A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-14 / 11. szám
OTT JÁRTUNK A Fábry utcát kerestem... (CSITÁRI GONDOK) A közelmúltban még azzal büszkélkedhettünk, hogy a zoboraljai palócok jobban megőrizték a magyarság eredeti jellegét, nyelvüket, nemzeti identitásukat, mint más vidékeken. Sajnos a szlovák nyelvtengerbe beékelődve az utóbbi húsz esztendőben annyira megindult az asszimiláció, de nevezhetjük joggal elnemzettelenítésnek, hogy az már egyes községekben siralmas állapotba juttatta a zoboraljai magyarságot. A régi magyar népszokások, a farsangi néphagyományok, a népmondák kihalóban, veszendőben vannak, és az ősi magyar melódiák, népdalok is csak az öregek ajkán fakadnak. Most döbbennek rá, hogy kemény árat kellett fizetni Csitár község lakóinak is, hogy a "nagyvároshoz", Nyitrához csatolták a falut. Az egyesítés 1974-ben történt, a község utolsó elnöke Dolinszky József volt. "Kétmillió koronát kaptunk a viz- és úthálózat kiépítésére — mondja Chovancsek Sándor egykori tanácstag, ma a gerencséri iskola igazgatója —, de az a pénz az egyesítés folytán odaveszett, ki tudja mire használták fel? Az utakat ugyan portalanították, a vízhálózatot, csatornázást is kiépítették, de jóval később. Az elmúlt években csak a halottas ház épült fel Alsócsitárban. Még az önállóság idején üzletet, kocsmát épített a falu, amelyből mindig a Jednota húzta a hasznot. Most, a privatizálások korában kiadták bérbe, és most is a Jednota húzza belőle a hasznot, a javakat nem a falu élvezi..-? Az 1989-es eseményeket követően a gerencsérek nyomban úgy döntöttek, hogy elszakadnak Nyaráról. Akkor Finta Rezső mérnök — ma Gerencsér polgármestere — javasolta a csitáriaknak, hogy ne habozzanak, szervezzék meg a leválást. Ám az 543 lelket számláló község lakóinak többsége úgy döntött, hogy megmaradnak a "nagyváros" keblén. Áz érdekesség kedvéért elmondjuk — mert nem mindenki tudhatja —, hogy Nyitrától számítva, a Zobor- és a Sólyomhegy tövében az első zoboraljai falu Gerencsér. Majd azután következik Csitár, a Harancs és a Zsibrica lankáin, erdókoszorúkkal övezett gyönyörű tájon, a "csitári" hegyek alatt. Mára a csitáriakban is megérett a cselekvési vágy, és ami késik, az nem múlik, hiszen a nyitraivánkaiak is a napokban terjesztették elő Nyitrától való leválási szándékukat. Szinte megmosolyogni való, hogy Gerencsér beékelődött Nyitra és Csitár közé... A háború után nyílt magyar iskola Csitárban is. Akkor még nagyon erős volt a magyarságöntudat a Zoboralján. Az alsócsitáriak 96 százaléka vallotta magát magyarnak. Az ötvenes évek legelején szövetkezetbe tömörült a parasztság. Nem önként, de jól működő kis szövetkezetük volt, amelyet aztán az ötvenes évek végére állami birtokká alakítottak át. Természetesen adminisztratív módszerekkel történt a szövetkezet beolvasztása, ami oda vezetett, hogy a volt szövetkezetesek, a föld jogos tulajdonosai lassan-lassan kiszorultak az állami gazdaságból, otthagyták a földet, elszegődtek munkásnak. Á hatvanas években jól működött a Csemadok, színdarabokat is játszottak a fiatalok, de főként népdalénekeseik remekeltek a Csemadok-napokon. A régi, legendás szép napokat felidézve még most is emlegetik a csitári Dolinszky Katikát. Azóta asszony lett a lányból, Pogrányba ment férjhez, de éneklő kedve nem lankadt egy pillanatra sem, a pogrányi folklórcsoport oszlopos tagja, erőssége a rendezvényeken. Manapság Csitárban a Csemadok is halódik, a magyar politikai mozgalmak és pártok sem szerveződtek, nem eresztettek gyökeret. A kisiskolák megszüntetése idején a csitári magyar iskolát a nyitragerencsérihez csatolták, de sajnos Gerencséren a magyar iskola nemhogy erősödött volna, hanem éppen az ellenkezője történt, a magyar osztályok megszűntek. Napjainkban, a demokrácia kezdetén Csitárban is, a felnövekvő nemzedék belekerült az "asszimilációs szörny" jól megtervezett és sűrűre font hálójába. A bajok a Nyitrához csatoláskor kezdődtek. Csak az nem látta, aki nem akarta, hogy a humánusnak és toleránsnak tűnő jelek a nemzetiséggel szemben, ideig-óráig tartanak majd. Ugyan jól esett a magyar telkeknek, hogy néhány utcát a magyar kultúra és szellemiség nagyjairól neveztek el. Gerencséren Bartók és Kodály utcájának örülhettek, míg Csitár egyik utcáját, amely a Harancs-helgység lábánál végződik, Fábry Zoltán nevét kapta. Am az utca és Csitár lakóinak megdöbbenésére Nyitra város honatyái 1991. december 19-én tartott ülésükön szentesített utcakeresztelő szándékukat végérvényesen imigyen hozták nyilvánosságra: "Fábryho ulica dostala názov Pod Žibricou (A Fábry utca, a Zsibrica-aljai utcanevet kapta). Fábry utcájának névváltoztatását azzal indokolták, hogy a Tribecs hegység, Zsibrica csúcsán egykoron "ószláv" erődítmény állott, arra emlékeztet majd az új utcanév. Az ilyen hártyapapír vékonyka, átlátszó magyarázatra szokta mondani a magyar ember, hogy "mese habbal". Inkább a városatyák ismereteivel tehet baj, akik Fábry Zoltánt, egy másik Fábryval tévesztették össze, de elképzelhető az a feltevés is, hogy szerintük az, aki a múltban antifasiszta Író volt, az gyanús, és nem lehetett más, mint szájtépő kommunista. Megkerestem a honatyák egyikét, aki jelen volt azon a bizonyos utcakeresztelő tanácskozáson. Kérdésemre azt válaszolta, hogy bizony nem emlékszik pontosan arra a gyűlésre. "Nem volt ellenvetés? — próbálkoztam tovább. "Kivel, Fábryval kapcsolatban?" — kérdezett vissza, és nemlegesen ingatta fejét. "Akkor az egész úgy történt, mint a Kassai Kormányprogram’ — feszegettem tovább a dolgot. "Miért, az hogyan történt?" — kérdezte újra. "Felolvasták és kész, öt perc alatt pergett te az egész, az egymilliós magyarságot háborús bűnössé nyilvánították. Nem szólt elten senki, úgy volt természetes és nyilvánvaló minden!" — mondtam, mire a honatya csak annyit mondott, hogy túlzók és túlontúl tragikusnak látom a dolgokat. "Próbáljam más aspektusból szemlélni az eseményeket..." Próbálom, de nem megy! Csitárról visszatérőben sok minden eszembe jutott. Különösen azt próbáltam mérlegelni, hogy az egyik jó tollú újságírónknak a "gerencséri utca’ láttán és a népdal kapcsán, miért jutott eszébe Bartók neve, hiszen ezen a tájon, a Zobor-hegy déli oldalán Kodály Zoltán járta a falvakat fonográfjával. Bartók Béla Nyitradarázsin fordult meg, amely a hegy nýugati, végső nyúlványánál fekszik. Egy más újságíró viszont imigyen lelkesedett: "Elhaladva a Csitári hegyek alatt és Gerencsér község mellett, vidám nótázásba kezdtünk, szinte rácáfolva Kodálynak a mátyusföldi népdal kiveszése fölötti aggodalmára." A sorok olvastán hallgattam és gondolkodtam icipicit, mert azért a Mátyusföld és a Zoboralja mégiscsak más hely és más fogalom. Kodály Zoltán a szeretett népdalok kihalása iránti aggodalmát a fenti formában soha nem fogalmazhatta meg. Viszont aggódom, a pontatlanság és a felületesség miatt... Végül is Fábry Zoltán utcáját Csitárban megtaláltam, a tábla még helyén van, nem távolítottá el senki. Beszélgettem emberekkel és a vélemények alapján úgy vélem, hogy Csitár lakói az önállóságot, Nyitrától való elszakadást akarják. Sokan Berecz József személyében látják Csitár jövő polgármesterét. Sajnos nem sikerült vele találkoznunk és elbeszélgetnünk. Talán majd a helyhatósági választások után, amikor már a "Csitári hegyek alatt’ elolvadt a régen lehullott hó. MOTESÍKY ÁRPÁD 6 A HÉT
