Akár tavasszal, akár télen látogattam el hozzájuk, érzékelhető volt a gondos kéz, a törődés mindenütt, a koros épületen éppúgy, mint a kerten vagy az iskolaudvar játékszerein. Mindannyiszor eszembe jutott, ha újra iskolába járnék, itt szeretnék kisdiák lenni, ha a gyerekemet elsőbe Íratnám, szívem szerint idehoznám. Minél többször voltam itt, minél többet beszélgettünk az igazgató nénivel, a tanító nénikkel, annál inkább rögződött bennem ez az érzés. Azt hiszem, itt nem okoz gondot a gyerekeknek az óvodai mesevilágból a komoly iskolai életbe való átlépés, szeretetből, gondoskodásból kapnak annyit, hogy a fegyelem, a szigorúság ne tűnjön riasztónak. Lázók Bamabásné 1971-ben került ide, családostól. A férj úgy hozzátartozik az iskolához, mint az ajtóhoz a kilincs. Az ő érdeme a gyönyörű pázsit, a kora tavasztól késő őszig nyíló rózsabokrok, a pompázó virágágyások, a meleg tantermek, az udvar tökéletes játékszerei és még hosszan sorolhatnám az iskola üzemeléséhez tartozó sok-sok műszaki teendőt. Talán természetes mindez... Ha rendben van, ha minden üzemképes, akkor igen, de ha nem lenne, aki lelkiismeretesen gondoskodik ezekről, akkor ugyancsak éreznék a hiányát. Lázókné 1976-tól igazgatónő, ma már első tanítványai gyerekeit tanítja, és boldogan tapasztalja, hogy amit annak idején hazaszeretetről, nemzeti hovatartozásról, az anyanyelv megőrzéséről egyszerű szavakkal, a harmadikosok, negyedikesek értelmi szintjén elmondott, nem volt hiábavaló. Akik itt maradtak a faluban, kivétel nélkül ideíratják és szeptemberben idevezetik gyerekeiket. Ez élteti a kis iskolát, ezért nem volt kétséges a léte az elmúlt évek során egyetlen pillanatra sem! — Sok múlik a szülőkön, de sok rajtunk, pedagógusokon is. A mostani szülőket már mi neveltük és a példák igazolják, hogy talán nem is rosszul. Nagyon jó a kapcsolatunk velük. Tudják, hogy én, de kolléganőim, Újhelyiné Gróf Ágnes és Kosár Zsuzsanna is megköveteljük a rendet, a fegyelmet, mert másként nevelni nem lehet, de adunk szeretetet, melegséget is, mert ezek az apró gyereklelkek ezt szó szerint szomjazzák. Nem dicsekvésből mondom, de nincs is tanítványunk, aki ne emlékezne szívesen az itt töltött évekre. És nem emlékszem úgynevezett "problémás gyerekre" sem, egészségesen csintalanok, természetesen bohókásak, de hogy komiszak, rosszindulatúak lennének, ezt nem mondhatom. Persze, ez a szülők és a nagyszülők érdeme is, akik azért itt még nem felejtették el, hogy a tízórai mellé egy-két intő szót %- Újhelyiné Gróf Ágnes, Lázók Barnahásné és Kosár Zsuzsanna is adjanak "útravalóul" reggelenként — mondta az igazgatónő. Meleg kis közösség ez a padányi 1—4. osztályos alapiskola. A három tanító néni határozottan hangoztatta, hogy a szülők ragaszkodása, segítsége nélkül közel sem lenne ilyen. Ők éltették eddig is, hiszen másként nem lehetett volna, hogy mindenfajta körzetesítés és magasabb érdekeket képviselő intézkedés ellenére megmaradt. Mindig, minden körülmények között a szülők voltak azok, akik követelték, hogy csemetéik itthon, ebben az iskolában tanulhassanak. Elégedettek voltak a törődéssel, a tudással, amit a tanulók kaptak, hiszen látták, hogy ötödikben Alistálon, ahová innen kerültek, szintén megállják a helyüket. Semmivel sem tudtak kevesebbet, mint más, nagy iskolák tanulói, élményben, életrevalóságban pedig talán még többet is. Délutánonként itt is voltak és vannak olyan rendezvények, amelyek a gyerekek szórakozását meg az iskola javát egyaránt szolgálják. A hulladékanyag-gyűjtésből pénzük volt és van a tanulók jutalmazására, a farsangi bál és a gyermeknapi ünnepség vidám kikapcsolódás mindenegyes alkalommal tanítónak, diáknak egyaránt, az egészségügyi, a képzőművészeti, a tűzoltó szakkörök keretében játékos formában, de komoly dolgokat tanulhatnak. Ilyen ideális környezetben, mint a padányi iskola, igazán csak az újságírói kíváncsiság kérdezted meg, miként képzelik el a jövőt. A kívülálló ugyanis úgy látja, hogy rendben, a legteljesebb békében, boldogságban zajlik itt az élet. A kérdés azonban úgy hatott a három pedagógus között, mint amikor az állóvízbe kavicsot dobnak, s az komoly hullámokat kavar. — Nem tudjuk a jövőt, nem tudunk tervezni — jelentette ki Lázókné, s a bizonyossághoz, a rendhez, a fegyelemhez szokott igazgatónő egyszerre elbizonytalanodott. — Szeptembertől a napközis tantermünkben felekezeü osztályt akarnak berendezni. Semmi kifogásunk ellene, hiszen a református hitoktatást is megoldottuk, itt, ebben az iskolában, két csoportban zajlik. Fájlalnánk azonban, ha "elveszítenénk" a napközis tantermet, ahol délutánonként huszonöt gyerek tanul, játszik, szórakozik. A szülőkre bíztuk most is a döntést, határozzanak belátásuk szerint — magyarázta az igazgatónő. Ezzel búcsúztunk, s amikor a kapuban kezet fogtunk, újra a kedves, mindig bizakodó ember mosolyával köszönt el. Az igazgató néni ugyanis mindig mosolyog, mert minden bosszúság, baj, gond mellett örömet adnak neki egykori és mai tanítványai, akik közé bosszúsan, netán haragosan mégcsak véletlenül sem menne. Bizonyára ez is hozzájárul a Padányi Alapiskola kellemes légköréhez. Csak legyen sokáig, csak szolgálja az apróságok javát minél tovább! Benyák Mária A HÉT 3