A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 1. szám
GONKOLKODO TŐZSÉR ÁRPÁD Rendszerváltás és -rendszerváltás Debrecenben nemrég arról tanácskoztak az írók, hogy "felszabadult-e a magyar irodalom", meg hogy "korforduló-e a rendszerváltás az irodalomban is"? A tanácskozásra én is hivatalos voltam, de elmenni — sajnos — nem tudtam. A szervezők kérdése azonban azóta sem hagy nyugton: meg lehet-e vajon egyáltalán válaszolni ezt a kérdést? Ha az irodalom felszabadulhat, akkor előbb fel kell tételeznünk a rabságát. De milyen az a "rab" irodalom? Talán olyan, amilyet a börtönben írnak az írók, költők? Olvassuk el Jan Zahradníček börtönben irt verseit. A cseh költő az ötvenes években kilenc évet töltött Gottwald, Zápotocký és Novotný börtöneiben, verseinek nagy részét nem papírra, hanem az emlékezetébe "írta", de mutasson nekem valaki abból az időből szabadabb, szárnyalóbb költészetet, kozmikusabb eseményt a lírában! Le sem merem írni a közhelyet, hogy a szellemet nem lehet börtönbe csukni. Vagy azoknak az íróknak az irodalma lenne "rab" irodalom, akik önként raktak szellemükre bilicseket, sziámi ikrekként nőttek össze a cenzúrával, diktatúrával, idegen szemléletekkel? Csakhogy az ilyen "íróktól" a felszabadulás firtatása helyett nem azt kellene-e inkább megkérdeznünk, hogy tulajdonképpen mennyiben voltak írók akkor, mikor hagyták szellemüket rendszerekbe zárni és mennyiben azok ma? Summa summárum: az irodalomnak természetes létállapota a szabadság (nem célja, mert az megint más), s mi éppen a művészetnek, az alkotásnak nevezett csodában élhetjük meg úgy a szabadságot, ahogyan a társadalom önként vállalt vagy diktált fegyelmében talán soha nincs rá módunk. S az a "mű”, amelyben nem világít a szabadságnak ez a belső fénye, az nem irodalom. S aki ezt nem érti, az vajmi keveset ért az irodalomból. S itt meg kell állnom egy pillanatra. Eddig jutottam el ugyanis jelen korreferátumom szövegének írásában, mikor a Kossuth Rádió múlt szombati Mindenapi irodalmunk című adásában meghallgattam Réz Pál debreceni hozzászólását, s meghökkenve tapasztaltam, hogy Réz szinte szó szerint azt mondja, amit ón akkorra már papírra vetettem. Csak ő a cseh Zahradníček helyett a magyar Radnótival és másokkal érvelt. Zavaromban elfelejtettem az elkezdett szillogizmusom zárótételét (ami talán nem is baj, mert nincs kizárva, hogy Debrecenben ezt a kérdést már úgy körüljárták, hogy közben 4 A HÉT nem csak a premisszáim, hanem a premisszákból következő ítéleteim is elhangzottak), s egyre az járt az eszemben, hogy ha a "felszabadult irodalommal" szembeni ellenigazság annyira közhely, akkor a debreceni tanácskozás szervezői vajon milyen meggondolásból kérdezték, amit kérdeztek? Nem csupán a csúcsa-e a kérdés a jéghegynek, s a mélyben súlyosabb igazságok (vagy vélt igazságok) úsznak? Aztán hirtelen eszembe jutott Grendel Lajosnak a budapesti rádióban nemrég elhangzott interjúja, amelyben a két hazában is megbecsült szerző olyasmit mondott, hogy a szlovákiai magyar irodalom 1989-cel lezárult korszaka a bolsevizmus jegyében telt el, s a szlovákiai magyar írástudók most azért hallgatnak, mert bűntudatuk van. S elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért is van bűntudatuk azoknak a szerencsétlen írástudóknak? Azórt-e, mert a bolsevizmus korában éltek, esetleg kollaboráltak is a rendszerrel, vagy azért, mert a bolsevizmus idején rossz novellákat, rossz verseket írtak? A két feltételezett helyzet ugyanis nem okvetlen kell, hogy ok és okozat legyen. S ezt a bevezetőmben felhozott példák mellett Grendel Lajosnak a legkeményebl? bolsevizmus idején született kitűnő regényei is bizonyítják. S ha írónk a rossz rendszer és a rossz mű között ennek ellenére is feltétlen okokozati összefüggést lát, akkor az ó vélt igazsága is ott úszik a jéghegy aljában. Aztán eszembe jutott Dobos László, aki egy beszélgetésünk alkalmával úgy kezdte védeni fiataljaink által éppen en bloc elmarasztalt irodalmi hagyományainkat, hogy sorolni kezdte: X-nek, Y-nak s Z-nek is mennyi ellenzékiség van ebben és ebben a művében! S ha ehhez hozzáteszem a mindnyájunk által nagyra becsült filozófus-kritikus Radnóti Sándor idevágó véleményét, amelyet új könyvéből, a Recrudescunt vulnerából másolok ide, s amely szerint "A jelentős magyar irodalom, a súlyos irodalmi szó ellenzéki", akkor rájövünk, hogy a debreceniek kérdését problematikussága ellenére is komolyan kell vennünk: az irodalom döntően társadalmi meghatározottságának gondolata sokkal mélyebben ól irodalmárainkban, mintsem gondolnánk. Komolyan kell vennünk, és komolyan, körültekintően más véleményt kell bejelentenünk. Nem az irodalom érdekében, mert az úgy is olyan lesz, amilyenné az erős, igazi tehetségek (s nem a társadalmi rendszerek!) alakítják, hanem az irodalomról való gondolkodásunk, kritikai irodalmunk érdekében. Hogy az elkövetkező években, évtizedekben már nem azt az irodalmat emeljük magasra, üssük feltétlen értékké, amely a társadalomról s az emberről pontos ismereteket, kimerítő leírást közöl ugyan, de a szociológiai híradásokat mondjuk csak a szemléltetés, az érzékletesség fokában haladja meg, vagy azt az alkotót, aki bátran ellenzéki, de ellenzékiségében az irodalmi érték szempontjából csak alig tesz mást, mint az, aki az éppen fennálló rendszer — mondjuk a bolsevizmus — jegyében ír, hisz a rendszerrel esetleg csak egy másik rendszert, másik eszmét szegez szembe, s nem azt az esztétikai szépet, amelyről Vanszlov azt írja, hogy "nem más az, mint érzékileg kifejezett szabadság". Külön véleményt kell bejelentenünk, s el kell mondanunk, hogy a rendszer és ellenrendszer, az eszme és elleneszme jegyében született, tehát döntően társadalmi meghatározottságú irodalomból hiányzanak azok a metafizikai tartalmak, amelyek nélkül a műalkotás vonatkozásában semmiféle szabadság nem létezhet, s bár az irodalom bizonyos társadalmi meghatározottságát nem lehet s nem is akarjuk tagadni, mi a műalkotás tartalmának pontosan azt a szabadság-szépséget tartjuk, amelyben művész és műólvezó egyaránt az egyén és a világegyetem titokzatos és felszabadító egységét érzi. S azt is el kell mondanunk, hogy ez a szabadság-kritériumú irodalom — alakulásában — nem a rendszeváltásokhoz iga-
