A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-11 / 15. szám
ELŐ MÚLT zsidó kocsmáros hozta is a szokásos nagyfröccsöt, amit egy másik követett. Miután a szamaras ember elbánt a fröccsökkel, fizetett és távozott. Erős jellem volt, egy kocsmában csak két fröccsöt hajtott fel elvből, de a Híd utcában bizony sok volt a kocsma. A kocsmák közti szünetben ugyan eszébe jutott a zsír, meg a só, de azzal nyugtatta magát, hogy majd a következő kocsma után szakít időt az asszonyi parancs teljesítésére. Ám, mire végzett a kocsmákkal és a fűszeres elé értek, a gerencséri szamaras ember nemcsak szunyókált a bakon, hanem hortyogott is önfeledten. A gerencséri szamaras ember legkedvesebb szamara ismerte az illemet, tudta, hogy olyankor a gazdáját nem szabad felébreszteni, a fűszeres bolt előtt nyugodtan baktatott tovább. A jámbor jószág jól ismerte az utat hazafelé, nem történt semmi hiba, nyugodtan poroszkált az út szóién. Már a Sólyomhegy alatt döcögött a kordé, amikor az alvó szamaras különös hangokra lett figyelmes. Először azt gondolta, hogy álmodik, de aztán meggyőződött róla, hogy ébren van: — Se zsír, se só, se zsír, se só! — nyikorogták, ismételgették a szamaras kordó kerekei. — Jaj, se zsír, se só, az asszony agyonvág, ha üres tarisznyával térünk haza! — nyögte a szamaras ember, és vissza, a város felé fordította szamarát, miközben nagyot csapott a szamár fültöve közé, hiszen a szamár volt a bűnös, miért állt meg minden kocsma előtt!" Egy másik rövidke szamaras történetet a lódeci Frey Gyula barátom mesélt, amely felesége nagyapjával esett meg a századelőn, de ma is közszájon forog. Csibe Székely Mihály jó kiállású, éles eszű lédeci parasztgazda volt. Egy alkalommal ügyes-bajos dolgát ment elintézni a városba (Nyitrára). A városban összetalálkozott János nevű barátjával, akivel együtt ették a császár kenyerét katonakorukban. A találkozás örömére ittak egy kicsit, azután barátja meghívta Gerencsérre, ahonnan gyalog mégiscsak rövidebb lesz az út. János szép két szamara várta őket a kocsma előtt. A bakon nem fértek el egymás mellett. Mihály a kordóban kapott helyet. Ám nehéz ember lóvén, nyomott vagy kilencven kilót, a kordé egyensúlya hátsó irányban megbillent, és szinte a levegőbe kapta a szamárfogatot. De ne szaporítsuk a szót, menjünk tovább. Gerencséren felhajtottak még a jó hazai pálinkából is. Nyár lévén, bizony Mihálynak rogyadoztak lábai, de az is elképzelhető, hogy csak megjátszotta magát, mivel nagy mókamester volt. Á ház asszonya, a gerencséri János felesége nem engedte gyalog útjára a vendéget, hanem megparancsolta férjének, hogy tüstént fogjon be, és szállítsa egészen Lédecre a kedves vendéget. Az úton danolásztak, tréfálkoztak, felemlegették a cseh lányokat és ittak is, mert János felesége jó, gondos asszony volt, az útra odacsúsztatott egy-egy üveget az utazóknak. Lódechez érvén, a falu szólón Mihály arra kérte katonacimboráját, hogy álljon meg, onnan már gyalog szeretné megtenni az utat hazáig. De János tudta, hogy szógyenli Mihály a szamarakat, azért a szamarak közé csapott é$ vágtatva, nagy lármával "szamártrombitálás" közepette trappoltak be Mihályék udvarába. Az udvarra érvén a szamaras János lepattant a bakról, mire a kordé hirtelen megbillent és Mihály úgy fordult, gurult ki a szamaras kordéból, akár a krumplival teli zsák. Csibe Székely Mihálynak a kocsmával szemben állott takaros portája, így sok látója is akadt a szégyennek, aminek bizony nem örült a "csibe" ragadvány nevet viselő büszke léded gazda. Azóta is járja a szólásmondás Lédecen különböző változatokban: "Úgy jött haza, mint csibe Misó, szamáron!" Felelevenítettünk néhány történetet a Zobor-vidóki magyar emberek életéből, de bizonyára vannak még el nem mondott történetek, epizódok a szamártartás korából. Érdekes, hogy neves néprajzkutatóink is átsiklottak a jámbor háziállat nevelése felett. De az is lehet, hogy a hallgatás oka az emberekben kialakult szógyenórzet volt, ám mára nincs mi szégyenkeznivaló, sőt, büszkén vállalni kell a Zobor-vidók eme változatos, színes képét és arculatát. Csehországban például a szamártartás újra teret hódít, a kisáliattenyésztők nagyon kedvelik jámborságáért, igénytelenségéért és azért is, hogy hosszan kitart az ember mellett, elei 30—40 esztendeig is. Motesíky Árpád ŕ-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—\ A Kice-vice villőzés A Zoboralján a lányok virágvasámap villőzni jártak. Egy nagy fűzfaágat feldíszítettek szalagokkal — ez volt a villőfa —, és népviseletbe öltözve énekszóval járták végig a falut. Ez a tavaszi leányszokás a tavaszvárás és a téltemetés jelképe. A villőzést a kice kivitele előzte meg. Egy szalmabábut felöltöztettek, és ezt vitték végig a falun. Ezt nevezték kicének. Ha volt patak a falu végén abba dobták, ha nem volt, elégették. Ezzel a kicével kivitték a faluból a betegségeket. Ezt a bábut nem volt szabad egy udvarba se befordítani, mert úgy tartották, hogy akinek az udvarába befordítják, ott az állatokat elpusztítja a dögvész. Nem is fordították senki udvarába, csak annak, akire valamiért haragudtak. A kicézés szokására már csak Menyhén, Bodokon és Gesztén emlékeznek. Gesztén például a kicézés alkalmával a következőt énekelték: Kice-vice villő, gyjjön rád a himlő (Ezt többször ismételték) Icipici kis kice, nincs belőled semmi se Semmit mondó kis kice, behajítunk a vízbe. Tyúúú! Ekkor a kicét behajították a vízbe vagy a tűzbe és mondogatták: Kice-vice villő, gyűjjön rád a himlő! Szoknyájukból kirázva a tetűt és mindenféle betegséget mondták: Búha, tető mind lehulljon, dög, korela itt maradjon! Tyúúú! Aztán bementek egy gazda udvarába és énekeltek: Kié, kié ez a ház, tán a Mónár Istváné Benne van egy vetett ágy, mellette ringó bölcső, Haj villő! Falu vígin selem sátor haj villő! Megkérdezték: Van maguknak Virágvasárnapjuk? Felelet: Van! Köszöntek és énekelték: Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Kivitték a kice-vicét behoztuk a zödágat, Minden jót kívánunk ennek a gazdának! Ződ ág hozzál, meleget, nyári meleget, a lányoknak szíp legínyeket. Hej, székecske, székecske, szőlő dombocskája, határunkot a jégesső el ne verje. Zab szemesedjék, búzja bokrosodjék rozs szaporodjék. Kender nyőjjön, olyan hosszú legyen, mint a csikó farka, még annál is hosszabb, mint a Duna hossza. Csóvány nyőjjön, kis liba keljen, kis csibe sipogjon, kis malac cincogjon. Kentek lova hízzon, hadba megyünk rajta, török fejet hozzon, lapu alatt lapuljon, csík-csík, jó mákos csík. Kentek tyúkja sokat tojjon! Aggyanak tyúkmonyát! Meg-e tojott a kakas? Ha nem adnak tyúkmonyát, betöröm az ablakot, Kovásztokba szaladjon be a pocok! Ez már csak a múlté. Kár lenne elfelejteni! Sipos Anna ______________________________/ A HÉT 31
