A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-11 / 15. szám
ELŐ MÚLT A szamárünnep... (Történetek Zoboralj Az ősi Zoboralján a misztérium-játékoknak nagy hagyományai vannak, különösen a karácsonyi betlehemes játékok maradtak fenn sok-sok változatban, de a tavaszvárás, sárdózás, villőzés, kiszehányás és a húsvéti népszokások sem maradtak feledésben. A húsvéti passió külön eseményszámban zajlik a templomokban, de elképzelhető, hogy egykoron éltek más misztérium-játékok is, mondjuk a tréfás pásztorjelenetek. A húsvéti szokásokhoz tartozik a virágvasárnapi menet, amelyről maradtak olyan feljegyzések, hogy szerep jutott még a jámbor állatnak, a szamárnak is. Azonban a szigorú egyházi tilalmak, az oda nem illő szamarat és szamárünnepet igyekeztek kiiktatni, mígnem az egyszerű póri nép emlékezetéből teljesen kigyomlálódott... Sebők János nyugdíjas tanítótól hallottuk, hogy az első szamarat a szabadságharc leverése után vásárolták egy töröktől, aki Érsekújvár környékén telepedett le, és nem tért vissza Törökországba. Érdekes, hogy a vásárló Kegyes Molnár András nem gerencsért, hanem alsócsitári ember volt, de a gerencsérieknek annyira megtetszett az ordító, "iázó" szamár, hogy alig egy hónap múlva már egy sereg csacsi ordítozott végig a gerencsért utcán. Nagyon megkedvelték az igénytelen állatot, szelídsége miatt "jámbornak" nevezték. A plébános a gerencsért templomban még azt is elmondta, hogy a szamár hátán azért van a kereszt, mert Krisztus Urunkat is szamárháton vitték szülei, amikor menekülniük kellett. De később virágvasárnapon is szamárháton vonult be Jeruzsálembe. A gerencsérieknek bizony kellett a biztatás papjuk szájából, mert nemegyszer gúnyolták őket szamaraik miatt, mindenfelé. Ám a talpraesett gerencséri menyecske éles nyelvével visszavágott a vicispánnak is. A vidspán érdeklődésére, hogy vajon sok szamár van-e Gerencséren imigyen válaszolt: "Jaj vicispán uram! Ha maga odajönne, még több lenne." Ámde az egyik tehetősebb gerencséri gazda megunta a szamarazást és a gúnyolódást, jámborkáit lóval cserélte fel. Sajnos nem választott jól, mert az olcsó lovacska nem bírta a terhet, a munkát, csakhamar kidőlt és felfordult. A gazda szolgáját elragadta a költői ihlet, és az egyik halottas ének a népének múltjából) dallamaira mgszületett a rigmus. Az idősebb gerencsériek ajkán még ma is él. íme a két versszakos versike: "Nem megmondta gazdám, hogy lovat ne tartsál! Jobb neked a szamár, ki a mezőre jár. Szénát nem eheti, zabot nem szíveli. Iglice tövisket azt nagyon szereti. Jaj de csodálatos a szamár élete, Hogyha megöregszik nincsen becsülete. Ütik, verik, nyúzzák, káréba befogják. Eztet a nagy terhet véle elhúzatják. Ámen" Nincsenek a "szamárünnepről" szóló feljegyzések, de mint láthatjuk a szamár egykoron közkedvelt állat volt a Zoboralján. Különösen Gerencséren, Zsérén, Csitárban és Kolonban foglalkoztak szamártartással, amelynek nagy szerepe volt a mezőgazdaságban, de szamár húzta a koloni mészégetők kordéit, kis szekereit, akik messzi vidékre jártak és árulták a jó koloni meszet. Emlékezetem szerint a háború után szülőfalumban, Nagycétényben is voltak szamarai egy családnak. Mondom, amikor először láttuk a jámbor jószágokat, Krisztus állatkáit, körülálltuk őket, akárcsak a mai gyerekek, amikor megbámulnak egy különleges autót, vagy az égből csöppent helikoptert, forgószárnyas repülőt. A fülsiketítő "iázásra", amelyet a határ és a falu minden sarkában, zegében-zugában lehetett hallani, kirohantunk az utcára és vártuk a szamárfogat érkezését. Érdekes, hogy a Nyitra-vidék utolsó szamaras embere városi, a nyitrai szakállas vagy szamaras Géza volt. Mindenki ismerte hosszú szakállárói és egyfogatos szamaráról. Azt mondják, egykoron szépszál ember volt a szakállas vénség, hódította a női sziveket. Az első világháborúból megtörtén, nehéz betegséget, a tífuszt átvészelve tért haza, aztán soha nem nősült meg. Szamarával ezt-azt fuvarozott a városi hölgyeknek, valamikor a hetvenes évek elején halt meg. A nyitrai Lósy Józseftől, a nyugdíjas mezőgazdásztól hallottuk, hogy Gerencséren népes volt a szamársereg, csapatban őrizték, akárcsak ménesben a lovat, gulyában a szarvasmarhát. Ezt Sebők János is megerősítette, mondván, hogy a harmincas években már 25—30 pár szamarat tartottak a szamarasgazdák. Beszélgetésünket Lósy József egy színes történettel, mesével is élénkítette. íme, a gerencséri szamaras ember története: "A gerencséri szamaras ember a legkedvesebb szamarát fogta a kordó elé, és elindult a városba (Nyitrára). A piac volt útjának célja, ahová "dpolkát" (apróra hasított és gúzsba kötött tűzifát, gyújtóst) és egyéb portékát vitt árulni. A felesége utánakiáltott: — Aztán sót, zsírt el ne felejts hozni! — Jó, jó majd hozok — szólt vissza az ember, és enyhén meglegyintette jámborkáját. A kordé kigördült az udvarról, kerekei vidáman kattogtak lefelé a lejtőn, amely a "Nagymocsár" mellett haladt el (mára szép lakóházak épültek a lecsapolt mocsár helyén). Miután a Nagymocsárt elhagyták, feltűnt a soktornyú püspöki város és hamarosan elérték a zobori kaszárnya, kőfallal körülzárt birodalmát. A piac akkor a régi színház (mára új épült helyébe) és a városháza (Lyka ház) közti téren zajlott, amelybe a Vak Bottyán utca torkollt. A sarki Bottyán ház még ma is áll, amelynek lakója a híres kuruc generális volt... A gerencsért ember hamar túladott portékáján, és nyomban indult hazafelé. Ám a Híd utca első kocsmájánál, amely ugyan közel volt a piachoz, de a szokás hatalma erőt vett a szamáron és megállt. Gazdája könnyedén lecsusszant az alacsony kordé bakjáról, és belépett a kocsmába. A vígkedólyű emberismerő 30 A HÉT
