A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-21 / 12. szám
ÉGTÁJAK STENDHAL A Cenci család (részlet) A legkisebb bűn, amit Francesco Cenci szemére vethettek, az volt, hogy kedveli az útszéli szerelmet. A legnagyobb pedig az, hogy nem hisz Istenben. Soha életében nem látták templomban. Háromszor vetették börtönbe útszéli szerelmi ügyek miatt, s úgy szabadult ki, hogy kétszázezer piasztert adott tizenkét egymást követő pápa kegyeltjeinek. (Kétszázezer piaszter 1837-ben kömlbelül ötmillió franknak felelt meg.) Én már csak akkor láttam Francesco Cencit, amikor a haja őszbe vegyült, Buoncompagni pápa uralkodása alatt, amikor a merésznek mindent lehetett. Körülbelül öt láb és négy hüvelyk magas, igen jóképű, bár túlságosan szikár ember volt; az a hír járta, hogy rendkívül erős, de lehet, hogy ezt a hírt maga terjesztette; nagy, kifejező szeme volt, de felső szemhéja kissé alácsüngött; kissé nagy, előreugró orra volt, vékony ajka és nagyon kedves mosolya. Ez a mosoly rémítő lett, ha ellenségeire pillantott; ha csak egy kissé is felindult vagy meghatódott, olyan remegés fogta el, hogy alig tudott uralkodni magán. Ifjúkoromban, Buoncompagni pápa alatt, láttam, ahogy Rómából Nápolyba ment lóháton, nyilván szokása szerint valami szerelmi kaland után járt, átvágott a San Germanó-i és fajolai erdőn, mit se tartva a haramiáktól; úgy mondják, alig húsz óra alatt tette meg az utat. Mindig egyedül utazott, és mindig bejelentés nélkül; ha az első lova kifáradt, másikat vásárolt vagy lopott. Ha csak egy keveset is teketóriáztak vele, ő nem teketóriázott, hanem előkapta a tőrét. De meg kell jegyeznünk, hogy az én ifjúkoromban, vagyis amikor ő negyvennyolc vagy ötvenéves volt, senki se merészelt ellenkezni vele. Különösen abban telt öröme, ha ujjat húzott ellenségeivel. Jól ismerték őszentsége államaiban minden országúton; bőkezűen fizetett, de ha megsértették, arra is képes volt, hogy két-három hónap múlva elküldje egyik bérgyilkosát, és megölesse haragosát. Egész hosszú életében az volt az egyetlen erényes cselekedete, hogy a Tevere partján, hatalmas palotája udvarában templomot építtetett Szent Tamásnak, de még erre a szép cselekedetre is az a vágya sarkallta, hogy mindig a szeme előtt legyen minden gyerekének a sírja, akik iránt természetellenes, halálos gyűlölettel viseltetett legzsengébb ifjúságuk óta, amikor még semmi módon meg nem bánthatták. "Ide akarom juttatni valamennyit" — mondta gyakran keserű mosollyal a munkásoknak, akiket a templom építésére fogadott fel. A három legidősebb fiát, Giacomót, Cristoforót és Roccót Spanyolországba küldte tanulni a salamancai egyetemre. Amikor már ott voltak abban a távoli országban, gonosz örömét találta benne, hogy egy fillért se küldött nekik, úgyhogy a szerencsétlen ifjak számtalan levelet írtak atyjuknak, de valamennyi válasz nélkül maradt, végül kénytelenek voltak nyomorultul hazatérni hazájukba, apró kölcsönöket kérve és egész úton koldulva. Rómában szigorúbbnak, zordabbnak és keserűbbnek találták atyjukat, mint valaha, hiába volt roppant gazdagsága, nem akarta őket ruházni, s még a leghitványabb eledelre se akart pénzt adni nekik. A szerencsétlenek végül kénytelenek voltak a pápához fordulni, s ő arra kónyszerítette Francesco Cencit, hogy egy kis járadékot adjon nekik. Ezzel a vajmi csekély jövedelemmel külön költöztek atyjuktól. Nem sokkal ezután Francescót harmadszor és utoljára börtönbe vetették útszéli szerelmei miatt; ekkor a három testvér kihallgatást kórt Szentatyánktól, a jelenleg uralkodó pápától, és közösen kérték, hogy végeztesse ki atyjukat, Francesco Cencit, mert, amint mondták, gyalázatot hoz családjukra. Vili. Kelemen is szerette volna kivégeztetni, de nem akart engedni első gondolatának, hogy ne tegyen kedvükre ezeknek az elfajzott fiúknak, és szégyenszemre kiutasította őket. Atyjuk, mint fentebb említettük, jókora összeget adott egy pártfogónak, és kiszabadult a börtönből. Érthető, hogy három legidősebb fiának furcsa eljárása csak növelte gyűlöletét gyermekei iránt. Lépten-nyomon átkozta őket, aprajátnagyját, és mindennap megbotozta két szegény lányát, akik vele laktak a palotájában. Az idősebbik, bár minden lépését figyelték, addig ügyeskedett, míg el nem juttatott egy kérvényt a pápához; könyörgött Őszentsógének, hogy adja férjhez, vagy helyezze el egy kolostorban. Vili. Kelemennek megesett a szíve a szenvedésein, és feleségül adta Carlo Gabriellihez, a legnemesebb gubbiói család sarjához; Őszentsége kötelezte a lány atyját, hogy jókora hozományt adjon a lányával. Érre a váratlan fordulatra Francesco Cenci iszonyúan megdühödött; meg akarta akadályozni, hogy nagyobb korában Beatricének is eszébe jusson, hogy követi nővére példáját, ezért elzárta a lányát hatalmas palotájának egyik lakosztályában. Ott senki sem láthatta Beatricét, aki akkor alig tizennégy éves volt, de máris ragyogó, elragadó szépség. Ráadásul volt benne valami vidámság, valami nyíltság, és olyan humor, amihez foghatót senki másban nem láttam. Etelét maga Francesco Cenci hordta neki. Ez a szörnyeteg hihetőleg ekkor lett szerelmes belé, vagy úgy tett, mintha szerelmes volna belé, hogy gyötörje szerencsétlen lányát. Gyakran emlegette, hogy milyen álnokul rászedte őt a nagyobbik lánya, és saját szavaitól megdühödve végül is megbotozta Beatricét. A HÉT 17
